Az öt éve megalakult magyarországi Pengetős Trió a közelmúltban Palicson és Temerinben is bemutatkozott a vajdasági közönségnek, akik a formáció muzsikája által megismerkedhettek három pengetős népi hangszernek, a citerának, a koboznak és a tamburának a különleges hangzásvilágával. A hangszerbemutatóval, közös énekléssel, táncházzal egybekötött interaktív koncertek során az együttes három fiatal tagja a rájuk jellemző profizmussal, rendkívül élményszerűen juttatta el a magyar népzenét a publikumnak. A zenekar repertoárjának alapja az autentikus népzene, amelyet nyitottan, kreatívan gondol újra, formál saját képére. Muzsikájukat a virtuozitás, az innováció és tradíció egyaránt jellemzi. Hangszereiknek a megszólaltatása számukra közös öröm és élmény. Első albumuk 2020-ban jelent meg Este nálunk címmel, melynek közreadásával arra vállalkoztak, hogy mindannyiunk számára bebizonyítsák: a húros hangszerek megszólaltatásának ősi, pengetéssel megoldott módja ma is lehetőséget ad korszerű dallam és hangzásinvenció megfogalmazására. Az instrumentális virtuóz táncdallamok mellett egyenlő arányban kapott helyet a lírai, vokális megszólalás is, amelyet a gondos és igényes szöveg- és dallamválasztás jellemez elsősorban rokonhangszerek remekül összecsengetett, talán sosem volt/hallott hangzása révén. Sajátos hangszerelésükkel a népzenei és világzenei feldolgozás különböző lehetőségeit jelenítik meg, ugyanakkor a hangszereik határait feszegetik, miközben egymást különböző dallamvilágokba vezetnek be.
A Pengetős Trió tagjai a magyar népzene elkötelezett hívei és művelői. Állandó résztvevői népzenei gyűjtőutaknak, nyári népzene- és néptánctáboroknak, emellett rendszeresen játszanak hazai és külföldi színpadokon, illetve oktatnak is. A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttessel közös projektjük által számos óvodában és iskolában mutatták már be ismeretterjesztő népzenei, néptáncos műsorukat. Berta Alexandra Junior Prima díjas előadóművész, a budapesti Hagyományok Háza népzenei szakelőadója citerán játszik és énekel, Csenki Zalán Junior Prima díjas előadóművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Bartók Konzi, valamint az Óbudai Népzenei Iskola hangszeres oktatója, a kobozt és ritkábban különböző típusú népi furulyákat szólaltat meg, Horváth Bálint, szintén Junior Prima díjas előadóművész, a Kroó György zeneiskola tanára pedig a tamburacsalád különböző hangszereinek felelőse a zenekari repertoáron belül. A vidéki születésű, de jelenleg budapesti illetőségű zenészek tehát a magyar nyelvterületen egykor széles körben elterjedt, ám együtt a legritkább esetben megszólaló hangszereket hoztak össze egy egyedi zenei formációban. Az együttes tagjaival a palicsi Magyar Művelődési Központban megtartott koncert után beszélgettünk alkotói munkájukról, a rendhagyó együttes tevékenységeiről, és persze a jövőbeli célokról.
Hogyan kelt életre a zenekar? Ki volt az ötletgazda?
Berta Alexandra: – A trió ötlete az én fejemben született meg. A Zeneakadémia Népzene Tanszékén ismerkedtem meg a formáció tagjaival, Bálinttal és Zalánnal. Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen hangszereket lehetne társítani a citera, mint egyszemélyes zenekar mellé, illetve azon is, hogyan lehetne kialakítani egy kisebb létszámú zenekart. Többféle felállást kipróbáltam, de végül abban erősödtem meg, hogy ennek a három népi pengetős hangszernek van egymással dolga. Zalánnal és Bálinttal folyamatosan ezt a diskurzust fedezzük fel és kísérletezünk, miként is hangozhatnak együtt ezek a hangszerek. Hozzáteszem, ez a három hangszer ilyen formában a néphagyományban nem volt jellemző, tehát ilyen szempontból újítók vagyunk.
Hol és hogyan indult a zenei pályafutásotok?
B. A.: – Én egy kisvárosi zeneiskolában, Pakson kezdtem tanulni citerázni, az éneklés pedig a természetes velejárója volt a kezdetekkor. Egyszerűen megszólított ez a közeg, a népzenei táborok, a népzenész- és néptáncos-társadalom. Tudtam, hogy nekem itt a helyem.
Horváth Bálint: – Kezdetben trombitán, majd egy év múlva tamburán kezdtem tanulni a nagykanizsai Zeneiskolában. A két hangszer párhuzamos tanulása, és a hangszerekhez kötődő repertoár a klasszikus és népzene világát is megismertette velem. Egy idő után választani kellett a két hangszer között, és a tambura vált fő hangszeremmé.
Csenki Zalán: – Számomra a furulya volt az első népi hangszer, amit megismerhettem közelebbről is. Egy hagyományos falusi muzsikus, moldvai furulyás, Hodorog András szegedi kurzusán tanultam az első népi dallamokat, majd később szintén Szegeden a zentai származású Fábri Gézánál ismerkedtem meg a kobozzal. Találkozásunk annyira meghatározó volt zenei szempontból, hogy különböző egyéb pengetős, fúvós és vonós hangszerek mellett a koboz vált a fő hangszeremmé. Jelenleg a Zeneakadémia Doktori Iskolájának doktoranduszaként is a hagyományos kobozmuzsika kutatásával foglalkozom.
