A dél-bácskai magyarok még ismerik, sőt az idősebbek használják is a közigazgatásilag Újvidékhez tartozó, és hivatalos nyelven Rimski Šančevinek nevezett kis településrész és vasúti megállóhely magyar nevét: Vaskapu. Kár volna, ha kiveszne a használatból, hiszen egyike azon helyneveinknek, amelyek eredete régi korokig visszavezethető.
Magyar kutatók körében a vaskapu-kérdés nem először merült fel, ismereteim szerint Baski Imre turkológus foglalkozott vele a legkimerítőbben Csagircsa című, török és magyar névtani tanulmányokat tartalmazó, Karcagon 2007-ben megjelent könyvében. A tudományos érdeklődés indokolt, hiszen magyar nyelvterületről – mondjuk úgy, hogy az Ausztriával határos Vas megyétől a Székelyföldig – Baski Imre 81 Vaskaput dokumentált, plusz még három Dömörkaput is, ami jelentéstanilag ugyanaz, tekintve, hogy az alapját képező demir~temir~tömör a különféle török nyelvekben vasat jelent. (Ugyanezen honfoglaláskori türk szótő Temerin nevének magja is.) A Dömörkapuval alaktanilag és/vagy jelentéstanilag rokonítható Demirkapi, Temir-Kapu, Damir Qabu stb. is van Baski jegyzékében huszonhárom, a Tigris folyótól és a Kaukázustól egészen Macedóniáig (Demirkapija), sőt Hindusztánig és Algériáig, köztük a számunkra Vaskapuként is ismert orsovai Al-Duna szakaszáig (Demir Capi). A Vaskapuk közül három található szűkebb szülőföldünkön. Bácskossuthfalván (Moravicán) egy völgyet hívtak Vaskapunak, illetve a szerbek Demir-kapijának. Borovszky megyemonográfiája szerint „…összefüggésben lehet valamely földvárral, mely egykor e tájon volt.” A másik Vaskapu (Opidum Wasckapw) 1461-ben mezővárosi rangú kisebb település lehetett, de már az 1332–37-es pápai tizedlajstromban is szerepel, egy 1528-ban készült térkép alapján a Duna mentén, Bánostorával szemben, a mai Cséb (Čelarevo) környékén volt. (Vö. Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II., Bp., 1894.) A harmadik Vaskapu létét Baski Imre Bálint Sándor Szegedi szótárának adatával támasztja alá, e szerint egy magyarkanizsa–horgosi út menti, két nagyobb homokdomb közti kocsma. E helynévről tulajdonképpen már Iványi István is tudott, egy 1765. évi okmány alapján említi: „…Vaskapu van Martonos és Horgos között a szeged-kanizsai uton Horgostól keletre egy halom és csárda Vaskapu másképen Demerkapia és ezalatt Kun-tó.” (Bács-Bodrog vármegye földrajzi és történelmi helynévtára I., Szabadka, 1909.) Idézett munkájában Iványi azonban említ még egy adatot. „A nagy vagy magasabb római sáncok rendes nagy átjárója Járek határában is Vaskapunak mondatik.” Munkája második kötetében közvetve ismét érinti a római sáncok átjáróját a Kapia címszó alatt, de itt már a magyar névváltozatot nem említi: „…puszta Járektól keletre, római sáncok keleti oldalán; s pedig fölül van puszta Magócs vagy Veliki Kapia, alatta puszta Verkalovo vagy Mali Kapia.(Lipszky térképén). – Kapia pusztát egy 1770. évi határjárás is felemlíti.” A nagy római sáncon nyíló mindkét kapu fel van tüntetve Magyarország Első Katonai Felmérése (1782–1785) térképén is: a Wielky Kapia Járek közelében, ezen át vezet a kátyi út, a Mala Kapia ettől jóval délebbre, egyvonalban a temeriniek által – pirosra festett tornya miatt –Vörös-templomnak nevezett csenei pravoszláv templommal.
