Az oromi Kazi Zsolt, a TSC Magyarkanizsa Női Labdarúgóklub elnöke, hosszas gyűjtőmunkát követően 2021-ben adta ki A délvidéki foci elhallgatott időszaka – Bácska és Bánát labdarúgása 1941 és 1944 között című könyvét. Hosszú éveken keresztül nem volt szabad erről az időszakról beszélni, írni pedig főleg nem. Zsolti érdeklődését 2012-ben egy, az újságunkban is megjelent cikk keltette fel, amelyben egy tornatanár mesélt az Újvidéki Atlétikai Klub történetéről. Így indult hát a kutatómunkája 2012 februárjában. Régi ismeretségünk révén, egy kellemes szombat délelőtt alkalmával beszélgettünk a könyv részleteiről.
Milyen források álltak rendelkezésedre az adatgyűjtés során?
– Gyakorlatilag 2012-ig az UAC történetéről én sem tudtam semmit. Pásztor Géza bácsi nyilatkozatát olvasva kezdtem el komolyabban érdeklődni az adott időszakban zajlott sportélet után. A kutatásaim főként az interneten zajlottak, leginkább magyarországi forrásokból sikerült táplálkoznom, fényképeket többek között Tordáról kaptam a régi bánáti focicsapatokról, a többit pedig némi segítséggel magyarországi ismeretségekből kifolyólag. Az évek során igazán nagy terjedelmű anyag gyűlt össze, így elgondolkodtam azon, hogyan is lehetne ezt összefoglalni és könyv formájában kiadni, hogy bárki számára elérhető legyen. Tavaly februárban állítottam össze az anyagot, és ezt követően kerestem fel Utasi Jenőt, a tóthfalui Nyers István Labdarúgó-akadémia elnökét, aki amikor megtudta, milyen témát is dolgoz fel a könyv, habozás nélkül felajánlotta a segítségüket, ami a kiadást illeti. Így mondhatom, hogy innen már könnyedén mentek a dolgok tovább. Tavaly márciusban már a kész munkám tarthattam a kezemben.
Milyen lehetőségeik voltak az akkori kluboknak?
– 1941 áprilisában a Magyar Labdarúgó-szövetség úgy döntött, hogy a visszatért délvidéki területek fociklubjait integrálni szeretnék a magyar bajnoksági rendszerbe. Még ez év nyarán meghirdették az úgynevezett Hazatérés bajnokságot a bácskai labdarúgóklubok részére. Ez volt az első olyan bajnokság, amiben részt vehettek a vajdasági csapatok, a bajnokság egy hónap alatt zajlott le, ami a Bezdáni Sport Egylet sikerével zárult. Az őszi szezonban azok a bácskai klubok, amelyek megfeleltek az MLSZ feltételeinek, már teljes jogú tagjai voltak a magyar bajnoki rendszernek. A legsikeresebb az UAC csapata volt, amely az NB I.-ben játszhatott, a szintén jól teljesítő Szabadkai Vasutas Atlétikai Klub és a Zentai Atlétikai Klub pedig az NB II.-es mezőnyben bizonyíthatott. De a harmad-, negyed- és ötödosztályban is nagyon sok bácskai csapat szerepelt a háborús évek alatt.
A szerző, Kazi Zsolt, kezében a könyvvel (Gulyás Réka felvétele)
Kik voltak a legkiemelkedőbb játékosai ennek az időszaknak?
