A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 30 évben jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál valami hasznosat a maga számára.
– Kedves tanácsadó, kérem, segítsen! A feleségem már meghalt, egyedül maradtam. Nehéz a magány, de sikerült komolyabban megismerkedni egy kedves hölggyel. Mondtam neki, hogy a házamat a lányomra hagyom, tehát csak a nyugdíjam van, de a házban addig eléldegélhetünk kettesben, s élvezhetjük egymás társaságát, az újra megtalált családi melegséget. A lányom nem a közelemben él, ritkán találkozunk. Ez az asszony nekem sokat jelent. Ön szerint bűn az ilyen időskori párkapcsolat?
– Én teljesen megértem magát, s egyáltalán nem bűn az időskori kapcsolat.
– Igen ám, csakhogy a lányom teljesen felháborodott, el akarja űzni mellőlem a páromat. De hogy miért, azt talán ő sem tudja. Hiszen a házat neki adtam, erről iratok is léteznek. Most meg van sértődve, amióta itt az asszony, csak telefonon hív néha, s akkor se azt kérdezi, hogy vagyok, hanem azt, hogy mikor kergetem már el azt, aki betolakodott az otthonunkba. Nagyon fáj ez a viselkedése.
– Sajnos vannak ilyen példák, nem is kevés. Egyes gyerekek azért ellenzik szüleik új kapcsolatát, mert attól félnek, hogy nem kapják meg a nekik járó vagyont, mert az új pár vagy magára írattatja, vagy kiforgatja a vagyonából a szerencsétlen elvakult szülőt.
– Pontosan. Volt néhány barátom, ismerősöm, akik egyedül maradtak, s az ő új kapcsolataikat sem fogadta örömmel a családjuk. Megértem, hogy léteznek ilyen esetek is, hogy valaki azzal a szándékkal keres ilyen özvegyeket, hogy megkaparintsa azoknak a vagyonát, de egy normális gondolkodású nem veszi el az özvegye gyerekeitől azt, ami nekik jár. Természetesen, ha törődésével rászolgál, s ha van miből, akkor az is jogos, hogy az új asszonynak is járjon valami. Sajnos nekem csak a ház van, de a párom nem is akarja örökölni, a gyerekemnek pedig így is akadály, így is zavarja a jelenléte. Az egyik barátomnak a lánya külföldön volt, tehát semmiben sem segített neki, a ház is már a lányra volt íratva, ám ő addig nem beszélt az apjával, ameddig az el nem űzte az asszonyt a házból. Pedig milyen boldog volt a barátom, hogy volt, aki meleg ebéddel várta, amikor ő bejött a kis műhelyéből... Az lett a vége, hogy nem bírta tovább a helyzetet, elküldte az asszonyt, ő pedig felkötötte magát! No, most már boldog lehet a lánya! Nincs a házban új asszony! Azután meg csodálkoznak, hogy honnan jön a családi átok! Ha azt hiszik, hogy abban a házban valaki boldog lehet, ahol a családfő felakasztotta magát, hát nagyon tévednek. Olyan barátom is volt, aki hallgatott a gyerekekre, hogy nehogy legyen neki valakije, majd ők gondját viselik. Hát néha kapott ebédet, odatették az asztalára a három napra való krumplilevest, s már rohantak is, mert nekik sok dolguk van. Most az idősek otthonában van, erős demenciában szenved már. Így könnyebb neki felejteni, mert a tudatos életet már nem tudta elviselni. Rám pedig az utóbbi hetekben nagy nyomást gyakorol a lányom ismét, hogy ő kell a gondomat viselje, mert én már beteges vagyok, s menjen már el a nő, hadd gondoskodjon ő rólam. De hát nekem így a jó, a nő mindig mellettem van, és segít, ha kell. Kérem, tud-e valami megoldást, hogy jóba legyek mindkettejükkel, netán, hogy ők is jóba legyenek egymással? Hiszen mindkettőt szeretem! És nem akarom úgy végezni, mint a két barátom.
– Igen, elküldöm, amit kell, s ön mindent tegyen az utasítás szerint. Megérdemli, hogy öreg napjaira is legyen öröme és lelki békéje. A helyzet a legjobban fog megoldódni, tartsa be az utasításokat, addig pedig tartson ki!
@sz = n Pénzes Etelka
KERETBE A REKLÁMSZÖVEG!
