A karate önbizalmat adott

Az idén negyedik alkalommal adták át az Újvidéki Magyar Kiválóság Díjakat. A Vajdasági Magyar Szövetség ezt az elismerést olyan fiataloknak ítéli oda, akiknek teljesítménye és elért eredményei büszkeséggel töltik el a város magyar közösségét is. Az idén a tizenhét esztendős tiszakálmánfalvi Márki Anetta karatéban jeleskedő sportoló is átvehette a díjat.

– Nagyon különleges érzés volt átvenni az elismerést. Számomra ez azt jelenti, hogy felfigyeltek rám. Tehát minden bizonnyal követik a munkámat, figyelemmel kísérik és értékelik azt, amit csinálok. A szüleim, a barátaim és edzőm is meglepődve fogadták, hogy én kapom meg ezt a díjat, de mindenki velem együtt örült. Senki nem gondolta volna, még én sem. Váratlanul ért bennünket a hír, de annál nagyobb örömmel fogadtuk. A díjátadóra is elkísért a családom, még a nagyszüleim is, akik büszkén nézték végig, hogy kisétálok az elismerésért.

Mióta foglalkozol karatéval, illetve mit jelent neked ez a sport?

– Hét éve karatézok. Az egész úgy kezdődött, hogy a szüleim beírattak gimnasztikára, és én el is indultam. A sportcsarnokba ahova jártam, az egyik végében mi voltunk, a másik felében viszont karateórákat tartottak. Amíg vártam a sort a gimnasztikai gyakorlatra, addig a karateedzést figyeltem. Itthon pedig nem a gimnasztikát gyakoroltam, hanem a karatét. Ezt természetesen a szüleim is elég gyorsan észrevették, és átírattak karatéra. Az elején persze ezt sem vettem annyira komolyan, talán inkább játéknak fogtam fel. Tízéves voltam, amikor elkezdtem, tehát még kisgyerek, és valószínűleg ezért is álltam így hozzá. Utána viszont rájöttem, hogy nekem ez megy, és szeretem csinálni. Ekkor kezdtem komolyabban foglalkozni vele. Mindennap edzettem és gyakoroltam a pózokat. Ma pedig a karate jelent számomra mindent. Ha tehetném, csak ezzel foglalkoznék. Azért is szeretem ennyire, mert amikor elmegyek az edzésre, akkor magam mögött tudok hagyni mindent. Abban a pár órában kikapcsolom az agyamat, és nem gondolok semmire. Jelenleg barna öves vagyok, és a fekete öv megszerzésére készülök, júniusban.

Sok időt elvesz az edzés és a versenyekre való felkészülés?

– Hetente három edzésünk van. Versenyek előtt pedig öt vagy akár hat. Van, hogy egy nap kettő is. A vizsgák előtt pedig naponta kétszer edzünk. Sok lemondással jár a felkészülés. Nagyon nehezek ezek az edzések. Az edzőnk mindig azt mondja, hogy ilyenkor kétszáz százalékot kell nyújtanunk, a versenyeken pedig háromszázat. Ez azt jelenti, hogy sok könny, izzadság és vér folyik, de muszáj megcsinálnunk. A versenyek egész naposak, és szinte minden hétvégén vannak, de megtörténik, hogy egy hétvégén kettő is van. Nyáron ugyan nincsenek versenyek, de edzésekre akkor is mindennap járunk. Nagyon kevés szabadidőm marad, amit a családdal és a barátaimmal tudok tölteni. Mindemellett szívesen csinálom, és folytatni fogom, ameddig bírom. Már csak a társaság miatt is, az évek folyamán összebarátkoztunk, és nagyon jó kapcsolatot ápolunk a társaimmal. A legjobb barátnőmet is itt ismertem meg.

Mi volt a legszebb, a karatéhoz köthető élményed?

– Talán a legjobb emlékem 2020-ban volt az országos versenyen, ahol második helyezést értem el. Nem gondoltam volna, hogy odáig eljutok, ráadásul jó eredménnyel zárom. Utána 2021-ben meghívtak Tarára egy felkészülésre a szerbiai válogatottakkal. Ez szintén nagyon jólesett, hiszen a legjobbakkal edzhettem. Érdekes, hogy én alapvetően egy zárkózott és csendes típus vagyok, aki nem szereti a figyelmet. Nagyon nem szeretek a középpontban lenni. A karate viszont egészen más, ott nem figyelek senkire, nem hallok semmit, csak magamra összpontosítok. Az edzések és a versenyek önbizalmat adtak nekem. Emellett pedig az edzőm is arra tanított, hogy muszáj hinnünk magunkban.

Sokat utazunk a klubbal, ami szintén pozitív dolog. Minden évben szervezünk egy kirándulást Fruška gorára, ahova a szülők is eljönnek. Ilyenkor sütögetünk, beszélgetünk és sétálunk. Ezek amellett, hogy szép emlékként maradnak meg, össze is kovácsolnak bennünket.

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

– Emlékszem még az első versenyeimre. Az első megmérettetésen veszítettem, mert megijedtem. Utána viszont elhatároztam, hogy legközelebb mindent beleadok, és nem állíthat meg semmi. Sikerült is aranyérmet szereznem, ez bátorítást és egy nagy löketet adott a folytatáshoz. Azóta rengeteg versenyen vagyok túl. A többségükről pedig éremmel tértem haza. Van három országos érmem, amelyeket az egész világon elismernek. Tavaly az iskolai olimpiai versenyen második lettem. Ez az érem is nagyon kedves a számomra, hiszen többet már nem is szerepelhetek a diákolimpián.

Nekem valójában mindegyik verseny jó, mert sok emberrel találkozhatok. Olyanokkal, akikkel megegyezik az érdeklődésünk. Az évek során a versenyek eredményeképp sok barátot szereztem, akikkel szívesen tartom a kapcsolatot. Ez egy jó alkalom az ismerkedésre, hiszen járunk Bosznia-Hercegovinába vagy Magyarországra is versenyekre, ahol megismerkedhetünk az ottani klubokkal.

Milyen terveid vannak a közeljövőre, illetve a távolabbi jövőre nézve?

– Harmadik osztályos vagyok az egészségügyi középiskolában. Szeretném befejezni, és egészségügyi nővérként dolgozni. Nagyon megtetszett ez a szakma, mert sok emberen segíthetünk. Ha a karatét nézzük, akkor mindenképpen szeretném folytatni. Szeretnék egyszer bíró vagy edző lenni, hogy továbbadhassam mindazt, amit az évek során elsajátítottam. Úgy vélem, szerencsés helyzetben vagyok, hiszen a családom mindenben támogat.