A Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola Nagy Evelin, Huszár Márta és Tóth Ede összetételű csapata első lett a Raoul Wallenberg svéd diplomata embermentőről elnevezett vetélkedőn, melyen a versenyzők különböző feladatok megoldása során a toleranciával, idegengyűlölettel, rasszizmussal, kitelepítéssel, embermentéssel, a hátrányos megkülönböztetéssel, a romák, zsidók helyzetével kapcsolatos kérdésekkel, a magyar-zsidó együttéléssel és a holokauszthoz vezető úttal ismerkedtek. A most harmadikos topolyai diákok már tavaly is versenyeztek, akkor a kötelező feladatokon kívül a topolyai zsidóság történetével foglalkoztak behatóbban, idén a szabadkai zsidóság neves személyei után kutattak. A verseny egyik elődöntőjét november végén tartották Baján, és onnan egyedüli határon túli csapatként jutottak a tíz legjobb csapat közé. Január közepén a kétnapos budapesti döntőn a verseny szoros volt, de mindent összegezve ők szerezték meg a legtöbb pontot. A vetélkedő győzteseként négynapos stockholmi utazáson vehetnek részt vezető tanárukkal együtt. Először rövid bemutatkozásra kértem a győztes EME Topolya csoport tagjait.
Tóth Ede: – Az érdeklődési köröm elég tág: a nyelvészet, a földrajz és a közlekedés mellett legjobban az építészet érdekel. Ennek hátránya, hogy dönteni egyelőre nem igazán tudok: hogy mit választok majd, még homályos ködben van a számomra. Szeretnék olyan pályát, ami biztosítja a jövőmet, miközben szeretem is.
Huszár Márta: – Szeretem figyelemmel követni a világ sporteseményeit. Számomra fontos az egészség megőrzése, igaz nem orvosként, de gyógyszerészként szeretnék segíteni az embereken. Fontosnak tartom a hagyományok megőrzését, ezért szeretném még jobban megismerni környezetem múltját.
Nagy Evelin: – Érdekel a magyar nyelv, nagyon szeretek olvasni. Továbbtanulásom és a jövőbeli munkámmal kapcsolatban számomra fontos, hogy időről-időre új ismereteket szerezhessek a világ történéseiről és, hogy kapcsolataimat fejleszthessem más emberekkel.
Az EME név mit takar?
T. E.: – Kezdetben gondban voltunk, hogy milyen nevet válasszunk a csapatunknak, de végül egy egyszerű ötlet mentén a nevünk kezdőbetűiből állt össze: Evelin, Márta, Ede. Így született meg a név még a tavalyi verseny előtt.
Hogyan zajlott a több hónapon át zajló felkészülés?
N. E.: – Első alkalommal Pletikosity Pajo történelemtanárunk hívta fel a vetélkedőre a figyelmünket. Tavaly nem sikerült dobogós helyezést elérni, a diploma szerint hatodikak lettünk, de holtversenyben csupán egy ponttal maradtunk le a harmadik helyezettektől, ezért úgy döntöttünk, hogy ismét megpróbáljuk.
Elődöntőket rendeztek Magyarország több városában, hat elődöntőből a legjobbakat hívták el a budapesti döntőbe.
H. M.: – Az elődöntőre egy kisfilmet kellett készítenünk. A topolyai zsidóságról Kocsis Antal és Cservenák Pál helytörténészek segítségével készült a kisfilm, az idén a szabadkai zsidóság története volt a témánk, és ebben Miloš Vuleković tanár úr segített nekünk. Néhány könyvet is kaptunk, szakirodalmat, amit elolvastunk, ezekből és a világháló segítségével igyekezetünk felkészülni.
Volt -e különbség a tavalyi és az idei felkészülés között?
