Első hallásra valamilyen középkori tisztség viselőjének vélnénk a vérlovagot, azt hinnénk, hogy olyan harcias személyről van szó, mint a rablólovag, aki a középkorban és az újkor elején garázdálkodott, rablásból tartotta fenn magát, vagy rablással gyarapította vagyonát. Ezzel szemben a vérlovag napjainkban végez tevékenységet, méghozzá hasznosat, igyekszik súlyosan beteg vagy életveszélyben levő embereknek a segítségére lenni azzal, hogy megfelelő csoportú és mennyiségű vért szállít nekik abból az egészségügyi intézményből, amelynek a vértartalékai a leggyorsabban elérhetők. Voltaképpen mentősről van szó, aki nem a pácienset juttatja el a kórházba, illetve arra a helyre, ahol majd gyógykezelik, hanem az átömlesztéshez szükséges vért viszi el neki.
Az önkéntes vérlovagok szívből szolgálnak úgy, hogy vért szállítanak. Új világ nyílt ki számukra, amikor vérlovagok lettek. A Vérlovagok csapata egy baráti társaságból alakult meg. Heti hét napon át huszonnégy órás ügyeletben vállalnak szolgálatot a vérlovagok. A dunaújvárosi telephelyű Magyar Mentőszolgálat Alapítvány vérlovagjai Magyarország különböző részeire szállítanak vért. Tagjaik motorra vagy autóba pattannak, bevetéseiket nyomon lehet követni.
A Vérlovagok szervezet alapítója 2020-ban azzal a céllal hívta életre az önkéntes motoros sürgősségi vérszállítás rendszerét, illetve az ennek hátterét adó önkéntes közösséget, hogy az életet jelentő vér az év bármely napján biztonságosan, a lehető leghamarabb juthasson el rendeltetési helyére. Speciálisan felszerelt, megkülönböztető jelzéssel ellátott járműveikkel és felkészült, különlegesen képzett önkénteseikkel missziójuknak tekintik a szükséget szenvedők biztosítását arról, hogy mindenkor úton van a segítség. Széles körű társadalmi támogatás övezi a Vérlovagok közösségének működését, 2022-ben az év civil szervezetének választották meg.
A lovag utótagú szóösszetételek közt meg lehet még említeni a választékos hattyúlovag főnevet, az elavult, rosszalló iparlovag főnevet, a rosszalló szerencselovag főnevet, a gúnyos tőzsdelovag főnevet és az irodalomtörténeti ködlovag főnevet. A hattyúlovag a vízen át hattyú vontatta csónakon érkező daliás szabadító. Az iparlovag szélhámosra, kalandorra utal a gazdasági életben. A szerencselovag olyan férfi, aki kalandos vállalkozásokkal, kalandor módjára igyekszik anyagilag és társadalmilag előnyös helyzetet biztosítani a maga számára. A tőzsdelovag tőzsdei spekulációval foglalkozó személyre utal. A ködlovag olyan író, aki nem volt népszerű, nem ismerte meg a siker ízét.
