Primum vivere deinde philosophari, azaz: először élni kell, s csak azután bölcselkedni – okítanak bennünket a latinok. Ezzel Rómában mindenekelőtt azokat fricskázták, akik főleg vitatkozással töltötték az időt, ahelyett hogy a megélhetésükről gondoskodtak volna. A neheztelésen túlmenően azonban, másfelől, a filozófia ezzel mégis automatikusan egy felsőbb régióba emelődött, ahol az arra érdemesültek (akik a hétköznap állóvizében úgyis csak botorkálnának) olyan tudás birtokába jutottak, amely révén a közember is beleláthat a világ rejtelmeibe és eligazodhat annak zűrzavarában.
Közben vessünk most egy pillantást a reneszánsz egyik kiemelkedő alkotójának, Raffaellónak Az athéni iskola című – a vatikáni palota valamely termét díszítő – freskójára. Azon az ókori filozófusok és gondolkodók népes együttese. Két főalak a középpontban: Platón és Arisztotelész. Vitatkoznak. Amott Szókratész magyaráz valamit barátainak. És ott nyüzsögnek a többiek is, csak Hérakleitosz, a nagy magányos látható egyedül. A többiek tehát mind beszélgetnek. Érvelnek, bizonygatnak, magyaráznak. Későbbi társaik a következő századokban szintén. Több ezer éve tart – az időtlenség ezzel mintegy szavatolva – ez a véget nem érő „társasjáték”. Merthogy a régi kérdések továbbra is sorjáznak. Íme néhány: egységes-e a világ, és van-e célja? Öröknek kell-e lenni a jónak? Hol az ember helye a kozmikus magányban, és mi a feladata? És így tovább. Megnyugtató válaszok azóta sem születtek, a nézetkülönbségek maradtak, ennek ténye pedig könnyen akár lehetetlen (vagy legalábbis méltatlan) helyzetbe sodorhatná a filozófiát. Már ha ennyi idő alatt sem volt képes úrrá lenni a gondolatok birodalmában… Igaz, a széljárás sem kedvezett mindig. Elszakíthatatlan párban járt sokáig a teológiával, majd egy függetlenségi szakasz után ismét annak felügyelete alá került, hogy aztán meg a természettudományok abroncsa vegye körül. Mára úgy tűnik, a fáradás jeleit mutató teológia most próbálja csak frissíteni régi válaszait, a tudomány részletekbe bocsátkozó új ágazatainak felsorakoztatott eredményei pedig még nem álltak össze egységes képpé.
A filozófia számára azonban nem az így létrejött vákuum tűnik az igazi esélynek. A Raffaello képén szereplők is nyilván tisztában voltak azzal, hogy a végleges képletek elérhetetlenek, az örök kérdésekre csak az adott kor bölcsei adhatják meg az adott kornak megfelelő lehetséges, adekvát válaszokat. S mintha ez történne napjainkban is. A filozófia ugyanis évszázadokon át mindig valamely közösség integráns részét alkotta (tehát nem csak a kevesek belügye és kiváltsága volt), ám mostani alkalmazkodása során a palettán új szín jelenik meg; az elméleti törzsrész ezúttal egy friss alágazattal bővül. Képletesen ezt úgy érzékeltetnénk, hogy az eddig a hegytetőn meditáló vagy a nappal is leeresztett redőnyök mögötti, gyéren megvilágított emeleti szobában könyvek halmazában rostokoló bölcselők közül néhányan fogják magukat és lesétálnak az utcára, bekopogtatnak egy nagyvállalat kapuján, s felajánlják szolgálataikat. Ott meghallgatják és kikérdezik őket, elképzeléseikről faggatják, majd rövidesen jól fizető vezetői posztokon találják magukat.
Röviden: a filozófia az üzleti életben is hasznossá tud lenni! De hogyan? És mitől válik ismét népszerűvé? A filozófiával foglalkozó klubok és társaságok gombamód szaporodnak, s az egyetemi képzés iránt is igencsak megnőtt az érdeklődés. Ám mivel magyarázható mondjuk az óriáscégek hirtelen felbukkanó „rokonszenve”? Nos, az egyik nagy amerikai gazdasági szakú felsőoktatási intézmény tanára elmondta, diákjainak filozófiát is tanítanak, mert azok a konkrét üzleti megoldások, amiket oktatnak, pár év múlva elavulttá válhatnak, s ha azt akarják, hogy ezek az emberek életük végéig képesek legyenek bármilyen üzleti környezetben megállni a helyüket, akkor örök érvényű tudást kell számukra nyújtani. Az érkező hírek szerint a nyugati világban mostanság a filozófia az egyik legjobb munkaerőpiaci potenciállal rendelkező szak. (Az Amerikai Filozófiai Társaságnak 8-9000 főnyi tagsága van, s ez mindenképpen impozáns számadat.) A filozófia tehát – a tanácsadás régi hagyományát felújítva – kifejezetten sikerágazatnak számít. A megfelelő módon kiképzett filozófiai tanácsadók pedig aztán többféle módon segíthetik egy-egy cég működését, s új ötleteket is felkínálhatnak, megelőzve ezzel a hagyományos ismeretek és törvényszerűségek szűk keretei között mozgó közgazdászokat. De léteznek más előnyök is. Egy filozófiadiplomával cégnél elhelyezkedő személy így vall: „Megtanultam, hogyan kövessek egy érvelést elejétől a végéig, ami felbecsülhetetlen az értekezletek levezetéséhez. És megtanultam, hogyan kell világosan írni.” XXI. századi jelenünkben – amikor a filozófia hangsúlyosan és mindinkább a kívülállók számára is megfogható problémákkal kíván foglalkozni – ez fontos követelmény, amit a képzés során szintén figyelembe vesznek. Ha például egy igazgatóbizottsági ülésen gyors döntésre váró komoly gazdasági kérdések szerepelnek napirenden, természetszerűleg nincs idő többértelmű és homályos tézisekkel foglalkozni; jó döntésekhez világosan megfogalmazott gondolatok szükségeltetnek. A filozófia (ma már) ezt is szavatolhatja.
A latin közmondás pedig akár át is alakítható, ilyképpen: élni is kell, meg bölcselkedni is.
