„Meg akarom mutatni, mire vagyok képes”

A kupuszinai Novics Dávid lassan tíz éve birkózik, sorra szállítva a dobogós eredményeket, nemritkán a győzelmeket a korosztályos versenyekről. A 2001-es születésű Dávid Orosházán tanul a helyi sportgimnázium végzős diákjaként, és legtöbbször nevelőklubja, a zombori Radnički színeiben versenyez. 2018-ban sérülések miatt esett el élete legnagyobb lehetőségeitől, de a krízist maga mögött hagyva újra a legmagasabb szintre szeretne jutni. Dáviddal eddigi pályafutásáról és terveiről beszélgettünk.

Hogyan kezdtél el birkózni? Ez a sportág szülőfaludban, Kupuszinán korábban nem nagyon volt ismert.

– Több mint kilenc éve, 2011-ben az iskolában láttam egy hirdetést arról, hogy birkózásoktatást kezdenek Kupuszinán, és engem érdekelt a dolog. A szüleimnek először nem tetszett az ötlet, azt mondták, túl kemény sportág. De legalább néhány edzésre el akartam menni. Ezeken jól teljesítettem, ezért később behívtak Zomborba, mert nálunk is a Radnički edzője tartotta az edzéseket. A kezdetekben nagyon sokan voltunk a kupuszinai klubban, de idővel egyre fogytunk, végül magam maradtam. 2013-2014 óta a zombori Radničkiban birkózom.

Milyen versenyeken veszel részt rendszeresen?

– A ligát mindig birkózom, a vajdasági és az országos kupákon és az országos bajnokságokon is rendszeresen részt veszek. Sokszor megyek nemzetközi tornákra, és a válogatottban egy Balkán-bajnokságon is szerepeltem már.

Tízévesen kezdtél el birkózni. Mi volt az első olyan eredményed, amely löketet adott, hogy folytasd a komoly edzést?

– A 2015-ös országos bajnokságon második lettem az idősebb pionírok korosztályában, ami után meghívtak, hogy a válogatottal együtt eddzek. Ekkor képviseltem Szerbiát a Balkán-bajnokságon, amelyet abban az évben Zentán tartottak meg. Ez volt az addigi legnagyobb versenyem, ötödik helyet szereztem.

Milyen típusú birkózó vagy?

– Főleg kötöttfogásban szerepelek a 71 kilogrammos súlycsoportban, néha 67-ben. Az év vége felé néhány szabadfogású versenyen is el szoktam indulni, de ez egyre ritkábban van, ahogy az idősebb korosztályokba kerülök.

Hogy érzed magad a zombori klubban?

– Zomborban minden feltételt biztosítanak, saját edzőtermünk van a szükséges eszközökkel, kiegészítő felszereléssel. Heti nyolc edzésem van, a versenyek előtt általában több. Az edzőink Igor Frgić és Milan Marić, nagyon jó kapcsolatban vagyok velük, és a társaságban is jól érzem magam.

Azért nem ennyire egyszerű az életed…

– Orosházán tanulok, negyedikes vagyok a helyi sportgimnáziumban. Hétfőtől péntekig ott edzek, péntek este már itthon. Hétvégente hazajövök a versenyekre, de az orosházi klubnak is birkózom, legutóbb például a felnőtt országos csapatbajnokságban kértek, hogy ugorjak be.

Hogy kerültél Orosházára?

– A zombori klubban jó kapcsolatunk van a zentaiakkal, egy évben például szerepeltem a csapatukban a pécsi összmagyar diákversenyen. A középiskola választása idején már tudtam, hogy olyan iskolába szeretnék járni, amit össze lehet hangolni a birkózással, ezért a zentaiak ezt a helyet ajánlották nekem. Tetszett az iskola, a kollégium az edzéslehetőségekkel, és úgy döntöttem, beiratkozom. Az iskola programja össze van kötve a sportoló diákok életével, legtöbb a kézilabdázó, labdarúgó, birkózó.

Hogyan tudod végigcsinálni ezt a kétlaki életet az edzésekkel együtt?

– Nagyon nehezen, de sikerül. Általában reggelente is edzek, utána jön a suli, és délutánonként is van edzésem. Ezek mellett néha tanulni is kellene… Mire eljön az este, sokszor azt sem tudom, ki vagyok, csak ágyba akarok kerülni végre.

Tervezel továbbtanulni?

– Szeretnék felvételizni a Testnevelési Egyetemre, és a Honvédban birkózni. Vannak ismerős edzők ott, Lőrincz Tamásékkal is jóban vagyunk, aki a példaképem.

A zentai Balkán-bajnokság után miket tartasz a legfontosabb eredményeidnek?

