A Sportvilág lapjain már korábban is foglalkozhattunk volna a Brexittel és ennek az Európa történelmében jelentős eseménynek az angol bajnoksághoz kapcsolódó helyzetével. A politika azonban olyan szappanoperákhoz és telenovellákhoz hasonló fordulatokkal csavarta az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépését, hogy sokszor még mi sem tudtuk, a Brexit milyen hatással lesz a Premier League-re. A sport és a politika néha – sajnos – akarva-akaratlanul összekapcsolódik, bár kétségtelen, hogy a politika többet profitál ebből a viszonyból, mint a sport a politikából. Sőt, a politika bizonyos esetekben inkább árt a sportnak, mint ahogyan az most is történik a PL-hez kapcsolódóan.
A jelenlegi állás szerint az Egyesült Királyság Boris Johnson vezérletével 2020. január 31-én elhagyja az EU-t, ám ami ezt követően történik, jóval fontosabb a futballistáknak. Amennyiben az unió és az Egyesült Királyság semmiféle egyezséget nem tud megkötni, úgy az átmeneti időszak (2020. jan. 31. – 2021. jan. 1.) után több mint 150 nem egyesült királyságbeli játékos sorsa válik kétségessé. Ha a két félnek sikerül kompromisszumot kötnie, úgy 2020. december 31-ét követően a kívülről érkező futballistáknak, edzőknek és szakembereknek egy átvilágításon kell átesniük, ami minden egyéb nem EU-s polgárra is vonatkozott a múltban. A történet csak itt kezd igazán érdekessé válni, hiszen a kilépéssel az Egyesült Királyság nem lesz az EU tagja, így a külföldről igazolt focisták ezt követően nem kapnak automatikusan letelepedési jogot: ehhez szükség lesz egy, a munkáltató által kibocsátott munkaszerződésre is. Az új jogszabály legérzékenyebben az utánpótlásba érkező fiatal tehetségeket érintheti, ugyanis a PL-csapatok nem igazolhatnak külföldről 18 éven aluli futballistát. Márpedig az angol bajnokság az elmúlt évtizedekben éppen ezért tudott csábító lenni a nagy reményű focistáknak: ha egy játékos nem kapott helyet a Barcelona vagy a Real Madrid felnőttegyüttesében, szabadon klubot válthatott. Elég csak Fàbregasra vagy Bellerínre gondolni, akik Spanyolországból egészen Londonig vándoroltak, később pedig irigylésre méltó pályafutásuk lett. Johnsonék azon dolgoznak, hogy az ausztrál rendszerhez hasonlító pontozásos elbírálású bevándorlási rendszert alakítsanak ki.
Kétség senkiben se legyen: a legnagyobb múlttal rendelkező és leggazdagabb felső ligás PL-csapatok megtalálják a szabályzat kiskapuit, „soron kívül” szereznek munkát a külföldi focistáknak és családjuknak, hogy zavartalanul játszhassanak a bajnokságban. Ami aggasztó lehet az Egyesült Királyság számára, az nem is a gigaklubok, hanem a kicsik helyzete, ahonnan maga a labdarúgás táplálkozik. Egy-egy külföldi játékos marketingszempontból sem elhanyagolható jelentőséggel bír, így a más kontinensen való edzőtáborozásból és az észak-amerikai, valamint az ázsiai tévés közvetítésekből befolyó összeg is csökkenhet. Ha a futballisták a Brexit miatt más országot választanak, könnyen lehet, hogy a szponzorok is inkább a Bundesligába, a La Ligába vagy a Serie A-ba fektetnek. Persze, a lehetőség adott, hogy az egyesült királyságbeli játékosok tegyék vonzóvá a PL-t: 1992-ben az első ligában a játékosok 70%-a egyesült királyságbeli volt, 2019-re ez a szám 30%-ra csökkent. Ha sikerül feltornázni ezt a mutatót, abból talán nemcsak a Premier League, de maguk a nemzeti válogatottak is profitálnak.