– Több kimagaslóan jó játékos is ért el komoly eredményeket akkoriban, ám még a sportszerető közvélemény sem tud róluk sokat. Első helyen kiemelném Pálfi Bélát, aki Nagybecskereken kezdte pályafutását, majd az UAC meghatározó játékosa lett. A háborút követően a jugoszláv válogatott tagjaként részt vett az 1948-as londoni olimpián, illetve az 1950-es brazíliai világbajnokságon. Azt hiszem, ő az egyetlen vajdasági magyar labdarúgó, aki világbajnokságon vehetett részt. Aktív pályafutását követően edzősködött egész Jugoszlávia-szerte. A sóvéi származású Welker József a háború évei alatt az UAC csapatánál futott be komoly karriert. Amíg a csapat a magyar bajnokságban szerepelt, 38 gólt szerzett az NB I.-ben, többek között gólt rúgott a Ferencváros, az Újpest és a Honvéd csapatának is. A háborút követően visszatért a Vojvodina csapatához, és ott is fejezte be pályafutását. Nyers István 17 évesen mutatkozott be az akkor NB II.-ben szereplő Szabadkai Vasutas Atlétikai Klub együttesében. A háborút követően az Újpest csapatával két bajnoki címet szerzett, a magyar válogatottal is pályára lépett, mindkét alkalommal gólszerző volt. Innen pedig az olaszországi Inter csapatának tagja lett, ahol gólkirály volt, illetve szintén két bajnoki címre tett szert. Időskorában visszaköltözött Szabadkára, és halálig ott is élt.
Milyen eredményeket értek el a bácskai csapatok a magyar bajnokságban?
– Azt tudni kell, hogy a magyar labdarúgás a II. világháború előtt a közvetlen európai élmezőnyhöz tartozott, egy ilyen erős bajnokságba becsatlakozni kicsit sem volt egyszerű dolog. A kezdeti nehézségeket követően egyre jobban sikerült felzárkózniuk csapatainknak az élmezőnyhöz. A háborús évek alatt toronymagasan a legjobb eredményt az Újvidéki Atlétikai Klub érte el, amely az 1943/44-es szezonban az előkelő hatodik helyet szerezte meg a magyar NB I.-ben. A Szabadkai Vasutas Atlétikai Klub, amely az NB II.-ben szerepelt, a háború ideje alatt kétszer is a negyedik helyen végzett a bajnokságban. Idén március 15-én lesz kereken 80 éve, hogy a legnépszerűbb magyarországi focicsapat, a Ferencváros kikapott az Újvidéki Atlétikai Klub csapatától, ez volt az egyetlen alkalom, amikor a Fradi vereséget szenvedett Bácskában egy bajnoki mérkőzésen. Az újvidékiek 3:2 arányban verték meg a kor egyik legjobb európai klubcsapatát.
Mi lett a sorsuk a bácskai kluboknak a háborút követően?
– Az új hatolom több olyan klubot megszüntetett, amelyek szerepeltek a magyar bajnokságban, mint úgynevezett „bűnös klubokat”. Amelyeket esetleg nem szüntettek meg, azok pedig teljesen új névvel működhettek tovább.
Milyen volt a könyv fogadtatása?
– Vegyes volt a fogadtatás, azért is, mert a téma teljesen ismeretlen volt az olvasók számára. Sokan első említésre nem értették, miről is szól a könyv, többen elképzelhetetlennek tartották, hogy a vidékünkön a II. világháború idején egyáltalán működött sportélet. Tapasztalataim alapján azt kell mondjam, hogy a fiatalabb korosztály nagyobb érdeklődést mutatott a könyv iránt. Itt szeretném kiemelni a TSC szurkolóit, akik a kiadást követően elsőként jelezték érdeklődésüket, és terjesztették is a könyv hírét. Magyarországról is rengeteg érdeklődő volt, bátran mondhatom, hogy az anyaországban is ugyanannyi könyvet eladtunk, mint amennyit idehaza, és ez számomra nagyon nagy öröm. Köszönettel tartozom Utasi Jenő atyának és a tóthfalui Nyers István Akadémiának, valamint Kovács Izabellának, a magyarkanizsai női fociklub labdarúgójának és egyben titkárának, a technikai segítségért.
Szívből ajánlom a könyvet a labdarúgás szerelmeseinek és mindazoknak, akik egy kicsit többet szeretnének tudni a múltunkról, hiszen hosszú-hosszú évekig váratott magára, míg ezt a korszakot valaki felfedezte és papírra vetette.
