A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 évben jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál valami hasznosat a maga számára.
– Negyvenöt év körüli nős ember vagyok, s várok a döntéssel, mint oly sok másik ember, halasztgatom a probléma megoldását, mint cigány az akasztást. Pedig tudom, hogy nem élünk örökké. Az idő meg fogy. Halogatjuk, húzzuk, nyúzzuk, féltjük magunkat és mindenki mást is. Beleragadunk olyan kapcsolatokba és szituációkba, amik a méltóság és igényesség határait sem súrolják. Várakozunk és keressük a legmegfelelőbb indulási időt, ami egyre csak elhúzódik. Így jártam én is. Mostanra már túl sok idő telt el. Azon kaptam magamat, hogy semmi nem történt, szinte semmit nem éltünk, semmit nem alkottunk, nem élveztünk, de jól megöregedtünk. A gyerek miatt együtt maradtunk. Úgy tettünk, mintha a gyerek nem vette volna észre a sok feszültséget. Mintha nem hallotta volna a sok civakodást, mintha nem érezte volna a fagyos hangulatot. Igen, együtt a család. De milyen áron? Végül is, kinek jó ez? A gyereknek tényleg jót tett ez a helyzet? Vagy a páromnak, aki fedélt tudott a feje fölött, de tudom, hogy ő sem volt boldog már régóta. Nekem jót tett, hogy nem váltam el idejében? Együtt élünk, de magányosak vagyunk. Néha más valaki felébresztette bennem rövid időre a tüzet, volt néhány lopott boldog pillanat, ekkor lépni kellett volna talán, de mivel nem léptem, más kapcsolat sem hozott sok boldogságot. A gyerek felnőtt, most fejezte az iskolát, nemsokára munkába áll. Vajon most könnyebben viseli a szülei válását, mint tette volna ezt páréves korában? Vajon nekünk nincs már késő új fészket teremteni? Vajon boldogabbak leszünk-e egyedül, vajon megszokhatunk-e mást ebben a korban, amikor már mi sem akarunk egy kicsit sem változni más kedvéért? Vajon muszáj volt eddig várni? Esetleg várjunk még, hátha...
– Igen, nem egyszerű egy ilyen döntést meghozni. Én nem dönthetek ön helyett. Ha tényleg nincs megértés, nincs szeretet, amivé a szerelem átváltozott volna, nincs törődés, együttérzés, közös nevetés, közös szórakozás, egy kis kedvesség, figyelmesség, ölelés vagy kézfogás, ha csak csönd vagy feszültség, kiabálás van, akkor az már nem a családi fészek, ott az otthon melege rég kialudt, ott már nincs értelme együtt maradni, hacsak az anyagiak rá nem kényszerítenek.
– Nos, pont erről van szó, a tűz kialudt nemcsak bennünk, de a családi melegség is a régmúlté. Úgy érzem, talán már késő, ám mit várhatok akkor, ha még jobban megöregszünk? Ha nincs szeretet, akkor a másik teher, ne adj' Isten, ha az egyikünk beteg lesz, gondját viseli-e a másik, vagy akkor menekül majd? Tudna segíteni, hogy döntsek?
– Amikor sokáig együtt van egy pár, akkor már a szeretet másképp nyilvánul meg, mint a kapcsolat elején, ez természetes. Ám szeretjük a másikat a hibáival, néhány rossz szokásával együtt, s ő sem tesz szemrehányást a mi hibáinkért. Ám ha csak a veszekedés, a ridegség, a gorombaság van nap mint nap, akkor ott soha nem lesz már boldogság. Mielőtt döntene, megnézem az önök horoszkópját, mi az, ami mutatkozik, van-e még mentség, mit várhat a jövőben. Talizmánt is küldök, ami a szeretetet bevonzza az életébe, azzal a személlyel, aki az ön számára ebben az időben a legideálisabb. Tehát megtörténhet az is, hogy önök újra egymásra találnak, de az is, hogy végre felgyorsulnak a dolgok, s kilép ebből a kapcsolatból, s egy olyan személyt fog bevonzani, akivel boldog lesz. Természetesen a gyerek számára is kell védelem, s párjára is, hogy minden úgy történjen, hogy mindenki számára a legjobb legyen. Kérem tehát az önök születési dátumát.
