„Íme, az idő teljessége eljött, az eszme valóra vált”

„Az írónak vezetni kell a’ népet”

Olvasták-e Kazinczy Ferenc műveit 1867 után, a kiegyezést követő polgári társadalomépítés korában, irodalmunk és tudományos életünk újjászületésének idején a délvidéki iskolákban, lapszerkesztőségekben, olvasókörökben, ismerték-e a nemzeti újjászületés tekintetében irányadó-útmutató könyveit és írásait tudós tanáraink, íróink, költőink, történetíróink?

A bajai születésű, Zomborban élő (ifjabb) Dömötör Pál (1844–1920) a családi iratok között őrizte apja Úti képek a jó magyar világból című munkájának kéziratát, amelyben szó esett idősebb Dömötör Pál (1770–1847) Berzsenyi Dánielnél tett látogatásáról is. A család sokáig őrizte Kis Jánossal, Virág Benedekkel és Kazinczy Ferenccel folytatott levelezésének anyagát, a Vasárnapi Újság 1863. október 18-ai száma közölte is Kazinczy Ferenc Bajára, idősebb Dömötör Pálhoz, Bácsmegye táblabírájához intézett levelét, melyben a jeles nyelvújító a magyar irodalom egyik legbuzgóbb Bács megyei terjesztőjeként üdvözölte a címzettet. „Az írónak vezetni kell a’ népet, nem utána kullogni. […] Ha a’ Haza’ oltárára készebbek volnánk kis áldozatocskákat tenni, hova juthatnánk!” S mert Dömötör Pált minden tekintetben az irodalomért és a magyar nyelvért küzdők soraiban vélte látni, így küldte néki köszöntését: „Tartson meg a’ Tek. Úr kedvező becses indulataiban, ’s fogadja-el hálás tiszteletemnek megújított bizonyosságát, mellyel állhatatosan maradok a Tekintetes Úrnak alázatos szolgája: Kazinczy Ferencz. Széphalom, jún. 15-d. 1814.”[1] Volt tehát kinek a példáján poézist és hazafiságot tanulnia fiának, ifjabb Dömötör Pálnak, Radics György és Margalits Ede mellett a kiváló zombori irodalmi triász harmadik tagjának.

Toncs Gusztáv, a szabadkai főgimnázium irodalomtanára 1884-ben jelentette meg az iskola értesítőjében Vitkovics Mihály élete és munkái című, kiváló tanulmányát, melyben Kazinczy Ferencet a Vitkovics világlátását és világnézetét erőteljesen befolyásoló elődök között tartotta számon. Vitkovics, a rethoricai osztály diákjaként megkedvelte a latin írókat, közülük is elsősorban Senecát, Theokritoszt, Propertiuszt és Lukretiuszt – később elragadtatással szólt Vergilius és Cicero műveiről is –, de egyre gyakrabban olvasta Kazinczy Ferenc, Bacsányi János és Baróti Szabó Dávid munkáit is. Később, egy 1809. február 3-án Kazinczyhoz írt levelében Vitkovics a mesterének bevallotta, hogy Pápay Sámuel műveinek hatása nyomán „lett szentté előtte a haza nyelve”. Tőle nyerte írói pályájához az első bátorítást is. Pedig – Toncs szerint – „az íróknak akkor sanyarúság volt osztályrészük; egyedüli jutalmuk a becsületesen teljesített munkának megnyugtató öntudata volt. Ezen a pályán nem lehetett megélni – de nem is volt még akkor nálunk írói pálya –, s azért ha Vitkovics gondolt is rá, hogy íróvá legyen, egyedül író nem szándékozott lenni”.[2]

