A zombori származású Veljko Stojnić a szerb kerékpározás egyik legnagyobb reménysége. A 20 éves bringás számos országos bajnoki cím és korosztályos siker után Svájcban, majd Olaszországban bizonyíthatott, és idei teljesítményének – többek között két rangos győzelemnek – köszönhetően immár profi szinten is megmutathatja magát. 2020-tól (a kraljevói Dušan Rajović (Delko–Marseille) mellett) a két szerb egyike lesz, aki prokontinentális szinten fog versenyezni, és a jó nevű olasz Vini Zabù–KTM tagjaként akár a világ legnagyobb versenyein is rajthoz állhat. Veljkót a spanyolországi Calpéban, a hagyományos téli edzőtáborozás közben értük utol.
Az utóbbi évtizedben a zombori kerékpáros utánpótlás-nevelés az egyik legerősebbé vált az országunkban, erre Te magad vagy a legjobb példa. Mikor, hogyan kezdtél el kerékpározni és versenyezni?
– 2012 júniusában kezdtem el kerékpározni, és már augusztusban részt vettem a hegyi országos bajnokságon. Az egyik legjobb barátom, Milica vett rá, hogy menjek vele az edzésekre, mert neki nem volt kedve egyedül járni. Nekem is hamar megtetszett a sportág, ezért abbahagytam a kosárlabdázást, és helyette rendszeresen jártam a kerékpáredzésekre.
Évről évre lehetett hallani a sikereidről, az országos bajnokságokon és a hazai-külföldi korosztályos versenyeken egyaránt. Melyek voltak a legfontosabb lépések a fiatalabb éveidben?
– A fiatal serdülők korosztályában elért országos bajnoki címem volt az első fontosabb siker, később pedig az idősebb serdülők között negyedik lettem a 2015-ös Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), a grúziai Tbilisziben. Ez az eredmény nagy motivációt adott a további munkához, és megnövelte a hitem Marko Sudarić edzőben, akivel egészen a junior éveimig együtt dolgoztam.
2018-ban a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) központjának nevelőcsapatában tekertél. Hogy kerültél ki, mit jelentett ez a lehetőség neked? Megismerkedtél a magyar Peák Barnabással, aki ugyanakkor volt ott?
– Nagyon fontos volt számomra az az év. Mivel akkoriban még nem keresett meg külföldi csapat, nagy előrelépést jelentett ez a lehetőség. Peákkal jó barátok lettünk a csapaton keresztül, és épp most is együtt edzőtáborozunk Spanyolországban.
Az idei évet az olasz Franco Ballerini U23-as csapatnál töltötted, amelynek a mezében több győzelmet is arattál. Mit kell tudni a csapatról, hogyan jutottál oda, milyen volt ez a szezon?
– Ez egy toscanai csapat 23 év alatti versenyzőkkel. Valójában ebben az egyetlen évben szerepeltek az U23-as korosztályban, korábban csak juniorprogramjuk volt. Egy ismerős szlovén edző ajánlásával érkeztem a csapathoz, nekem pedig bizonyítanom kellett. Eredményes évem volt, körülbelül 70 versenynappal. Az év első felében inkább csak tanultam, napról napra gyűjtöttem a tapasztalatot, és a szezon vége felé már sikerült hoznom a jó eredményeket.
2020-tól hároméves profi szerződésed van az olasz prokontinentális Vini Zabù–KTM-nél, ahol mások mellett olyan klasszis csapattársad lesz, mint a többszörös olasz bajnok és Giro-szakaszgyőztes Giovanni Visconti. Hogyan kerültél kapcsolatba velük, milyen közegbe jutottál?
– A Franco Ballerini U23 gyakorlatilag a Vini Zabù–KTM fejlesztési csapata, ezért közvetlen utam volt, két társammal együtt kaptam meg a lehetőséget, hogy a profi kerékpározás világába lépjek. Eddig csak egy kétnapos találkozón vettem részt a csapattal, ezért rövid ideig ismerkedhettem a leendő társaimmal. De hamarosan megtartjuk a hagyományos csapatbemutatót Szicílián, ahol jobban is összebarátkozhatunk, ami az együttműködés és a csapatmunka miatt is fontos lesz a következő szezonban.
Miben vagy a legerősebb, és miben a leggyengébb a biciklin?
– A szökésekben jó vagyok, általában jól bírom a hosszú elmenéseket. A sprint viszont nem az erősségem.
Milyen áldozatokkal jár profi kerékpárversenyzőnek lenni, és melyek a legnagyobb előnyei, a legjobb élmények, amiket ezzel szereztél?
– Az év 11 hónapjában nem igazán mehetek éjszakázni, szórakozni, többek között rengeteg születésnapot kellett kihagynom emiatt… De a kerékpározással nagyon sok helyre el tudok utazni, új embereket ismerhetek meg, ezáltal új nyelveket tanulhatok, és maga a sok verseny is nagy élményt jelent.
Milyen a közlekedéskultúra Olaszországban, hogyan tudnád összehasonlítani ilyen szempontból az ottani életet Szerbiával?
– Az olaszok nagyon gyorsan, szinte őrülten vezetnek, az emberek mindenhova sietnek, és nagyon türelmetlenek. Világszerte ismert tény, hogy náluk történik Európában a legtöbb közlekedési baleset, ami szerintem épp a temperamentumuk miatt van. Őszintén szólva nem igazán érzem magam komfortosan a biciklin. Bármilyen furcsa is kimondani, Szerbiában sokkal nagyobb biztonságban érzem magam kerékpározás közben.
Mit tartasz a három legnagyobb sikerednek, és melyik eredmény volt eddig a legnagyobb csalódásod?
– A már említett negyedik helyezés a 2015-ös EYOF-on a legnagyobb eredményem és egyben a legnagyobb csalódásom is. Az egyéni időfutamról volt szó, a bronzról három, az ezüstről hat tizedmásodperccel maradtam le. Idén a legnagyobb győzelmemet a Firenze–Viareggio nagy presztízsű egynapos versenyen értem el, és büszke vagyok még a 2017-es Eb junior-időfutamán elért nyolcadik helyemre, a dániai Herningben.
Milyen célokat jelöltél ki magadnak a szezonra, milyen feladataid lesznek a csapatban?
– Minden versenyen a csapattársaimért fogok dolgozni, vizet hordok majd, az élen tekerek, és a helyezkedésért felelek. Az lesz a dolgom, hogy a csapat legerősebb emberének a lehető legtöbb ereje maradjon a verseny döntő részére. A saját lehetőségeimet a szökésekben kereshetem majd, jelenleg nem vagyok elég erős, hogy egy-egy versenyen én legyek a kiemelt ember.
Ha lehetne egy kívánságod, melyik versenyt szeretnéd a legjobban megnyerni pályafutásod során?
– Nagyon szeretnék szakaszt nyerni egy háromhetesen, és később esetleg mindhárom Grand Touron megtenni ugyanezt.