A temerini magyarok Vaskapuja azonban nem azonosítható egyik bejárattal sem, noha a kisebb viszonylag közel van a későbbi vasútállomáshoz és környékéhez, azonban éppen annak nincs nyoma, hogy ezt az átjárót valaha is a „vas” jelzővel illették volna. Figyelemre méltó, hogy a 18. század végi térképre már be van rajzolva a közeli lőporraktár (még az 1970-es években is hasonló volt a funkciója, létrejötte idején – szüleink, nagyszüleink nemzedéke csak Puskaporosnak hívta), sőt már működött az út menti csárda is, amelyre kétszáz év után, úgy látszik, mostanság tesznek végleg lakatot. Egy pillanatra képzeljük magunk elé az újvidékre gyakran utazó temeriniek előtt jól ismert helyet: kelet felől az egykor rendszeresen kiöntő Duna árterülete s az ún. Vuković-sziget – a folyó hullámai néha az Újvidékre vivő országút szélét mosták, szemben pedig a jóval magasabb, ma már jórészt beépített löszmagaslat. Találkoztam már olyan feltevéssel is, hogy a 13. században itt állt a Gertrudis királyné elleni gyilkosságot szervező nagyúr, Törefi Péter (a Bánk bánból ismert Petur) földvára. Akárhogy is volt, az biztos, minden időben kiváló helye lehetett bármiféle nagyobb nyitható és zárható akadálynak – kapunak – mindazok előtt, akik ilyen-olyan szándékkal a városba igyekeztek. Annak azonban, hogy itt „vaskapu” állt volna – leszámítva a temerini szóhasználatot – nincs írott nyoma. Tegyük hozzá: magyarul nincs. A Harmadik Katonai Felmérés (1872–1884) térképe ugyanis német nyelven megőrizte ennek az egykor fontos stratégiai pontnak a nevét: Eisernes Thor. A hely szerepét jelzi, hogy később az Eisernest (vas) ugyan felváltotta a Temeriner (temerini), de a Thor (kapu) megmaradt. Az 1903 és 1912 között törzskönyvezett lakott helyek között Vaskapuként szerepel, s közigazgatásilag Újvidékhez tartozik.
A „vaskapu”, mint földrajzi köznév előfordul több európai nép nyelvében is, leginkább szurdokot, hegyszorost értenek alatta, viszont a török nyelvcsaládhoz tartozó népeknél e kifejezés jóval szélesebb körű, és kiterjedhet megerősített helyekre, várakra, folyószakadékokra, útszorosokra, egyszóval minden olyan lokalitásra, amely az ellenség által nehezen bevehető, mert – az etnográfus Tagányi Károly (1858–1924) szavaival – „erősen védett, a vas erejével vetélkedő hely.” A magyar vaskapuk jelentékeny hányada igen régi múltra tekinthet vissza, s összefüggésbe hozható a honfoglaló magyarok sajátos védelmi elvével, a gyepűrendszerrel, amelynek ismeretét keletről hozták magukkal: az ország vagy egy-egy terület határait természetes és mesterséges akadályokkal (fatorlaszokkal, rönkökkel, árkokkal, sövényekkel, vízelárasztásokkal) védték, s ahol a gyepüvonalakat fontos utak keresztezték, oda megerősített helyeket, kapukat, ha úgy tetszik, „vas” kapukat állítottak. (A magyarokkal együtt élő ogurok és kazárok, de más keleti népek is jól ismerték ezt a határvédelmi rendszert, sőt az avarok védelmi gyűrűi is hasonló elképzeléseken alapultak. Mint Baski Imre írja említett tanulmányában, „a gyepük megszűnésével egy részük elfelejtődött, másik részük pedig a fontosabb védelmi pontok, települések nevében még huzamos ideig, sokszor a mai napig fennmaradt.”
Ez történhetett a trianoni békediktátum után Rimski Šančevira átkeresztelt, de a magyar szóbeliség által máig megőrzött Vaskapuval is.
