Pirkadatkor arra ébredek, hogy fújja a nótáját a fekete rigó. Fölszáll a diófa legfölső ágára, és fütyül. Sok éven át figyeltem, ahogy mondja a magáét, ahogy végigénekli a párja költési idejét, hogy a még tojásban levő madárka is megtanulja a régi dalokat. Ősi hagyomány lehet ez náluk? Így adják tovább generációról generációra népük tapasztalatát, tudását? Általában húsvét táján kezdődik a rigódáridó. A tavasz, az újrakezdés, a megújulás időszaka vizeket áraszt emberben, madárban, virágban? Mert kell a tavasz, a remény, a hit, a fény és az új élet.
Most még nem nótáznak hajnalban a fekete rigók, nem köszönti a napfelkeltét rigófütty.
Napsütéses délelőttökön azonban itt-ott felcsendül a madárdal. És ez előhozza földközeli gyerekkorom emlékeit, amelyek között fölsejlik egy-egy tavaszi kép. Gólya húz el a kémény fölött, galambok turbékolnak a közeli csatorna peremén, kipattannak a barackfa virágai. A tavasz ígéretét elhozó első hóvirágok.
Amikor megérzem a párolgó föld szagát, a meginduló ereket a járda szélén, a határban sorjázni kezdő vetéseket, érzem, hogy visszafordíthatatlanul elkezdődött az új élet.
Nyitókép: Fotó: Gergely József
