Csáktornya városa az őt meglátogató idegenben már az első pillanatra barátságos, kellemes benyomást kelt; Zala-vármegye délnyugati sarkában, a Muraközben, a Ternava patak két partján, tizenegy kilométerre a Drávától, tizenhat kilométerre a Murától, s tíz kilométernyire a stajer határtól, termékeny kertek, legelők, rétek és szántóföldek környezetében fekszik. Határa 2261 kat. holdat és 685 négyszögölt tesz ki. Lakosainak száma 4860 (ebből 399 az 5. ulánus-ezred katonája). Vallásra nézve a lakosság túlnyomóan róm. kath. (3787); anyanyelv tekintetében a városban 2245 fővel a horvátok vannak relatív többségben, de a „magyarosodás erősen folyik”, amennyiben 1773 főt kitevő magyar anyanyelvűeken kívül a 2688 főnyi idegen ajkúak közül 1062 beszél magyarul, s így a város 4461 lakosából (katonaság nélkül) összesen 2835 (63,55%) beszéli hazánk nyelvét – beleszámítva a külközségek [külvárosok – M. F.] lakóit is, kik teljesen horvát ajkúak. „Ez lényeges és örvendetes eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy a 60-as évek elején magyarul tudó ember alig volt Csáktornyán!” A városban 1831 embernek van „tisztes” foglalkozása, közülük 697-en iparral foglalkoznak, ők – és a kereskedők – adják meg a város polgári jellegét. „Az iparosok sorában tekintélyes számmal vannak képviselve a csizmadiák; a kereskedésből kiemelkedik a gabonakereskedés, mely a baromfi- és tojáskereskedéssel kiegészítve majdnem világpiacot teremtett Csáktornyának és környékének a kontinens különböző részeiben.”[1] Csáktornya központja a csáktornyai járásnak, s mint ilyen, székhelye a járásbíróságnak és telekkönyvi hivatalnak, van szolgabírósága és adóhivatala, van kir. közjegyzősége, csend- és pénzügyőrsége, állami posta-, távíró- és telefonállomása, s van virágzó kisdedóvója, alsó fokú iparostanonc-iskolája, állami tanítóképző-intézete, fiú és leány polgári iskolája.
Az alkotmányos rend helyreállításával 1867-ben a nemzeti közszellem Csáktornyán is felszabadult az elnyomás alól, s az „írmagul maradt hazafias tanítóságnak” legelső teendője volt, hogy Molnár Elek uradalmi ügyész elnöki irányításával megalakítsa a hazafias szellemű Muraközi Tanítóegyletet. „Hogy a tanítónak Csáktornyán tekintélye van, annak Molnár Elek rakta le az alapját; s hogy később az iskolákat nemzeti alapon arra a színvonalra emelhették, amelyen a magyarság dicsőségére most állanak, szintén az ő érdeme; neve a város kulturális történetének egyik fénypontja!” – írta várostörténeti monográfiájában Zrínyi Károly. Ez a tanítókör, amelynek választmányi tagjai sorában ott volt Margitai József és maga Zrínyi Károly is, a hazafias szellem éber őreként, mindenkor lelkiismeretesen foglalkozott a népoktatás kérdésével.[2] A Csáktornya iskolaügye című fejezetből kitetszik: „Csáktornya történetének fénylapját [legfényesebb fejezetét – M. F.] iskolaügye képezi. Alig van város az országban, mely tanügyének fejlesztése tekintetében oly nagy gonddal járt volna el, mint Csáktornya. [Ideje]korán látta be, hogy a nemzeti műveltségnek bevehetetlen vára az iskola, s nem retten vissza az áldozatok nagyságától, melybe iskoláinak fejlesztése s fenntartása kerül.” Az önkényuralom idején elhanyagolt felekezeti iskoláit az 1868-as törvény szellemében 1869-ben, a XXXVIII. t. c. életbeléptetésével községivé alakította át, hat, majd nyolc tanítói állást szervezett, s a német nyelv „eltüntetésével és a horvát nyelvnek hátraszorításával” a magyart tette tanítási nyelvvé.[3] Az iskolát olyan jeles igazgatók vezették, mint Jeney Gusztáv, Horváth József, Alszeghy Alajos, Polyák Mátyás és Schmidt Márton. 1872-ben államilag segélyezett polgári fiúiskolát állított, 1879-ben pedig tetemes áldozatot vállalva, a falai között otthont adott az állami tanítóképző-intézetnek. A város vezetői 1890-ben alsófokú iparos tanonciskolát állítottak, öt évre rá, 1895-ben pedig létrehozták a polgári leányiskolát is, mellyel azután teljessé tették a népoktatási intézményeinek hierarchiáját.
Évtizedek vágyai teljesültek a városban, amikor 1872. július 18-án a polgári iskola megkezdte működését. Igaz, a város közönsége gimnáziumot szeretett volna kapni, de az új intézményt is értékelte; azonmód belátta, Csáktornya és vidéke ipari és a kereskedelemi föllendítéséhez – ahogyan azt Molnár Elek akkori iskolaszéki elnök is hangsúlyozta – művelt polgári középosztályra van szükség, amelynek fölnevelésére a gimnáziumnál sokkal alkalmasabb a polgári iskola. 1894. június 4-én azután Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő személyes jelenlétében megtörtént a polgári leányiskola megnyitása is, s ezzel a két folyam, a Mura és a Dráva övezte kis Muraközben „leányaink magyarságának megszilárdítására erős védbástyát emeltek”.
A Muraköz határszéli fekvése, s a régiónak a zágrábi püspökséghez való tartozása nagyon is alkalmas volt arra, hogy „a vallásos érzés révén, mely a népet Zágrábhoz köti, ennek hazafiságát, az anyaországhoz való hűségét megrendítse, s mindenesetre ez a körülmény egyik legnagyobb akadálya Muraköz megmagyarosításának”.[4] Az 1868. évi XXXVIII. népoktatási törvény egyebek mellett azt is lehetővé tette, hogy a népnevelés ügyét Zágráb érdekkörből kiszakítva, a magyar nemzeti ügy szolgálatába tereljék. Ehhez mindenek előtt magyar nemzeti érzelmű tanítói gárdát kellett nevelni, fölmerült tehát a gondolat: „állíttassék Muraközben egy tanítóképző-intézet, mely amellett, hogy az ifjúságot hazafias szellemben neveli és irányítja, a horvát nyelvből is nyújtson annyi ismeretet, amennyi a fiatal nemzedék megmagyarosításához szükséges”. Az 1879. január 9-én a város és az állam között megkötött szerződés azután biztos alapot jelentett a csáktornyai tanítóképző intézet zavartalan működéséhez. A tanítóképző intézet, a fennállásának 25 éves ünnepén, 1904-ben készült számvetésből kitetszik: működésének negyed évszázada során 350 főből álló „tanítói nemzedéket képesített, mely lelkesedésével és hazaszeretetével fáradhatatlanul munkálkodik a magyar érzés terjesztésében – legalább nemzetiségi vidékeken.” A csáktornyai tanítóképző intézet a határszélen valóságos védelmi bástyája lett a magyar kultúrának és hazafiságnak! „Hogy az intézet mennyiben felelt meg az idők folyamán a hivatásának – írta Zrínyi Károly a város monográfiájában –, elég rámutatni arra a hazafias gárdára, mely a muraközi horvátság és a murántúli vendség iskoláiban, sőt még a tótok és szerbek körében is a magyar szó és érzés terjesztésén buzgón fáradozik.”[5]
(Folytatjuk)