N. E.: – Először nehezebb volt a kezdet, de a kisfilm elkészítéséhez jó segítséget kaptunk, a film összevágása nem jelentett gondot, mert a csapatból Ede ért ehhez. Most nagyobb fába vágtuk a fejszénket, a felújított szabadkai Zsinagóga átadása is ebben az időszakban történt, részt vettünk egy fotópályázaton is közben, megismerkedtünk a zsidó hitközség elnökével, több interjút is készítettünk, amit az EME Topolya Facebook-oldalunkra fel is töltöttünk.
T. E.: – Nem éreztük távolinak a témakört, de keveset tudtunk róla. A versenynek köszönhetően megismertük a topolyai, szabadkai zsidóság múltját, és szerintem az egész nem volt annyira nehéz, de kihívás volt megtalálni az embereket, a filmet összeállítani. A vetélkedő témakörei évről-évre hasonlóak: a zsidó kultúra, antiszemitizmus, embermentés, rasszizmus, xenofóbia, tolerancia, emberi jogok.
A döntőben milyen feladatok vártak rátok?
T. E.: – Kétnapos volt a döntő, szállást is biztosítottak nekünk. A Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely volt a döntő első részének a helyszíne, a kiállítás alapján látottakra kellett kérdésekre válaszolnunk, ezt követően jelen voltunk a Wallenberg-díj átadóján, majd a következő napon a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületében zárult a döntő.
H. M: – Különböző feladatok vártak ránk, tesztek, az addigi munka értékelése. Kérdés volt például, hogy a náci párt hova szerette volna a zsidókat elszállítani (Madagaszkár), ki volt az auschwitzi haláltábor első parancsnoka (Rudolf Höss), idézeteket, fotókat kellett felismerni, pl. Szerb Antalt, id. Antall Józsefet. Ezek a kérdések számunkra könnyűek voltak.
N. E.: – A kezdet kezdetén motivációs levelet írtunk a szervezőkhöz, majd 5 perces kisfilmet kellett készíteni az elődöntőre, a döntőre pedig a CNN antiszemitizmus felmerését kellett feldolgozni. Mi saját szöveget írtunk, melyben feldogoztuk a felmérés adatait, viszont nem számokat, százalékokat soroltunk fel, hanem dramatizálva, szebben becsomagolva adtuk elő.
Mi volt számotokra a legmeghatározóbb pillanata a felkészülésnek, vetélkedőnek?
H. M.: – Nagy élmény volt az egész. Amikor tavaly kiderült, hogy csak 1-2 pont hiányzik a dobogós helyezéshez, éreztük, hogy folytatni kell, és sikerült. Még a nyáron is dolgoztunk a témán, a kisfilmen.
N. E: – Mondhatni a nulláról indultunk, volt valamennyi alaptudásunk, de az nem volt sok. Láthattuk a díjátadót Budapesten, szinte felfoghatatlan, hogy egyedüli külhoni csapatként megnyertük a vetélkedőt. Az is pozitív, hogy rengeteg új ismerőst, barátot szereztünk.
T. E.: – Az elődöntőre készített kisfilmünk nemcsak a szabadkai zsidóságról szólt, hanem interjút készítettünk Kovács Vera holokauszt-túlélővel, aki legutoljára a kilencvenes években adott interjút Steven Spielberg rendezőnek, és azóta, most, nekünk. Ő egy 94 éves idős hölgy, és nagyon nagy hálával tartozunk neki, hogy fogadott bennünket a lakásában. Szinte semmit nem tudtam ezekről a kérdésekről. Egy igazi kaland volt ez az időszak az életünkben, és sok jól felhasználható tudással gazdagodtunk. A svédországi jutalomutazás pedig a korona lesz mindezen.
**********
Raoul Wallenberg svéd diplomata a második világháború éveiben Magyarországon zsidók ezreit mentette meg a deportálástól. 1944-ben a budapesti svéd nagykövetség titkáraként több ezer, egyes források szerint húszezer magyar zsidó életét mentette meg azzal, hogy svéd úti okmányokkal látta el vagy védett házakba menekítette őket.
