A birkózásra még mindig kevésbé tekintünk női sportágként, pedig vannak olyan lányok, akik ezt választják. Köztük vanFábián Orsolya is, a magyarkanizsai Potisije Birkózóegyesület tagja, aki nemrég a Čačakon megrendezett szerbiai országos bajnokságról és a Tatabányán megtartott magyar országos bajnokságról is aranyéremmel tért haza. A sportágról, a sikerekről és arról beszélgettünk, hogy mennyire nehéz helytállni női birkózóként.
Miért választottad a birkózást?
– Édesapám birkózóedző, és a nőverem is ezt a sportot űzi, tehát számomra kézenfekvő volt, hogy ezt a sportot fogom választani. Gyerekkoromban elmentem velük az edzésekre. Kilenc-tíz évesen úgy döntöttem, én is belekezdek. Azóta nagyon megszerettem ezt a sportot.
Mit szólt a környezeted, amikor elkezdtél ezzel a sportággal foglalkozni?
– Előtte két évig cselgáncsoztam. Ezt a család és a környezetem is elég jól fogadta. A birkózás valamivel keményebb sport. Amikor új emberekkel ismerkedek meg, és a beszélgetés során kiderül, hogy birkózok, mindig meglepődnek. Általában mindenki pozitívan fogadja, és érdeklődnek, hogy miért választottam ezt a sportot.
Édesapád az edződ. Milyen együtt dolgozni vele?
– Ennek van pozitív és negatív oldala is. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk, mindent megbeszélünk. Édesapám mindenben segít és támogat. A negatív oldala az, hogy az apai és az edzői ösztönök összekeverednek. Ebből néha kisebb-nagyobb viták alakulni ki. Jó, hogy ő az edzőm, és nem szeretném, ha ez másképp lenne.
Mennyire tudod összeegyeztetni az edzéseket a tanulmányaiddal?
– A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumba járok. A tanárok toleránsak, és segítenek, amiben tudnak. Nehéz, mivel mindennap buszozok Magyarkanizsára. Mindennap edzésre járok. Délután és edzés után tanulok. Össze lehet egyeztetni, csak néha egy kicsit bonyolult.
A közelmúltban a szerb és a magyar országos bajnoki címet is megnyerted. Mennyire voltak nehezek ezek a megmérettetések?
– Sokat készültünk ezekre a versenyre. Egész nyáron edzettünk és edzőtáborban voltunk, s ez sokat segített. Sokszor mondjuk azt, ha nehéz az edzés, könnyű a verseny. Ez erre az időszakra is igaz volt, hiszen mindkét országos bajnokságot kemény munka előzte meg.
Ugyanabban a klubban versenyzel a nővéreddel, Annával. Mennyire tudjátok egymást motiválni?
– Maximálisan, főleg az utóbbi időszakban. Én nehezebb súlycsoportban versenyzek, mint ő. Amikor itthon van, sokat edzünk együtt. Egymás versenyére is eljárunk, és amennyire csak tudjuk, motiváljuk egymást.
Mennyire nehéz helytállni a szerbiai és a magyarországi mezőnyben?
– Magyarországon sokkal nagyobb a konkurencia, Szerbiában jóval kevesebb női birkózó van. Ott sokkal nehezebb versenyezni, mint itt. Azt vettem viszont észre, hogy Szerbiában is egyre több lány érdeklődik a sportág iránt. Ha Európa szintjén nézzük, elég sok tehetséges női birkózó van, már az én korosztályomban is.
Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
– A két magyar bajnokságon elért eredményemre. Magyar állampolgárként lehetőségünk van indulni a magyar bajnokságon. Ezért nem kellett átigazolni, tehát a magyarkanizsai Potisije színeiben indulok a magyar bajnokságokon is. Ennek nagyon örülök. Kihívásnak éreztem, hogy két országban is meg tudjuk mutatni, mire vagyunk képesek. Korábban a serdülő, idén pedig a kadét korosztályban sikerült nyernem. Remélem, hogy a nemzetközi és a világversenyeken is sikerül hoznom ezt a formát.
Mik a terveid? Jövőre milyen versenyekre készülsz?
– Szeretnénk eljutni a Balkán- és a mediterrán bajnokságra. Mindkettő Görögországban lesz. Emellett a világbajnokságra is készülünk, amelyet Magyarországon rendeznek meg augusztusban.
