„A nemzet tragédiájának egy magva ebbe a talajba esett.”
(Herceg János)
9. rész
Hogy kiknek lesz biztos otthona e táj, azt Herceg János ezekben az években készült, megindítóan szép seregszemléjében foglalja össze, melyben Farkas Geiza és Szenteleky Kornél után azonmód feltűnik Fekete Lajos, az igazi kisebbségi költő alakja is, hiszen ő volt az első, aki harcos és öntudatos költőként „meg tudta szólaltatni a rabságba esett szegény magyarok bánatát”.1 Alakja mögött egy villanásra feltűnt Draskóczy Ede sziluettje, akinek Törvényt ülünk című tanulmányából egy egész, önmagát kereső nemzedék merített akkoriban erőt. „Középosztályunk alkata is erősen eltér a törzsmagyarság középosztályának összetételétől – mutatott rá az óbecsei kisebbségi politikus –, mert utóbbinak a lényeges részét a tisztviselőréteg alkotja, holott a mi középosztályunk a hivatali pályán elhelyezkedésre nem számíthat, s így teljes mértékben a maga erejére van hagyatva. Felsőosztályunk és főnemességünk egyáltalában nincs, s így ez az osztály, mint nemzetformáló elem teljesen kiesett. A mi kisebbségünk alkata és képe tehát határozottan eltér a többi magyarokétól.”2 Hozzátehetjük: ebből eredően más a lelkisége is. És persze ott van Dudás Kálmán, a költő is, aki megtérve a röghöz, a Délvidéket, ezt az „egészen sajátos geográfiai és szellemi egységet” a legeredetibb módon tudta kifejezni.3 Hogy miért, milyen szempontok alapján tartja a kiemeltek munkásságát példamutatónak? Herceg János szerint a közösség szemében az számít jelentős írónak, aki a maga világát tökéletessé és hitelessé tudja formálni és alakítani.4
Ezt követően a képzőművészeti életünk értékeivel is számot vetett. A festő Juhász Árpádot a festészetben megjelent népi irányzat előharcosának tekinti, s úgy véli, az ő feladata lett volna, hogy színeiben és formáiban hírt vigyen „a népről, melynek ősi hagyományait lassan elfeledtette a polgárosodás vágya, és elmosták a nemzetiségi hatások”. A múlt század kilencvenes éveiben, amikor ő a művészvilágban megjelent, „ez a vidék még Petőfi igézetében élt, s nemcsak szemléletben, de felfogásban is az Alföld tartozéka volt, és csupán népi tarkasága tette elütővé az »alföldi puszta rónaságtól«. Festői témáit talán még gazdagították a Telecskai-dombok el-elmerülő, majd újra felbukkanó lankái, a csatornapart, ahol akkor még zsenge volt az akác, és élénk a halászélet; a Mosztonga környéke, melynek lápos, nádas buja világát akkor még nem bontották meg a kendergyárak és a racionalizált gazdálkodás. Egyébként a paraszt ugyanúgy élt itt, mint északabbra, csak a tájlelket kellett volna kifejezni valakinek, művésznek vagy írónak…” Herceg János szerint kétségtelen, hogy Juhász Árpád tárgyiassága mutatta meg az utat a későbbi generációknak.5 Talán Husvéth Lajosnak is, akinél Herceg szerint a legerőteljesebben jelentkezett Bácska táji arculata és a vidék valóságábrázolása. „Bácska opálos fényben ég az ő művészetében, alakjai is ünneplőbe öltözötten s a táj napsütésében, vagy a hó fehér csillámlásában éled[nek] újjá.” Felszabadult vonalvezetéséből és érzelemtől átitatott alakjaiból az otthonlét biztonsága sugárzik.6 Csávosi Sándor képein viszont a színek dominálnak, a maga idején ő volt a Délvidék legjobb koloristája. Képei láttán Herceg János megállapította: „Az elmúlt húsz év alatt, szellemi életünk kibontakozása idején, az irodalom közvetlenebb kapcsolatot talált az itteni néphez, mint bármikor azelőtt. Az irodalomról úgy beszéltek, mint a magyar kultúra fenntartójáról. Hogy a képzőművészetnek is hasonló szerepet kellett volna játszania, arra senki sem gondolt. A képben – nálunk – csak a téma tudott a táj nyelvén beszélni; színben, formában, festői felfogásban csaknem minden esetben e vidéktől távol eső területen keresett példát a művész. Ezért nem beszélhetünk ma sem sajátos levegőjű, táji színekben feloldódó bácskai képzőművészetről. Művészeinkből hiányzott a táji dialektika.”7
(Folytatjuk)
1 Herceg János: A délvidéki magyar irodalom kisebbségi évei; Kelet Népe, 1941. június 15. 11. szám, 1–3. p.
2 Draskóczy Ede: Törvényt ülünk; Kalangya, 1937. június, VI. évfolyam, 101. p.
3 Herceg János: Dudás Kálmán: Vád helyett; Kalangya, 1942. január–február, X. évfolyam, 88–89. p.
4 Herceg János: Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek; Kalangya, 1942. december 15. X. évfolyam, 573–574. p.
5 Herceg János: Egy elfeledett bácskai festő [Juhász Árpád]; Kalangya, 1942. szeptember, X. évfolyam, 404. p.
6 Popharkay Dénes: Husvéth Lajos; Kalangya, 1943. március, XI. évfolyam, 136. p.
7 Herceg János: Csávosi Sándor; Kalangya, 1943. október, XI. évfolyam, 474. p.
