2024. október 26., szombat
ASZTALITENISZ – EURÓPA-BAJNOKSÁG

Surján bronzérmes párosban

A Surján Szabina és Izabela Lupulescu alkotta páros a harmadik helyen végzett a linzi Európa-bajnokságon, a bácsföldvári és az uzdni pingpongosnak egyaránt ez az első dobogós helyezése a felnőttek mezőnyében.

A szerbiai duónak a nyolcaddöntőben a Yuan Wan és Sabine Winter alkotta egység nem jelentett problémát, simán, 3:0-ra verte meg a németeket, majd a negyeddöntőben a francia Nina Gou Zheng és Leana Hochart ellen is hasonlóan jó eredménnyel zárt. Surjánék végül a biztos bronzérmet jelentő elődöntőben búcsúztak, ám a legjobb négy között így is alaposan megszorongatták a marosvásárhelyi Szőcs Bernadette és az osztrák Sofia Polcanova címvédő kettősét.

A találkozó szoros küzdelmet hozott, az első szettet Lupulescuék 12:10-re megnyerték, majd a rivális egyenlített (11:4), és a harmadik játszmában fordított (11:5) is. A szerbiai hölgyek a negyedik szettben ismét felülkerekedtek, 11:5-re nyertek, ám a mindent eldöntő játszmára kicsit elfogytak, így Szőcsék egy 11:3-as győzelemmel besöpörték a szettet, és továbbjutottak a döntőbe. A fináléba a másik ágon a cseh Hana Matelová és a szlovák Barbora Balážová került.

Az egyesek versenyében Makszuti Anetta alulmaradt a szerbiai háziversenyben a főtábla 2. fordulójában, a zentai pingpongos 4:3-ra (11:2, 9:11, 11:8, 10:12, 11:8, 11:4) kikapott Lupulescutól. A párosban később bronzérmes uzdini hölgynek aztán a 3. forduló jelentette a végállomást, 4:1 arányban alulmaradt a francia Charlotte Lutzcal szemben.

A magyar versenyzők közül Póta Georgina ugyancsak a 3. fordulóig jutott, a Surján Szabinát egyesben még korábban búcsúztató spanyol Maria Xiao 4:2-re megverte Pótát. Bálint Bernadett már a 2. fordulóban kiesett. Érdekesség, hogy vasárnap az egyes döntőjét épp a két páros partner, Szőcs Bernadette és Sofia Polcanova vívta.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás