Vajon milyen paraméterek mentén gondolkodunk, ha meg kellene fogalmaznunk, mit is jelent elég jó anyának lenni? Bizonyára mindenki számára kicsit mást jelent ez a fogalom, hiszen, ha több gyerekünk van, már többféle módon kell elég jó anyának lennünk. S nyilván másképp vagyunk elég jók fiaink vagy éppen lányaink számára. Nem könnyű tehát behatárolni a fogalmat. Ha azonban saját, azaz anya szemszögből közelítjük meg a dolgot, meglehet lesznek olyan paraméterek az elég jó anya spektrumunkon, melyek megegyeznek a legtöbb szülő elvárásaival – például, hogy szeretnénk türelmesek és megértőek lenni gyermekeinkkel. Mindig is türelmes embernek hittem magam, mindaddig legalábbis, amíg nem lettem szülő. Azóta nap mint nap próbálom elsajátítani ezt az igen fontos szülői erényt, de az igazság az, hogy a legtöbb napon már korán reggel elbukom a vizsgát. Türelmetlenségemből adódóan egy-egy kisebb ellenállás sokszor hatalmas vitáig fokozódik. Ilyenkor már nemcsak türelmetlen vagyok, de ingerült is, s ez a belőlem induló feszültség aztán a gyerekem villámokat szóró szeméből köszön vissza rám. Az elég jó anya paramétereim meg sem közelítik az elvárt határt – nincs bennem sem elég türelem, sem elég nyugalom. S ezek azok a pillanatok, mikor beindul bennem az a már jól ismert, szakadatlan alapzaj, hogy lehet, mégsem vagyok elég jó anya.
Feltettem hát magamnak a kérdést: mégis mitől érezném elég jó anyának magam? Alapvetően úgy hiszem, a jó szülőt nem valami külső trendek és értékek alapján meghatározott skatulyába való tartozás jellemzi. Azt gondolom, a jó szülő az, aki szereti a gyerekét, aki odaadó és figyelmes a hétköznapok őrült tempója mellett is, még ha nem is mindig száz százalékosan. A jó szülő érzelmileg elérhető a gyermeke számára. Jó szülő az, aki jelen van, nem az online térben bolyong. A jó szülő figyel. A jó szülő teret ad, ha arra van szükség, de tudja, mikor kell közelebb húzódni, támasza lenni a gyermekének. A jó szülő türelmes – a negatív és rossz érzéseket ugyanúgy elviseli, mint a jókat, így tanítva meg gyermekét arra, hogy jogunk van megélni az érzelmek teljes skáláját. Így üzenve gyermekének, hogy nem csak akkor lesz szerethető és elfogadható, ha mindig boldog és kiegyensúlyozott, mert sem a szeretetnek, sem az elfogadásnak nincsen valutája. Meggyőződésem, hogy mindezt képviselni tudom a szürke hétköznapokban, még ha nem is tökéletesen. Mégis vannak napok, mikor azt érzem, ez sem elég – nem a gyerekemnek, nekem nem elég. Szóval elgondolkodtam azon, honnan ered ez a hiányérzet. Mitől érezném, hogy elég jól teljesítek?
Hiába vélem úgy, hogy általánosságban véve jó szülő vagyok, ha folyton azt érzem, hogy képtelenség felérnem a saját magam állította anyai ideálhoz. Rá kellett jönnöm, hogy az én fejemben az elég jó anya kétrétű – van egy másik oldala is, ami talán az elég jó háziasszony címkét érdemelné (a feminista énem lesüti a szemét). Azzal kellett szembesülnöm, hogy teljesíthetek bármilyen jól vagy rosszul, az általam felsorolt jó szülői értékek nyomán, elégedetlenségem vagy éppen elégedettségem megkétszereződik annak függvényében, mennyire tiszta és rendezett mondjuk az életterem. Vagyis, hiába teljesítek jól, mint anya, ha két hete nem takarítottam, olyan szintű feszültség halmozódik fel bennem a kosz és rendetlenség láttán, hogy az hatással van arra, mennyire tudom hozni a jó szülő szerepét. És ez egyáltalán nincs rendben. De vajon honnan ered ez a már-már abnormális háziasszonyi megfelelni akarás? És mi köze az elég jó anya fogalmához?
