A házasság hete idei mottója: Maradjunk együtt! Maradjunk egymás mellett akkor is, ha nehéz és úgy érezzük, valami elromlott! Maradjunk és javítsuk meg, amint azt eleink is tették. Sok türelem kell hozzá, de ha maradunk, együtt értéket teremthetünk. A szerelem és a szeretet, az ajándékozás fokozza az örömöt és boldogsághormont termel. Erre pedig vitathatatlanul szükség/ünk van az év bármely napján.
Tárgyi ajándékok helyett jó ötlet a maradandó élmény és a tartalmasan együtt töltött idő, vagy pl. egy szavakba öntött szép vallomás. Többen ennél eredetibbek és szerelmes levelet írnak. Sőt, az ifjabb generáció újított és alkalmanként SMS-ben lepi meg kedvesét. A szavakból felfűzött gyöngysor teli találat! – állítják a kutatók, hiszen gyakran éppen ezek a legegyszerűbb vallomások aratják a legnagyobb tetszést.
Ez adta az ötletet, hogy utánajárjak, hogyan csinálták ezt a profik, vagyis: melyek a francia irodalom legizgalmasabb szerelmes levelei?
Victor Hugó levelei Juliette Drouet színésznőhöz
23 650. Ennyi szerelmes levelet váltott Victor Hugo és múzsája, Juliette Drouet. Ha nem ölelhették egymást, leveleztek. Néha napjában többször is. Mint minden romantikus szerelem, az övék is viharos és szenvedélyes volt. Történetükben előfordult szívfájdalom, erotika, rövid és heves szakítások, melyeket hol harag, hol nagymértékű gyengédség fűszerezett. Íme, egy részlet az író egyik, 1841. február 18-ára virradó éjszaka kelt leveléből:
„Emlékszel, szerelmem? Első együtt töltött éjszakánkat farsangkor, 1833 húshagyó kedd éjszakáján ejtettük meg. Arra már nem emlékszem melyik színházban mely darabot játszották és ki adott utána bált, ahova mindketten hivatalosak voltunk és ahova végül egyikünk sem ment el. (Kedvesem, egy pillanatra abbahagyom az írást, hogy csókot leheljek gyönyörű ajkadra, majd folytatom levelem.) A világon semmi, biztos vagyok benne, hogy még a halál sem törli ki annak az éjszakának az emlékét. Egyre csak azok az együtt töltött órák járnak az eszemben, peregnek az órák egymás után a gondolataimban akár a csillagok a lelki szemeim előtt. Igen, meg kellett volna jelenned azon a bálon, de te nem mentél oda, énrám vártál te szegény kis angyal, mily gyönyörű voltál és csordultig telve szerelemmel. A kis szobádat imádnivaló csend töltötte meg. Pedig hallottuk, amint a párizsi utcákat a felvonulók nevetése és éneke tölti meg, az álarcosok hangos kiáltásokkal haladtak el ablakod előtt. Az általános nagy ünneplés közepette mi elbújtunk és kis szobád árnyékába rejtettük a mi saját, édes ünnepünket. Párizs megrészegülése hamisnak tetszett, a valós, az igazi bódulat a miénk volt.”
Jean-Paul Sartre Castornak becézte Simone de Beauvoir-t
Simone de Beauvoir, a feminizmus lelkes szószólója és az egzisztencializmus határozott támogatója, szoros és intim kapcsolatban állt Jean-Paul Sartre egzisztencialista íróval, a pöfékelő filozófussal, aki lelki társa, mentora és bizonyos értelemben, egy különös házasságban, a férje volt. Kortársaik így nevezték őket: a Saint-Germain szerelmespárja. A több mint fél évszázadig tartó kapcsolatuk rendhagyónak és bizarrnak mondható: viszonyuk a radikális szabadság és a szenvedélyes függőség között ingadozott. A külvilág felé rideg írónőnek az a bizonyos nőiesen mély és elegáns, a szerelmes énjét éppen a vallomásaikból ismerhetjük meg. Az egymás iránt táplált érzéseik őszinték, ez leveleikből a kapcsolatuk bármely szakaszában kitűnik.
