2. rész
„Zomborból a katonák csináltak várost”
Herceg János: Régi dolgainkról
A kiegyezést követő évtizedekben Szabadka nemcsak gazdasági téren, de a szellemi élet teremtette értékeiben is messze megelőzte Zombort. A megyeszékhely előnyét csak Bajával szemben tudta még tartani, miközben Zenta feltörekvésének Szeged állta útját. Zomborban a polgárosodás teremtő igyekezete „a jozefinista beamtermentalitás visszatartó közegén volt kénytelen átrágni magát – írta Herceg János Régi dolgainkról (1993) című kötetének beköszönő soraiban –, ezzel szemben Szabadkán, ahol német lakosság nem volt, s az uralkodó-domináló hivatal mindig hiányzott, a haladásnak kezdettől fogva magyar karaktere volt.”1 A város szerb írói – Szárics, Antunovics, Meznerics és Szárcsevics – a magyar írók példáján okulva a maguk anyanyelvi kultúrája ápolásának szándékával alapítottak irodalmi kört. Zomborban a polgárosodás társadalmi folyamata a hivatalnoktársadalmat kiegészítő német iparosok meghatározó szerepe mentén alakult, míg „Szabadkán a kötetlen és szabadságmozgalmakban mindig élénken részt vevő zsidóság ezt a folyamatot lényegesen meggyorsította. Zomborban még alkudoztak, a béke közvetítésén fáradoztak, amikor Szabadkán Vojnits Géza, a vármegye első önkéntes honvédje felesküdött a piros-fehér-zöld nemzeti lobogóra” – fogalmazta meg könyvében Herceg János.2
A megyeszékhelyből a kiegyezés utáni évtizedekben a katonák csináltak várost. Zombor szabad királyi város első tanácsának tagjai leszerelt határőrvidéki katonák voltak, kapitányok, hadnagyok és zászlótartók: Parčetić, Živojnović, Marković, Bokerović, Kekezović, Bogišić, Damjanović, Pavlović, Karatić, Rajković, Popović és Stojšić.3 A város polgárai – az iparosokhoz és a kereskedőkhöz hasonlóan – megvetették a nyers és lármás katonákat, akik ugyan „levetették az egyenruhát, de a mentalitásuk megmaradt”. A kellően militáns Zomborban az első magyar könyv, A zombori államgimnázium című történeti munka 1874-ben került ki a nyomdából, szerzője az intézmény igazgatója, a Szabadkáról idehelyezett Radics György volt.
Herceg János / forrás: Vamadia
Zomborban a hivatalnoki kar volt a „társadalom krémje”, talán ezért is nevezték úri városnak. „S ezt a díszítő jelzőt sokáig alá is húzta a csend és a nyugalom, amely a széles sétányokon s az árnyas fák alatt valóban valamiféle előkelő hangulatot árasztott. Mintha valóban csak halk szavú, finom és diszkrét úri nép élt volna Zomborban.”4 A város tekintélyét azonban mindenképpen meghatározta a szerb nyelvű tanítóképző, amely 1815 óta egész Szerbiát ellátta jól képzett tanítókkal.
A polgáriasodó világ előkelő külsőségei hamar helyet kaptak a városban, a XIX. század második felében a klasszicizmus emlékeként megjelentek a kapubálványok, „jón és dór oszlopokkal, a szélesen szegélyezett timpanonok angyalokkal vagy Medúza-fejekkel, balusztrádos erkélyekkel, s bőségszaruk és virágfüzérek az ablakok körül. Nem kőből faragva persze, hanem mészhabarcsból vagy gipszből mintázva. »Kunst für die Armen«, mondta minderre lenézően az építőművészet, de Zombor erre is büszke volt. A copf stílusnak erre az egészen olcsó és leegyszerűsített változatával, amely a látszattal is megelégedett. Ez a stilizált építőművészet aztán már nemcsak a főutcai emeletes házakon és vidéki kúriákon vált kötelezővé, hanem a mindössze két-három szobás lakóházakon is. Itt már természetesen még szerényebb és olcsóbb kivitelezésben, amikor is az oszlopfők megfelezve lapultak a falhoz, ugyanúgy a balluszterek sora, mintegy odaragasztva, akárcsak a színpadi kulisszák kasírozása, vagy mint a művirág.”5 Ezzel a város egy miniatűr Európa lett, hatása egyformán kisugárzott Zombor valahány nemzetiségű lakosára.
Mégis – ebben a felemás világban – Bács-Bodrog vármegye hivatali központjában, Zomborban az 1867-es kiegyezést követő fél évszázad során olyan, a magyar nemzeti kultúrát, az irodalmat és a történetírást meghatározó életművek születtek és teljesedtek ki, amelyek jelentőségükkel múltunk megkerülhetetlen értékeivé váltak. Régi dolgainkról című könyvében Herceg János Bellosics Bálint néprajztudós, Papp Dániel író, újságíró, Radics György újságíró, Vértesi Károly újságíró, Dömötör Pál költő, Molnárné Radics Jolán költő, Radványiné Ruttkay Emma költő, Margalits Ede történetíró, néprajztudós – aki hosszú éveken át a szerb iskolák kormánybiztosa volt –, Janda Matild költő, Dudás Gyula történész, Gubicza Kálmán történész, Gozsdu Elek író, Zlinszy Aladár gimnáziumi igazgató, Thim József történész, Bayer József színházi szakember, Schmitt Jenő filozófus, Koch Antal a földtan professzora, aki a Fruška gorai kutatásai révén vált ismertté, Borovszky Samu történész, néprajztudós, Juhász Árpád „festész”, Szlatkovics Máté plébános, történetíró, Zombor első krónikása, Jeszenszky Dezső, az állami főgimnázium történetírója, László Fülöp és Kálmán Péter festők, és Bosnyák Ernő, a későbbi Sombori Újság lapszerkesztője gazdag munkásságában látta a város és a vármegye kultúrájának kiteljesedését. Mellettük tevékenykedett a likai születésű Svetozar Pribičević, aki az első világháború előtt a magyar parlament képviselője volt, majd Trianon után a „revansszellem elnemzetlenítési politikának” az elszánt híve lett.6
(Folytatjuk)
1 Herceg János: Régi dolgainkról; Újvidék – Forum Könyvkiadó, 1999. 38. p.
2 Uo.
3 Uo. 100. p.
4 Uo. 105. p.
5 Uo. 115–116. p.
6 Uo. 183. p.
forrás: biblioso.org.rs
Nyitókép: Herceg János / forrás: Vamadia
