A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 évben jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál valami hasznosat a maga számára.
– Kedves tanácsadó, meg tudná-e mondani nekem, hogy hol a határ?
– A határ két település között van, vagyis két ország között. Bármilyen értelemben, két dolog között van. Lehet a jó és rossz között is, a szeretet és a gyűlölet között is, a szabadság és a rabság között is. De mit is szeretett volna megtudni ezzel a kérdéssel?
– No, ezt nagyon találóan megfogalmazta. A szabadság és a rabság! A szokásokat, a függőségeket kellene a családomban helyrehozni. A férjem iszik, a fiam szerencsejátékozik, a lányom falja az édességet korlát nélkül, a menyem hányja a pénzt a ruhákra, a vejem nem áll fel a számítógép mellől, és örökké pöfékel, a legény unokám a pornófilmek megszállottja, én lehet, hogy orvosságfüggő vagyok, mindenre szedek már gyógyszert, az anyám pedig ha esik, ha szakad, hol a templomot, hol a temetőt járja naponta, pedig sokszor a mi terhünkre van ebben. Már magam sem tudom, ki itt a normális, de úgy látom, senki. Mit gondol ön, helyre lehet billenteni az egyensúlyt, vagy elzüllünk egészen?
– Hála Istennek, drogos nincs, a többi rossz szokás pedig, mértékkel használva, az emberek lelki nyugalmára vagy örömére lett kitalálva. Segíteni biztos lehet mindenkinek, aki ezt akarja. Ám én azt látom, hogy mindenki elvan magával, nem sokat adnak az ön véleményére. Egy egyszerű megszokástól nem könnyű megszabadulni, nemhogy egy beidegződött szokástól, netán már igazi függőségtől. Főleg akkor nem, ha ezt nem az a valaki akarja, aki szenved tőle, mert ezt nem igazán éli meg szenvedésnek. Először is meg kell állapítani, hogy mennyire lépte át a határt mindenki. Nem mindegy, hogy például a férje néhanapján megiszik egy kis vagy kicsit több italt, esetleg tökrészegre issza le magát, úgy, hogy másoknak is kellemetlenséget okoz ezzel. Az is még rendjén van, ha pár naponként vagy akár naponta megiszik 1-2 italt, munka után, de az semmiképpen, hogyha naponta sokat iszik vagy berúg. Továbbá a szerencsejátékozás is mértékkel teljesen rendben van, úgyszintén a templomba vagy a temetőbe járás is, meg az evés- vagy vásárlási kényszer. Tehát minden a mértéktől függ. Egy kicsit átlépni a határt, az emberi dolog, s az rendjén is van. Ám óvatosnak kell lenni, a vészharangot meg kell húzni, amikor már valaki közel van a másik oldalhoz. Minden ilyen szokás, élvezeti forma lehet az embernek jó szolga, de rossz úr is! Nem szabad odáig fajuljon a dolog, hogy az ember átadja az irányítást e rossz cselekedeteknek, szokásoknak.
Tehát vannak rítusaim, van a fekete lemez és speciális tükör, melyek rúnajeles beavatással energetizáltak, s ezek segíteni tudnak. A legjobb, ha valaki belátja, hogy túlzásba viszi a dolgokat, s maga akarja megszabni a határt, maga akar megszabadulni a függőségétől. Amikor csak mi akarjuk, ő nem, akkor is bele tudunk avatkozni, és bele is kell avatkozni, ha ezzel nekünk vagy szeretteinknek tényleg árt az illető a rossz szokásával, függőségével. Ám ha nem árt senkinek sem, akkor a döntést rá kell bízni.
– De mi vezetett bennünket ide?
– A tudat alatti mélységbe, az alacsonyabb rezgésszintre, az erővesztésbe, a fájdalomba, a függőségekbe és szenvedésbe a mélytudati elakadások, a földolgozatlan élmények, a kitisztítatlan idegen rezgések és negatív hitrendszerek visznek le – ha engedjük. Ha a mélységeinkben valami még nincs megtisztítva, fölemelve, napfényre hozva és fölfényesítve, akkor ez ördögi körként újra és újra, számtalanszor előbukkan, hogy fölismerjük, fölfedezzük, rálássunk és uralmunk alá hajtsuk! A mélység megélése és a szenvedés egy ideig sorsszerű lehet, ám a feladat az, hogy megtanuljunk bánni az erőinkkel, hogy visszavegyük a hatalmat a sorsunk irányítása fölött, és egyúttal az erőt is, amelyet eddig kiadtunk. Ha jön a hullám, ha megtalál a mélység, az lehet áldásos is! Áldásos, mert végre ráláthatunk arra, amivel eddig visszafogtuk, szabotáltuk saját kiteljesedésünket. Az energia, a rezgés, az adott, de hogy milyen szinten, frekvencián működtetjük, az már a saját döntésünk. Ha adott helyzetben tudjuk úgy látni magunkat, hogy a negatív állapot nem a miénk, azt hoztuk, átvettük valakitől, vagy itt maradt egy múltbeli élmény rezgése, de ezt már nem akarjuk tovább, akkor dönthetünk úgy, hogy kiemelkedünk az eddigi működésből és másképp működünk, másképp gondolkodunk, érzünk és cselekszünk is. Ez a nagy lehetőség visszavenni az irányítást és sorsuralást. Ekkor lehet tágítani az eddig beszűkült elmét, nézőpontot is, és nyitottabbá válni az örömteli állapotra. Ilyenkor van értelme az oldásoknak, tisztulásoknak is! Mivel önöknél mindenkit érint ez a dolog, az egész otthonában elterjedt ez a negatív rezgés, jó lenne egy családi képet tenni a fekete lemezre, melyet minimum egy évig tart majd rajta, mivel több személyre kell hasson a lemez, a bejárati ajtó fölé egy speciális negatív entitásokat, elementárokat űző tükröt tesz majd, s ön végzi el a közös rítust a megfelelő mérce, határ megszabására, amely mindenki legnagyobb javára fog szolgálni.
– Igen, ez lesz a legjobb, így nem sértjük meg senki jogát sem, de nem is engedjük, hogy egymásnak ártsunk. Hátha még normálisak lehetünk! Köszönöm!
