Csáth Géza halálának évfordulójára jelent meg Szajbély Mihály Csáth Géza élete és munkái című monográfiája a magyarországi Magvető Kiadó gondozásában. A kiadvány egy sokoldalú művész életét mutatja be és értelmezi. Többet megtudhatunk a Csáth életét meghatározó tragikus eseményekről, és ezáltal életművét is másként értelmezhetjük. Szajbély Mihállyal a kötet szabadkai bemutatója után beszélgettünk.
Mennyit dolgozott ezen a monográfián?
– A monográfia megírása körülbelül egy évet vett igénybe, de az előkészületek jóval hosszabb ideig tartottak. A naplókat 2012–13 táján kezdtük el sajtó alá rendezni, a Csáth-életmű kiadása még korábban indult. Az előkészületek, a források felkutatása egy évnél tovább tartott.
Csáth Gézát elsősorban novellistaként tartjuk számon, ám emellett zeneszerzéssel és festészettel is foglalkozott. Tekinthetünk-e rá művészi polihisztorként?
– Szerintem mindenféleképpen. Elsősorban zeneszerzőnek, előadóművésznek és festőnek készült. Ennek nyomai ott vannak a korai naplóiban. Viszonylag későn kezdett el írással foglalkozni. Számára a művészi pálya kezdetben elsősorban a zeneszerzői, zenészi és képzőművészi pályát jelentette, és csak másodsorban jött elő az írás mint lehetőség. Az, hogy az írásnál kötött ki, és ez a terület lett az, amelyben a leginkább maradandóbbat hagyta hátra, ennek az az oka, hogy mind a zeneszerzéshez, mind a festéshez nagyon erős akadémikus előismeretek szükségesek. Ezeket az embernek a zeneakadémián, képzőművészeti akadémián kell megszereznie, hogy a mesterségbeli tudás és az alapismeretek a kisujjában legyenek. Utána jöhet elő az önálló alkotásaival. Mivel Csáth Géza olyan sokirányúan tehetséges volt, hogy hol erre, hol arra mozdult és érdeklődött, ezért a sokirányú tehetsége akadályozta meg abban, hogy egy területre koncentráljon. Emiatt egyik területen sem sikerült megszereznie ezeket az akadémikus ismereteket. Amihez legkevésbé van szükség akadémikus ismeretekre, az az írás. Ez volt az a terület, amely a sokirányú lehetőségei közül egy idő után előtérbe került, de a másik kettő is végigkísérte az életét.
A monográfiájában leírja, hogy Csáth Géza élete akkor siklott ki, amikor az orvosi pálya mellett döntött? Hogy kerülhetett arra sor, hogy egy ilyen sokoldalú tehetség egy ilyen hivatást válasszon?
– Ebben a kudarcélménye is nagy szerepet játszott. Felvételizett a zeneakadémiára, de nem vették fel. Sem zeneszerzőként, sem előadóművészként nem bizonyult elég képzettnek ahhoz, hogy felvegyék. Tétovázott, nem volt biztos a saját tehetségében. Bizonyos tekintetben megkönnyebbülten fogadta, hogy nem találták elég tehetségesnek, és feljogosítva érezte magát arra, hogy egy tisztességes polgári szakma felé forduljon. Az orvosi pályától is félt, mert úgy gondolta, hogy nem elég jó a szeme a sok tanuláshoz. Amikor elment a szemorvoshoz, megtudta, hogy nincs baj. Olyan volt, mintha mások hozták meg volna helyette a döntést. Ebben közrejátszott az is, hogy az apja óvta a művészi pályától. Ezt csak azután írta meg neki levélben, amikor kiderült, hogy a zeneakadémia helyett orvosi szakra fog menni. Megírta, hogy mennyire örül neki, hogy a fia előtt egy biztos pálya és megélhetés van. Ezek után amatőrként is foglalkozhat a zeneszerzéssel és a képzőművészettel. Édesapja előtte is érzékeltette vele, hogy számára nem a művészlét lenne az igazi út.
A monográfia megjelenése után a következő lépés Csáth Géza levelezésének kiadása. Mit tudunk a levélíró Csáthról? Mi jellemzi a levelezését?
– Az a levelezésgyűjtemény a Csáth Géza által írt és a neki szóló leveleket tartalmazza. Nem minden levélnek van meg a párja. Ez egy nagyon érdekes és tarka anyag, mivel Csáth nemcsak művész volt, hanem orvos is. Sokféle típusú levelet találunk itt. Ezek érdekesen egészítik ki azt a képet, amelyet a naplókból lehet megalkotni Csáthról. Vannak olyan események, amelyeket megtalálunk a naplóban és a levelekben is, vannak olyanok is, amelyek a naplóban nincsenek meg, de a levelezésben említésre kerülnek. Tehát a napló és a levelezés kivételes módon mutatja meg ennek a tragikus író pályának az alakulástörténetét.
Csáth Géza halála után elég sokáig nem foglalkoztak az életművével.
– Vajdaságban a ’60-as években újra felfedezték Csáthot. A felfedezés üteme és a kanonizálás sokkal gyorsabb volt, mint Magyarországon. Itt sokkal előbb került be az iskolai tananyagba. Dévavári Zoltánnak és Bori Imrének köszönhetően a művei újra megjelentek. Dévavári válogatásában művészeti, publicisztikai írásai és kritikái jelentek meg. A halála után egészen a hatvanas évekig nem sokat emlegették, és nem sokat tudtak róla. A harmincas években Boka László írt róla egy kis könyvet, Illés Endre pedig egy tanulmányt. Az újrafelfedezése a hatvanas években kezdődik Vajdaságban és Magyarországon is.
Kevesen tudnak arról, hogy Csáth Géza drámaíróként is tevékenykedett. Mi lett volna, ha mindez nem szakad meg?
– A Janika és a Hamvazószerda bemutatója után is foglalkozott színdarabírással. Egy darabját sikerült befejeznie, a Horváthék címűt, amelyet nem fogadott el egyetlen színház sem. Utána is kísérletezett azzal, hogy darabokat ír. Szanatórium címen tervezett darabot. A Zách Klárát is librettónak gondolta, és szerette volna, ha ő vagy Weiner Leó ír hozzá zenét. Azon is gondolkodott, hogy egy Jókai-témából írjon Kosztolányi Dezső librettót, és ő ír majd hozzá zenét. Tehát végigkísérte a színházi karrier lehetősége, de nem jutott el a kész alkotásokig, csak a tervekig.
Milyen újdonságokat fedezett fel a Csáth-életművel kapcsolatban?
– A monográfiában Csáth Gézát ért traumákat sikerült rekonstruálni és beépíteni az életműbe, amelyek képesek megmagyarázni ennek alakulástörténetét. A kishúga halála, a hipochondriája, a szüleivel való viszonya, a háborús trauma és a házasságával kapcsolatos kérdések egységes folyamattá álltak össze az én szememben. Ebből létre tudtam hozni egy olyan történetet, amelyből úgy gondolom, hogy magyarázhatóvá válik, hogy egy ilyen sokoldalúan tehetséges művész miért végezte olyan tragikus módon, ahogyan az életpályája befejeződött.