A XIX. és a XX. század fordulóján a gimnáziumi irodalomoktatásban nélkülözhetetlen forrásnak számított a Bán Aladár szerkesztette Segédkönyvek a magyar nyelv és irodalom tanításához című, az irodalomtanárok által fölöttébb kedvelt könyvsorozat. A sorozatot az 1906-ban megjelent Toncs Gusztáv Zrínyi Szigeti veszedelme című kötetének belső borítóján így hirdette annak kiadója, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság: „Az új középiskolai tanterv két évre szabja ki a magyar nemzeti irodalom tanítását. Ez az intézkedés lehetségessé teszi, hogy az ifjúság mélyrehatóan ismerkedjék meg nemzetünk szellemi életével, s hogy célszerűen megválasztott olvasmányok révén is belé hatoljon irodalmunk kiváló termékeinek elemzésébe. A jelen vállalat célja, hogy oly füzeteket adjon az ifjúság kezébe, melyekből főképp szemelvények útján tiszta képet alkothasson magának az illető korról vagy műről. A szemelvények megválogatásánál az a törekvés érvényesül, hogy lehetőleg kerek egészet nyújtsunk, ne egyes kiszakított részeket, a szemelvényeket felvilágosító jegyzetek és – szükség szerint nagyobb vagy kisebb terjedelmű bevezetés kísérik.”[3] 1906-ig a sorozatban a következő kötetek jelentek meg: Bán Aladár négy munkája, A magyarok eredete, a Balassi Bálint élete és költészete, majd nyomban azt követően a Szemelvények Balassi Bálint követőinek verseiből, a Márssal társalkodó Murányi Vénus és a Virág Benedek élete és költészete; Nógrádi Lászlótól A magyar nyelvű történetírás 1820-ig és a Gróf Zrínyi Miklós prózai munkái; Bartha Józseftől a Magyar egyházi énekek a keresztény középkorból, a Magyar egyházi énekek a vallási harczok korából és a Tinódi Sebestyén válogatott krónikás énekei; mellettük Madarász Flóris Pázmány Péter három prédikációja; Prónai Antal Etelka Karjelben; Császár Elemér Szemelvények Verseghy nyelvtudományi műveiből; Rubinyi Mózes Révai Miklós élete és nyelvészeti törekvései; Balassa József Kazinczy és a nyelvújítás, valamint Endrei Miklós Szemelvények a kuruc költészet epikájából című irodalmi „segédkönyve”. Tizenhetedik kötetként Loósz István Vörösmarty Mihály eposzát, a Zalán futását elemző munkája látott napvilágot, ezt követte a pályatárs, Toncs Gusztáv Zrínyi Miklós Szigeti veszedelmének értelmezése. E kiváló sorozat is azt bizonyítja, a századforduló magyar gimnáziumaiban fölöttébb nagy figyelem, kitüntetett érdeklődés övezte a magyar felvilágosodás és a reformkor nemzetépítő irodalmát.

1914-ben a gimnáziumok számára kötelező házi olvasmányok magyarázataként a Madzsar Gusztáv szerkesztette Irodalmi segédkönyvek sorozat XVII. köteteként jelent meg Loósz István Kölcsey Ferenc válogatott szónoki művei című munkája, melyben a költő egyebek mellett a Magyar játékszín, A magyar nyelv ügyében, Emlékbeszéd Berzsenyi Dániel felett és Emlékbeszéd Kazinczy Ferenc felett című műveit gyűjtötte kötetbe. Könyve Néhány szó Kölcseyről című bevezetőjében Loósz István elmondta, Kölcsey 1809-ben Debrecenből Pestre ment joggyakorlatra, ahol Kezinczy Ferencnek és írótársainak hatása „irányítólag” befolyásolta egész későbbi irodalmi pályáját. Kazinczytól tanulta meg a görög és német klasszikus szellem, különösen Goethe rajongó tiszteletét. Loósz István kiemelte: „Ekkor volt tetőpontján Kazinczy nyelvújítási mozgalma, amelyben Kölcsey tevékenyen részt vett. Szemere Pállal együtt ők írták meg a Felelet a mondolatra, amely védelmébe veszi Kazinczy nyelvújítását az orthologusok támadásaival szemben. E gúnyirat egy csapásra népszerűvé és rettegetté tette Kölcsey nevét.”[4] Kölcsey később tevékenyen részt vett az akadémia munkájában is, Kazinczyról és Berzsenyiről mondott emlékbeszédeivel Kölcsey lett a magyar akadémiai szónoklat megteremtője.