Hol léptek fel általában? Kik képezik a trió nézőközönségét?
Cs. Z.: – Legutóbb Finnországban a Rokon népek napjai keretében, azelőtt Erdélyben játszottunk. Rendszeresen koncertezünk fesztiválokon és különféle hagyományőrzéshez lazábban vagy szorosabban kapcsolódó rendezvényeken is. Fellépéseink egy részében interaktív koncertet szoktuk előadni, ahol a legfiatalabb korosztálytól a nyugdíjasokig mindenféle közönség megfordul, és ezért is igyekszünk a zenét kézzelfoghatóbbá tenni ritmusjátékokkal, közös énekléssel és hangszerbemutatóval. Olykor kifejezetten gyerekműsorokat is tartunk, amelyek alkalomadtán kiegészülnek Babinecz Sándor néptáncpedagógus kollégánk részvételével. Ilyenkor természetesen a programunkban hangsúlyosabb szerepet kap a közönség fizikai megmozgatása, és általában nem maradhat el egy kiadós táncház ízelítő sem.
Bolyki Márton felvétele
Milyen énekek, dallamok csendülnek fel tőletek? Hogyan áll össze a trió zenei programja?
Cs. Z: – A zenekar repertoárjában a három hangszernek afféle metszetei fedezhetők fel. A műsorkészletünk három hangszer szerint alakul, és mindegyiknek van egy hagyományos, sajátos előadásmódja. A citera a Kárpát-medencében általánosan elterjedt és ismert hangszer, a koboz elsősorban a moldvai, bukovinai dallamokat és a keleti hangzásvilágot képviseli, a tambura pedig főként délszláv népzenei elemeket jelenít meg. A magyar népzene mellett ezért sokat játszunk szerb, horvát, román és török dallamokat is. Arra próbálunk figyelni, hogy a hangszerek ne a saját játékmódjuktól teljesen idegen zenét játsszanak, hanem mindegyik őrizzen meg valamit abból a sajátosságából, zenei képéből, amely a hagyományban is jellemző rá.
Mi jellemző rátok, hogyan jellemeznétek az együtteseteket?
Cs. Z.: – Autentikus népzenét játszunk, ezt formáljuk saját képünkre saját hangszerelésünkkel és egyéni ötleteinkkel. Ilyenformán innovatívnak és hagyományőrzőnek is egyszerre tekinthető ez a zenei világunk. Stílusunkat valahova a népzene és világzene határára tenném, nem tekintjük magunkat egyértelműen világzenét játszó formációnak. Olyan megfogalmazása, előadásmódja ez a népzenének, ami már kicsit kitekint a hagyományból, és túlmegy rajta, de még látótávolságon belül marad. Igyekszünk megtartani a népzenei jellegű gondolkodást, illetve a hangszereknek a saját játéktechnikáját.
Mit jelent számotokra a népzene és a hagyományok őrzése?
B. A.: – A hagyományápolás, a népi kultúra megélése, a zenélés, a népzene és a tanítás az életünk része. Ez mindhármunk hivatása.
Cs. Z.: – Számomra ez egyszerre a régi korok, korábbi generációk kultúrájával való foglalatoskodás és egy kortárs művészeti tevékenység. Egyszerre történelemtudomány és jelenkutatás, hiszen a táncházmozgalom most van, a népzenei élet most történik a mi kezeink között, és bár a múltból táplálkozunk, ezzel együtt az alkotói tevékenységünkkel a jövőnek is teremtünk művészeti alkotásokat, zenei produktumokat.
Milyen tervek lebegnek a szemeitek előtt a közeljövőben?
H. B.: – Az év elején Zalán szóló nagykoncertjére készülünk, amelyet a Kobozreneszánsz sorozat keretében a Zeneakadémia Solti termében tartanak meg március 6-án. Ezen a koncerten többek között Pengetős Trió számok is megszólalnak majd, illetve néhol kiváló vendégművészekkel is kiegészülünk. Ezenkívül a kisebb fellépések mellett nyárra alakulóban van egy komolyabb külföldi turnénk Észak-Európában, ahol fesztiválokon koncerteket és mesterkurzusokat is tartanánk. Jelenleg ez mutatkozik, de a fellépések alakulása általában egy képlékeny, állandóan változó folyamat nálunk is, mint a legtöbb zenésznél. Ugyanakkor egy kis repertoár-frissítés is már nagyon időszerű, ezt már korábban beterveztük, reméljük a tavasszal oda is érünk, hogy megvalósítsuk. Terveink folyamatosan körvonalazódnak a fejünkben, aztán majd az élet eldönti, hogy alakulnak a dolgaink. Az első lemezünk megjelenése óta természetesen már sok új dalunk is született, melyeknek a megjelentetésén intenzíven gondolkodunk, csak még nem jutottunk dűlőre a végleges formát illetően.
A Palicson és Temerinben megtartott koncertet a Juhászok Civil Szervezet rendezte a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert Hálózat támogatásával.
Nyitókép: Bezzeg Gyula felvétele
