Az Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál keretében egy érdekes előadást hallhattunk a zsidó kulturális örökség bemutatásáról és értelmezéséről a Szabadkai Városi Múzeumban. Dr. Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatónője betekintést adott a zsidó kultúra értelmezési lehetőségeibe, annak jelentőségébe, valamint a kulturális örökség múzeumi bemutatásának módszereibe. Az előadáson elhangzottakról, illetve a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár munkájáról kérdeztük.
– Örülök neki, hogy itt lehettem, és tarthattam egy előadást. Számomra meglepő, hogy egy fesztivál programjának része egy szakmuzeológiáról szóló előadás. Mivel itt, Szabadkán nagyon fontos és hangsúlyos a zsidó kultúra jelenléte, azt gondolom, hogy nagyon jó, ha egy közösségben van igény arra, hogy ne csak nézzük ezeket az örökségelemeket, hanem próbáljunk egy kicsit értő módon felismerni olyan jelenségeket, amelyek a városunkban körülvesznek bennünket. Ha ehhez tudtam nyújtani egy kis módszertani segítséget, hogy miként kell rácsodálkozni, értelmezni, akkor az számomra nagy boldogságot jelent. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban a műemlékek felújításán és az örökség közzétételén dolgozunk. Azt gondolom, hogy a kölcsönös beszélgetésen, vitán alapuló gondolkodás nagyon sokat segít. Egy előadást jöttem tartani, de nagyon sokat kaptam. Egy ilyen területen, ahol nem jártam sokat, külső szemlélőként azt látom, hogy itt harmonikusan élnek egymás mellett a különböző nemzetiségű emberek.
Miért fontos a kulturális örökség megőrzése?
– Azt gondolom, hogy minden közösség úgy definiálja magát, hogy elmondja, kik vagyunk. Ehhez használja a közös szokásrendszert, törvényeket, eredetlegendákat, sorsfordító eseményeket. Minden közösségnek vannak hősei, áldozatai, mártírjai, akikre közösen emlékezik. Az is fontos egy közösségnek, hogy definiálja azt, hogy kik nem vagyunk. Tehát azt tudjuk mondani, hogy mi vagyunk a nép, amely egy nyelvet beszél, ez a mi közös kultúránk, ez a mi örökségünk. Ezt nem szabad elveszítenünk, sem a kapcsot és az ehhez való jó viszonyulásunkat. A jót ebben az esetben tágan értelmezem, hiszen ez ebben az esetben nemcsak azt jelenti, hogy pozitívan, hanem azt is, hogy másokat nem kizárva, és azt is, hogy nem értékeljük túl a mi kultúránkat. Ez azt is jelenti, hogy a mi kultúránk mellett más kultúrákat is megismerünk. Ha ezeket egymás mellé tesszük, akkor egy gyönyörű minta rajzolódik ki. Nekem azért nagyon jó itt lennem, és azért jó, amikor Pozsonyba vagy Kassára megyek, mert akkor azt látom, hogy ez a minta egyre színesebb. Nekünk, múzeológusoknak az a dolgunk, hogy mindazt, amit örököltünk, azokhoz olyan kortárs eszközöket kínáljunk, amelyekkel mások is megtanulják ezeket beintegrálni a mindennapjaikba. Nem felejthetjük el, hogy az örökségértelmezés mindig csak kortárs lehet. Nem szabad a múltba révedni, és azt gondolni, hogy régen minden jobb volt. Nem veszítjük el a kultúránkat, hiszen a kultúránk alakul, mert minden generáció hozzáteszi a maga kommentárjait, értelmezését, amelyekkel továbbörökítünk a következő nemzedéknek.
Az előadásában elhangzott, hogy a zsidók hatodik érzéke az emlékezet. Hogyan lehet ezt értelmezni?
– A nosztalgia egy nagyon erős, állandóan jelenlevő, de roppant pusztító érzés. A nosztalgia addig szép, ameddig megtanuljuk szeretni azt, amire emlékezünk. Abban a pillanatban vissza kell jönnünk a saját korszakunkba, és el kell gondolkodnunk azon, hogy mit tanít nekem ez az érzés, ez az esemény, ez a tárgy… Arra is gondolnunk kell, hogy miként tudok ehhez bármit is hozzátenni, hogyan tudom ezt úgy értelmezni, hogy ezáltal a történetfelfogásom, helyzettudatom erősödjön. Ezért hangsúlyozom azt, hogy egy múzeumnál kortársabb műfaj nincs. Ha egy múzeum úgy csinál, mintha önmaga múzeuma lenne, akkor nevetségessé válik.
Egy érdekes módszert is megosztott velünk a tárgyak múzeumi bemutatásáról.