Bács-Bodrog vármegye tudós elméinek sorában – mai ismereteim szerint – egyedül a palánkai polgári fiú- és leányiskola magyar irodalom és német nyelv tanára, Achs Izor írt tanulmányt Kazinczy Ferencről, Kazinczy és az irodalom újjászületése című munkája az 1912–1913. évi iskolai értesítőben jelent meg. Achs Izorról jelenleg mindösszesen annyi tudható: Palánkán kezdte a pályáját, ahol rendes tanárként több éven át teljes odaadással teljesítette tanítói kötelességét, 1916-ban azonban váratlanul az áthelyezését kérte Újvidékre. „Helyére a nm. vall. és közokt. miniszter úr 1916. évi 99811. sz. kelt rendeletével Barabás Ilona Dittróról menekült polg. isk. r. tanárnőt rendelte ki, aki a tanév végéig látta el Achs Izor óráit.”[5]

Amíg a XVII. század az útkeresésnek, kísérleteknek a kora volt, addig a XVIII. század egy fölöttébb törekvő csapatnak a magyar kultúra és irodalom érdekében egy elfogult többséggel szembeni küzdelmét tünteti fel, mely küzdelemben végre is e lelkes csapat diadalmaskodott. „Ez a kis csapat ugyanis vérző szívvel látta, hogy míg nemzetünk a sok csapás és szenvedés miatt a tudományban és művészetben elmaradt, addig a vele úgyszólván egykorú népek messze túlszárnyalták.” Fájdalommal kellett belátniuk, hogy Magyarországon nincs nemzeti önállóság, nincs nemzeti szabadság, hogy a magyar író messze-messze elmaradt a külföldi írótársai mögött. Achs Izor szerint irodalmunkban azok a szomorú napok, midőn annak felkent papjai boldogtalan elragadtatásukban a közérdek teréről a „személyes ízetlenkedés és czívódás mezejére tévednek”. Látva ezt e kis csapat, nem elégedett meg áldatlan helyzete fölötti kesergéssel, hanem egységes csapattá tömörült, hogy állapotát megváltoztassa. E csapat élén Kazinczy Ferencz állt. „Nincs e korban egy jelentékeny író is, kinek írói életére Kazinczy döntőleg nem hatott volna – írta tanulmányában Achs Izor. – Megteremti az ó classicai stílust prózában és költészetben. A nyelvnek tökéletes átalakítója a szépnek elnöklete által. Az irodalmat művészetté emeli.”[6] Lelkesen levelez, felkeresi az ifjú tehetségeket, bátorítja őket, mozgósít és szervez, minek következtében irodalmunk színvonala napról napra emelkedik. „Egy egész csapat érezni kezdette, hogy a magyar irodalom újjászületése a magyar nemzet újjászületését is jelenti.” Achs Izidor szerint Kazinczy a legnagyobb határozottsággal és bátorsággal, semmiféle támadástól vissza nem rettenve, „határozott meggyőződéssel, hivatásának teljes tudatában valósította meg eszméit”, és fél évszázadon át küzdött a magyar irodalom kiteljesedéséért. Ez a nagy eszme – egy új Magyarországnak, egy új nemzetnek alapítása – lelkesítette és vezérelte őt egész életén át. „Nagyon kár – írta Kazinczy –, hogy a jobb anyagból gyúrtak nem tanácskoznak, és ki-ki csak iskoláival építi a maga várait; ez lelkeket érinthetne bennünk, melynek híjjával vagyunk. Azon kellene iparkodnunk, hogy a nemzeti ügyért végzett munka ne maradjon homályban, hogy arról az ország legtávolabbi vármegyéi is tudomást szerezzenek.”[7]