1948. május 15. „Kicsikém, egy csodálatos utazás élményét ajándékozta nekem és egy gyönyörű, boldog és teljes életet, melyben minden, ami történik velem csakis boldogságos lehet, mert Ön részese annak, mert létezik nekem. Köszönöm szerelmem. Óriási szerencse, ha ennyire szerethetünk valakit, ilyen biztonságban. Köszönöm a hozzám írt levelét és annak minden hozzám intézett kedves szavát, a szívemet melengetik. Amikor majd olvassa ezt a levelet, gondoljon arra, hogy van valaki La Nouvelle-Orléans-ban, aki nagyon-nagyon szereti: egykor ez Önt költői hangulatba hozta. A viszont látásig édes kicsikém, drága szövetségesem és társam dolgozzon és alkosson, legyen bölcs és élje túl a repülőutat. Ha lenne olyan szíves és telegrafálna nekem 24-én vagy 25-én, akkor nem vergődnék rémálmok közt. Én is írok majd a hajóról és a jövő szombaton rohanok a levelemmel a postára. Teljes szívemből és lelkemből ölelem. Szeretem minden porcikámmal. Az Ön kedves Castorja (Hódja).”
Alfred de Musset és George Sand lehetetlen szerelmi viszonya
A francia romantika két fenegyerekének a találkozása eleve elrendelésnek tűnik. Amandine Aurore Lucile Dupin, Baronne Dudevant – alias George Sand-ot legtöbbször egy férfiruhába öltözött fiatal nőként ábrázolják. Arisztokrata származását, báró férjét és boldogtalan házasságát hátrahagyva küzd a szerelem szabadságáért. A nála fiatalabb Alfred de Musset költővel folytatott kapcsolata pusztítónak és drámainak mondható. A költő hosszú hónapokig legyeskedett körülötte, csábította. Első levelei olyanok, akár egy kamasz fiú ügyetlen próbálkozásai, könyörgései. A szerelmi körtáncot is egy ilyen, egyszersmind ártatlan ugyanakkor határozott férfiúi kijelentéssel nyitja meg, másik horizontba helyezvén ezzel a szeretett nőt, a sokak által áhított egzotikus és irracionális jelenséget.
1833. július: „Drága George-om, valami nagyon ostoba és nevetséges dolgot kell közölnöm. Nagy butaság, hogy levélben írom meg ezeket Önnek, sétámról visszatérve, ahelyett hogy személyesen mondtam volna el. A szemembe fog nevetni, azt hiszi majd rólam, hogy egész idő alatt szerepet játszottam. Ajtót mutat nekem, vagy azt gondolja majd: hazudok. Szerelmes vagyok magába. Szerelmes az első naptól kezdve, hogy Magánál jártam. Azt képzeltem, kigyógyulok belőle, ha barátként látogatom."
Guillaume Apollinaire képversekben is kifejezte szerelmét Lou–nak
Röviddel a háborúba indulása előtt Apollinaire őrülten beleszeretett Louise de Coligny-Châtillon-ba, akit Lou-nak becézett. 1914 szeptemberében lopva találkoztak egy vonaton. Eleinte hiába udvarolt neki, a nő csak akkor fogadta el közeledését, amikor kiderült: elfogadták Apollinaire bevonulási kérelmét, és Nîmes-be küldik. Ekkor egy hetet kettesben maradt a költővel. A szenvedélyes szerelemben töltött rövid időszakot követően még sokáig rendszeresen leveleztek.
1914. szeptember 28. „Alig huszonnégy óra telt el elválásunk óta, és ez a szerelem, amely hol a mélybe taszít, hol az egekbe emel, olyan mélységeket és magasságokat él meg bennem, hogy megkérdőjelezem: vajon szerettem-e én mindezidáig igazán. Annyira szeretem Önt, hogy remegek az izgalomtól, ha csak magam elé képzelem a mosolyát vagy felidézem a hangját, a gyengéd és huncut tekintetét, ilyenkor úgy tűnik, még ha nem is láthatom személyesen, kedves jelensége kitörölhetetlenül az agyamba vésődött, örökre velem marad.”
