2024. december 22., vasárnap

A hatvannégy mező legjobbjai Zentán

Zentán a Fantastico Hotelban holnap fejeződik be a tíz legjobb női és férfi sakkozó részvételével megrendezett egyéni országos sakkbajnokság. Dragan Lazić, a Szerbiai Sakkszövetség elnöke a szombaton megtartott sajtókonferencián elmondta, hogy a legmagasabban rangsorolt szerbiai sakkozók ültek asztalhoz Zentán. Erősebb a mezőny, mint tavaly, amikor szintén ugyanitt bonyolították le a versenyt kiváló körülmények között.

A topolyai Márkus Róbert nagymester is asztalhoz ült Zentán: „A szerbiai sakkcsapattal tavaly Európa-bajnoki címet szereztünk, ami történelmi siker. Két alkalommal eljutottam a világkupára. Eddig a világranglistán a 68. hely volt a legmagasabb besorolásom.”

Kormányos László tartományi sport- és ifjúsági segédtitkár: „Magas Élő-pontszámmal rendelkező nagymesterek sora ült asztalhoz Zentán, ami garancia az országos bajnokság színvonalára. A férfimezőny valamivel erősebb, mivel egyéni Európa-bajnok versenyzője is van Szerbiának, egy nemrégiben honosított orosz fiatalember, Alekszej Szarana személyében.”

A csókai születésű Lőrinc Sándor szállodatulajdonos elmondta, hogy tavaly és idén is sikerült elnyerni az országos egyéni sakkbajnokság lebonyolításának a jogát, erre azért is büszke, mert több mint harminc éve aktívan sakkozik, jelenleg Csókának játszik, emellett Kecskemétre is leigazolt. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kormányos László csak a kezét tudta megszorongatni Márkus Róbertnek (Gergely József felvétele)