Szerteágazó érdeklődésű művészlélek

Immáron negyedik alkalommal adták át az Újvidéki Magyar Kiválóság Díjakat, amelyeket a Vajdasági Magyar Szövetség olyan fiataloknak ítél oda, akiknek teljesítménye és elért eredményei büszkeséggel töltik el a város magyar közösségét is. A díjazottak között voltak már sportolók, zenészek, képző- és fotóművészek. Az idén pedig a székvárosi Kelemen Tímea is átvehette az elismerést a városnapi ünnepségen. A tizenkilenc éves lány szerteágazó érdeklődésű művészlélek, aki jelenleg az újvidéki Művészeti Akadémia hallgatója, emellett pedig tagja a Tűzrevalók néptáncegyüttesnek, illetve a Pintyőke leánykórusban is énekel. A díjátadó előtt a látogatók megtekinthették Tímea festményeit is, melyeket Butterer Kiss Márta képzőművész méltatott, aki ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy a tehetséges fiatal lány a szerencsecsillag szülöttje, akit a jóisten sokfajta művészi adottsággal látott el: „Tímea mindig egy szófogadó lány volt, és tudta, hogy a tanárok tanácsai, valamint kritikái az ő érdekét szolgálják. Békésen, türelmesen és kitartóan dolgozott adottságain. Éveken keresztül sokfajta képzőművészeti technikát sajátított el, és nem ijedt meg a legnehezebb technikák előtt sem. Ha egy mondattal kellene bemutatnom Tímeát, akkor azt mondanám, hogy rá a Lassú víz, partot mos jellemzés érvényes. A körülötte zajló eseményeket empatikusan észleli, a vizuális impulzusokat feldolgozza és átgondolja, majd észrevétlenül, de merészen megrajzolja, megfesti és magabiztosan szembesíti alkotásait a nézőközönséggel” – hangzott el Butterer Kiss Mártától, Tímea tanárától.

A tehetséges fiatal tavaly nyert felvételt a Művészeti Akadémia festészeti szakára, de elmondása szerint már kicsi kora óta vonzza a képzőművészet.

– Mindig is szerettem rajzolni. Anyukám úgy gondolta, hogy beírat egy olyan csoportba, ahol képzőművészettel foglalkoznak. Amikor hétéves voltam, rátalált a helyi Butterer Kiss Márta képzőművész stúdiójára. Mikor elkezdtem járni, csak még inkább magába szippantott a rajzolás és a festészet világa. Mártára azóta is a mentoromként tekintek, hiszen tőle tanultam mindent, amit tudok. Az általános iskolában a tanárom is volt, utána ő készített fel a Bogdan Šuput Középiskolába, majd az Akadémiára is. Szóval ő végigkísér az utamon, és mindig segít nekem. Az ünnepségen, amelyen átvettem a díjat, a képeimet is kiállították, ami külön öröm volt számomra, hiszen a jelenlévők megtekinthették az alkotásaimat is. Leginkább akvarell- és akrilfestményeket készítek, néha pasztellt is, de a kedvencem mindenképpen az akvarell. Szerencsére az Akadémián hagyják, hogy kibontakozzunk, így sok olyan tantárgy van, ahol szabad kezet kapunk, és azt készíthetünk, amit akarunk. Én főleg a portrékat és a tájképeket szeretem. Megfordult a fejemben, hogy Magyarországon tanulok tovább, Pécsett, de végül is Újvidék mellett döntöttem. Fél év után korai még azt mondanom, hogy jó döntést hoztam, de tetszik az Akadémia. Az osztálytársaim is nagyon megértőek velem szemben, és segítenek ha valamit nem értek meg. Az egyedüli nehézséget a szerb nyelv okozza. Igaz, hogy szerb nyelvű óvodába jártam, de az általános iskolát és a középiskolát is magyarul végeztem el. Most az Akadémián belecsöppentem egy teljesen szerb társaságba. Nem könnyű, de kezdtem újra megtanulni a nyelvet, és felzárkózni.

A Vajdasági Magyar Szövetség negyedik éve díjaz olyan fiatalokat, akiknek teljesítményeire és elért eredményeire büszkék vagyunk. Számodra mit jelent ez az elismerés?

– Először is nagyon meglepődtem, nem is tudtam elhinni, hogy rám gondoltak a díj kapcsán. Igazán nem is tudtam, mit jelent ez az elismerés, még el nem magyarázták. Nagy megtiszteltetésként éltem meg a díjat és a díjátadót is, hiszen egy rangosabb elismerésről van szó. A szüleim is nagyon boldogok voltak, amikor elmondtam nekik. A néptánccsoport tagjainak viszont nem árultam el, ők csak az ünnepségen tudták meg, ahol együtt léptünk fel. Mikor a nevemet mondták, és átvettem a díjat, mindenki tapsolt, ez nagyon jólesett. Később gratuláltak, és nagyon jó érzés volt, hogy együtt örülhettünk az elismerésnek.

A néptánc hogyan lett szerves része az életednek?

– Ötéves koromban írattak be a szüleim néptáncra. Akármikor táncolok, vagy elmegyek a próbára, kitisztul a fejem, teljesen megnyugtat és nagyon jó érzések töltenek el. A társaság is nagyon jó, ezért már kiskoromban is szerettem járni és azóta is szeretek. Anyukám is néptáncolt, és a húgom is jár, ez nálunk úgymond családi hagyomány. Szerintem jó, hogy megadatott a lehetőség arra, hogy összejöjjünk, jól érezzük magunkat, és a hagyományainkat is ápoljuk. Nagyon szeretem befonva hordani a hajam, ez szerintem abból ered, hogy a néptáncon így kell hordanunk, emellett pedig örülök, hogy ezeket a nagy, díszes ruhákat is felpróbálhatom, mert külön élmény ezekben táncolni. A tánctanáraink, Kiss Zsélykó és Tóth Andrea nagyon jók, igyekeznek minél többet megtanítani nekünk. Sokféle táncot tanulunk, például szatmárit, szilágyságit vagy bukovinait. Most mintegy húszan vagyunk a csoportban. A többség újvidéki, de van köztünk pirosi és budiszavai is. Tényleg elmondhatom, hogy nagyon jó társaság jött össze, akikkel öröm az időt eltölteni.

A festészet és a néptánc mellett énekelsz is. Mióta vagy tagja a leánykórusnak?

– Néptáncórán az egyik csoporttagtól hallottam, hogy Hanák Rigó Ildikó tagokat keres, így hát hamar összeszedtük az embereket. Nagyjából másfél éve alakultunk meg. Jelenleg tízen vagyunk, és kizárólag népdalokat énekelünk. A legutóbbi csokrunk ludasi népdalok voltak, ezekkel két versenyen is felléptünk. Egyik alkalommal második helyezést értünk el, egyszer pedig elsők lettünk. Tagja vagyok a maradéki énekkarnak, illetve tánccsoportnak is. Velük is heti egy-két alkalommal próbálunk, tehát nagyon kevés szabadidőm marad. Ennek ellenére minden percét élvezem, és folytatom, ameddig csak bírom.

Milyen terveid vannak a közeljövőre, illetve a távolabbi jövőre nézve?

– Szeretném befejezni az Akadémiát, utána majd meglátjuk, milyen irányba fogok haladni. Mindenképpen szeretnék művészettel foglalkozni, mindig is az volt a vágyam, hogy festő legyek. Valójában még csak most kezdtem el a valódi tanulást, de azt gondolom, jó úton haladok.