Hogy mitől hisszük magunkat jó szülőnek, általában attól függ, milyenek a mi szüleink. Lényegtelen, hogy jónak vagy rossznak gondoljuk-e őket, mindenképpen ők lesznek az összehasonlítási alap, induljunk ugyanabba, vagy éppen az ellenkező irányba, mint az előttünk álló generáció. Bár meglehet, a nyolcvanas, kilencvenes évek anyáinak többsége már dolgozott, az szinte bizonyos, hogy az ő anyáik (tehát a mi nagyanyáink vagy éppen dédnagyanyáink) között sokkal kevesebb az olyan nő, aki munkába állt ahelyett, hogy otthon őrizte volna a tűzhelyet. Ebből kifolyólag, bár anyáink jó eséllyel már dolgoztak, mikor mi a világra jöttünk, az előttük álló elég jó anya példája lényegesen különbözhetett attól, amit ők próbáltak megvalósítani dolgozó nőkként – mi pedig aztán megkoronázzuk mindezt a saját értelmezésünkkel arról, mi is az anyaság, s mi mindent kell belegyömöszölni ebbe az amúgy is tág szerepkörbe. Eltartott anyaként nincs semmi különös abban, ha az elég jó szülő/anya képnek része a tiszta és rendezett környezet – hiszen nagyanyáinknak és dédnagyanyáinknak legfőbb feladatai a háziasszonyi és anyai szerepek köré rendeződtek. A helyzet azonban az, hogy manapság a legtöbb anyának sokkal több fronton kell megfelelnie – különösen, ha karrierje szárnyal. Amellett, hogy a munkájában sikeres, jó feleség, jó anya és jó háziasszony is kell hogy legyen. Legalábbis ez a társadalmi elvárás.
A konfliktus ott kezdődik, hogy bár a feladatok megduplázódtak, ha nem a többszörösükre nőttek, egy nap még mindig csak huszonnégy órából áll. Mi pedig még mindig sokan vagyunk olyanok, akik abban (is) mérjük anyai sikerességünket, hogy mennyire tudunk megfelelni a korábbi generációktól megörökölt elvárásoknak – nem mintha kényszeresen akarnánk, de sokszor nehéz letenni a csomagot, amit felmenőinktől kapunk. Akármennyire is szomorú és mindent, csak nem modern emancipált női gondolkodást tükröznek ezek a mondatok, kétségtelen, hogy nehéz megszabadulni a nem kívánt terheinktől. S hogy is tudnánk, ha míg a kisfiúknak autót, labdát és vízipisztolyt vásárolunk, addig a kislányoknak játék vasaló, porszívó és mini konyhaszett dukál. Még a tévéreklámokban is azért jár a lányoknak a dicséret, ha kitakarítják az egész házat – történik mindez a gendersemleges Nyugaton. A helyzet az, hogy hiába sarkalltak bennünket a tanulásra és önmegvalósításra, ha közben azt láttuk, hogy anya mindig saját magát helyezi a prioritási lista legaljára, s minden más fontosabb – tiszta ház, tiszta konyha, tiszta ruha. Hogyan lehetnénk hát elég jó anyák? Engednünk kell a háziasszonyi gyeplőn – kit érdekel, ha munka és gyerekek mellett nem csillog a lakás? Engedjük el az elődeink által képviselt értékrendeket a jó anyáról, a jó feleségről. És legvégül, ne viszonyítsuk magunkat senki máshoz – a mi anyaságunk, a mi szülőségünk csakis a miénk.