– A zsidó múzeum nagyon új műfaj, és mindenki máshogy közelít hozzá annak megfelelően, hogy milyen a saját zsidó identitáshoz való viszonya. Ezért sokféle interpretációja lehetséges a tárgynak. A zsidó vallási és tanítási hagyomány szerint nincsenek dogmák, egyedül üdvözítő módszerek, a kisebbségi véleményt kizáró tanítások. A multivokalitásnak óriási szerepe van. A vitán, beszélgetésen, kérdésen, feleleten alapuló, kisebbségi véleményt folyamatosan továbbörökítő kultúrát állítunk ki. A zsidó kultúra ilyen. Ha mi a múzeumban erről gondolkodunk, csak ezt a módszertant használhatjuk ahhoz, hogy ne gondoljuk azt, hogy a mi kurátori hangunk sokkal fontosabb, mint az eleink kurátori hangja, tanítása, identitása. Azt gondolom, hogy nagyon sokat rá kell bíznunk a látogatóra ahhoz, hogy ő megértse a mi tanításunkból azt, ami számára itt és most használható. Lehet, hogy ez más lesz, mint amire én gondolok, de ez az ő felelőssége.
Vannak meghatározó pontjai a múzeumi munkának, amelyeket mindenképp bemutatnak a látogatóknak. Ezt annak érdekében teszik, hogy a nem zsidó vallású emberek is megértsék a látottakat. Az előadásban elhangzottak a zsidó civilizáció, tér és idő fogalmak. Mit értünk ezek alatt?
– A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Dohány utcai Zsinagóga mellett van Budapesten. Akik belépnek hozzánk, azok a zsinagógából érkeznek, tehát egy szakrális térből jönnek át hozzánk. Én a múzeumot is egy szakrális helyszínnek érzem, és nem szeretném ettől az exkluzivitástól megfosztani a látogatót. Ő belépett egy zsidó térbe, eljött hozzánk, és ezzel belépett a zsidó időbe is. Egy zsidó intézményben az időszámítás nemcsak a polgári naptár szerint működik, hanem a zsidó idő szerint is. Azzal kezdjük a teremfeliratunkat, hogy a hétfő, kedd, szerda, csütörtök zsidó örökség, amelyek az időszámítás alapjait jelentik. Meg kell erősítenünk a látogatóban, hogy itt kulturálisan több dolog köt össze, mint ami elválaszt bennünket. Amikor térben, időben végigsétál a látogatónk, segítünk neki megérteni egy diaszpórakultúra hétköznapjai és mibenlétét.
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményét digitalizálták, tehát otthonról elérhető a látogatók számára.
– Nagyon fontosnak érezzük, hogy ugyan jogilag nem, de lélektanilag a mi gyűjteményünk is közgyűjtemény. Ez egy olyan gyűjtemény, amelyet adományokból építettek fel. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden közkincs legyen. Természetesen a tárgyakat nálunk sem lehet megérinteni, de online közzétettük a katalógusunkat. Ha valaki például szeretné megnézni, hogy hányféle hanukai menóra van a gyűjteményünkben, megteheti. Fontosnak érzem, hogy egy korszakhatáron állunk, hiszen a múzeum látogatói eddig azt a néhány tárgyat ismerhették meg, amelyek a kiállításokon hozzáférhetővé voltak téve. A kulturális örökség ennél sokkal nagyobb. A digitalizáció sokat segít abban, hogy ezt az egészet elérhetővé tegyük. Azért gondolom azt, hogy korszakhatáron állunk, mert a tárgyak vagy a történelmi korszakok kutatása jóval nagyobb forráskorpusszal indulhat, mint eddig. Mostmár a kutatás nem attól fog függni, hogy kinek van lehetősége elmenni egy másik város levéltárába, hanem ezt mindenki megteheti az otthona kényelméből is. Mostmár nem az adatok felhalmozásának, hanem az adatok értelmezésének korszaka jöhet el. Remélem, hogy ez paradigmaváltást hozhat a kulturális örökség kutatásában.
A múzeum 10 000 tárgyából mennyit tudnak elérhető szépségében megtekinteni a látogatók, és mennyit digitálisan?
– Még látható a 100 év – 100 tárgy elnevezésű kiállításunk. A hétköznapi tárgyakat bemutató kiállításunkon eredetileg 365 tárgyat szerettünk volna bemutatni, ám több mint négyszázat állítottunk ki. Ez nagyon sok, és nem lehet őket egy nap alatt megnézni.
A múzeumi tárgyak mellett a levéltári anyag is elérhető digitálisan. Mennyi dokumentumot sikerült ilyen módon közzétenniük?
– A mi levéltárunk Európa legteljesebben fennmaradt zsidó közösségi levéltára, amely még mindig az alapítási helyén van. A Pesti Izraelita Hitközség és a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége jogelődeinek szinte a teljes iratanyaga megmaradt. Ez csoda. Az elmúlt években rendeztük az anyagot. Egy jelentős részüket digitálisan elérhetővé tettük, csaknem egymillió oldalt. A következő egy-két évben ez a szám jelentősen bővülni fog.