– Macedóniában második, Bulgáriában és Belgrádban harmadik lettem nemzetközi versenyeken. Macedóniában szabadfogásos torna volt, a mezőny tele bolgárokkal, törökökkel. Három meccset nyertem a döntőig, csak ott kaptam ki. A 2018-as 67 kg-os kadét kötöttfogású országos bajnokság megnyerése volt még nagy siker, ebben az évben a 65 kg-os szabadfogást, a vajdasági versenyeket és a Szerbia-kupát is megnyertem. De az év nem úgy fejeződött be, ahogy szerettem volna.

Pontosan mi történt?

– Úgy volt, hogy a korosztályos Európa- és világbajnokságon is indulhatok, de több szerencsétlen sérülésem lett. Az Eb előtt megrepedt egy csont a talpamban, ezért ki kellett hagynom a versenyt. A vb előtti felkészülés során a szabadkai edzőtáborból Zágrábba utaztunk az utolsó formaemelő tornára, ahol a bronzmeccsen szétrepedt egy izom a vállamban. Kevés hiányzott, hogy műtétre legyen szükség. Szerencsére gyorsan felépültem, de a mai napig sokszor érzem azt a vállamat, és sok időbe tellett, mire teljesen visszaerősödött. Volt egy kis krízisem emiatt, főleg, amikor az interneten követtem a vb eseményeit. De végül úgy jöttem ki belőle, hogy csak azért is megmutatom, mire vagyok képes.

Elégedett vagy-e a 2019-es évvel?

– 2018-ban a legidősebb voltam a korcsoportban, de most már fiatalabb junior lettem, ami sok helyzetben hátrány, mert a korcsoporton belül idősebbekkel is birkózhatok. Most is tudok néha versenyt nyerni, de az országoson például ötödik lettem, az elődöntőben a későbbi bajnoktól kaptam ki, a bronzmeccsre pedig már nem tudtam fejben összeszedni magam. Azért elégedett vagyok, a zombori klubban bekerültem a felnőttkeretbe, a csapatbajnokságban birkóztam, és egyszer sem vertek meg. Fontos, hogy az idősebbek között versenyzek.

Mik a legfontosabb céljaid az idei szezonban?

– Itthon a vajdasági bajnokságon és a Szerbia-kupán indulok, és a legfontosabb az országos. Ha megnyerném, én indulhatnék az Európa- és a világbajnokságon. Magyarországon idén nem nagyon tervezek versenyezni, hogy csak erre tudjak figyelni. Később, ősszel valószínűleg birkózni fogok a németországi Bundesliga csapatbajnokságában. A magyarokon keresztül jutottam ehhez a lehetőséghez, ami jó tapasztalatszerzés lehet, nyolc–tíz mérkőzést fogok vállalni kölcsönben. Sok ismerősöm jár oda, ők is javasolták.

Hogy érzed, miben tudnál még fejlődni?

– Mindenben lehet, a legjobban az erősítésre, az izommennyiségre és a kondícióra kell odafigyelnem. Most a korcsoportom legfiatalabbjaként kicsit le vagyok maradva ebben, de ha sikerül erősödnöm, nem lesz gond. A gyorsaságom megvan, és néha olyanokat dobok, amiket edzésen sosem csinálok, amire magam se készültem, csak a helyzet hozza ki belőlem.

Mik a legnagyobb lemondások az életedben, és mit kaptál a birkózástól?

– Nagyon sok mindenről le kell mondanom. Kevés időt tölthetek a barátokkal, ha eredményeket akarok elérni, a szezonban a szórakozás nem nagyon fér bele. A legnehezebb a fogyasztás, amikor egy hét alatt akár 5-6 kilót vesztek. Ilyenkor érzem meg, milyen jól tud esni egy-egy evés vagy egy pohár víz. De az az érzés, amikor fent állok a dobogó tetején, mindent visszaad.

Hogyan tekintenek rád a környezetedben, a barátaid, ismerőseid?

– Jó érzés, hogy felnéznek rám, a baráti társaságban mindig birkózónak neveznek. Az idősebbek is észrevesznek, megbecsülik a teljesítményemet. Nemrég egy idős bácsi megállított, hogy gratuláljon, mert hallott az eredményeimről. Az ilyen esetek pluszerőt és motivációt adnak. Az egész életemet a birkózásban képzelem el, a versenyzés után is.

Hol volt a legizgalmasabb edzőtáborozásod, mi volt a legérdekesebb élményed?

– Amikor 2018-ban Szabadkán voltunk a válogatottal, az Egyesült Államokból, Lengyelországból, Horvátországból, Magyarországról, Ukrajnából is voltak ott birkózók. Tizennégy napot töltöttünk együtt, nagy élmény volt ennyi új emberrel ismerkedni, barátkozni. Bulgáriában is szép emlékeket szereztem, amikor a zombori klubbal mentünk oda edzőtáborozni.