Achs Izor Kazinczy és az irodalom újjászületése című tanulmánya végén kiemelte: mindazok, akik nemzetünk műveltsége iránt érdeklődtek, őt tekintették e műveltség iránymutatójának, s hallani akarták véleményét. „Megtörhetetlen lélekkel haladt tovább azon következetességgel, melyet csak megfontolás ád, s egyszersmind azon eréllyel, melyet csak a szenvedélyben találunk.”[8] A tanulmány írója, a palánkai polgári iskola tanára Kazinczy követőinek, Kazinczy iskolája tagjainak Szemere Pált (1807), Kölcsey Ferencet (1817), Fábián Gábort (1825) és Toldy Ferencet (1822) tekintette. Az ő munkásságuk nyomán Magyarországon „az idő teljessége eljött, az eszme valóra vált”, ez volt a nemzeti újjászületés korának legfényesebb teljesítménye.

Kazinczy Ferenc nemzetépítő lelkesedése, társadalmi-politikai reformtörekvéseinek lendülete magával ragadta a magyar Délvidék kiegyezés utáni fölemelkedésén munkálkodó szellemi kiválóságaink jelentős részét; olvasták műveit, kitüntetett helyet kapott az iskolai irodalmi tananyagban, alakja ott fénylett a nemzet legkitűnőbb alakjainak sorában. Úgy élt a nemzet emlékezetében, ahogyan Széchenyi István, Kossuth Lajos, Vörösmarty Mihály, s a majdnem pályatárs Deák Ferenc szelleme őrködött a nemzet fölemelésén munkálkodók lelkes serege fölött. Idézték gondolatait, hivatkoztak kitartó elszántságára, és erőt merítettek a magyarság iránti elkötelezettségéből.

Irodalom:

[Kazinczy Ferenc]: Erdélyi levelek. Írta Kazinczy Ferenc. Kiadja Abafi Lajos; Budapest – Aigner Lajos, 1880. 388 p.

Kazinczy Ferencz egy eredeti levele (1814-ből); Vasárnapi Újság, 1863. október 18. (42. szám) 374. p.

Teleki Domokos: Egynehány hazai utazások leírása Tót- és Horvátországoknak rövid esmértetésével együtt; kiadatott g. T. D. által – nyomattatott Bécsben, MDCCXCVI; Újabb kiadás: Teleki Domokos: Egynehány hazai utazások leírása; Budapest – Balassi Kiadó, 1993. 197 p.

Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793-1794-ben; Budapest – Franklin-Társulat, 1887. 142 p. – Hasonmás kiadás: Pannónia Könyvek, Pécs, 1988.

John Paget: Magyarország és Erdély; Budapest – Helikon Kiadó, 1987. 348 p.

Achs Izor: Kazinczy és az irodalom újjászületése; In: A palánkai áll. polgári fiú- és leány-iskola értesítője az 1912–13. tanévről. Közli Zakkay Aladár igazgató; Palánka – Kristofek és Blázek könyvnyomdája, é. n. [1913] 3–8. p.

Toncs Gusztáv: Vitkovics Mihály élete és munkái; In: Szabadka szab. kir. város községi főgymnasiumának értesítője az 1883–84. tanévről. Közli: Haverda Mátyás v. igazgató; Szabadkán – Schlesinger Sándor könyvnyomdája, 1884. 3–20. p.

[Loósz István]: Kölcsey Ferenc válogatott szónoki művei. Magyarázta Loósz István főgimn. tanár; Szeged – Budapest, Várnay L. 1914. 40 p. – Irodalmi segédkönyvek. Magyarázatok a kötelező házi olvasmányokhoz. Szerkeszti Madzsar Gusztáv.