A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ keretein belül 1998-ban alakult meg az irodalommal, beszédművészettel és nyelvműveléssel foglakozó szakcsoport, az Aurora Stúdió, Vass Borsodi Borbála magyartanár vezetésével. A Tanárnő húsz évig elhivatottan egyengette a tehetséges diákok útját, ápolta a magyar nyelvet, a szép beszédet.
A nemrégiben megjelent A szó igaz hősei című emlékkönyv a műhelyben 1998-tól 2018-ig zajló munka részletes bemutatására törekszik. Borbála tanárnő visszaemlékezésének köszönhetően körvonalazódik a Kodály műhelyében zajló sokrétű tevékenység.
– Egy nagyon hosszú munkafolyamat után került sor a bemutatóra, és jobban sikerült, mint gondoltam. A könyv is szebb lett, mint ahogy vártam, mert az anyagiak miatt aggódtam, de amikor látták, hogy öt éven át dolgoztam rajta – nem kis idő ez, főként az én koromban, mert, ahogy Petőfi mondja az egyik versében: „Nem írok, nem olvasok, én magyar nemes vagyok”, azért vettem magamra ezt a néhány sort, mert az én kezem már nem tud írni, reszketős, a szememet is kétszer műtötték az utóbbi években – tehát, amikor látták a befektetett sok munkát, többen felkarolták, és így megjelenhetett a könyv. Ez is hozzátartozik a születéséhez. A nehézségeket látta Francia Flavie, őt én készítettem fel a Kazinczy-versenyre a járvány idején, és a felkészülés végén mindig itt maradt egy órát, és akkor írtunk. Ő hozta a laptopját, sokszor a visszaemlékezéseim alapján írta le, amit mondtam. Akkor középiskolás volt, most már másodéves egyetemista, joghallgató. Előkerültek a régi füzeteim, az emlékeim alapján írtunk sok mindent, azután mikor elkészült a kézirat, a Kodály központban a képek válogatásában segített Savelin László – kezdte visszaemlékezését a Tanárnő, aki nyolcvanon túl is, nagy lelkesedéssel, kitartással és alázattal dolgozott, és a nehézségek ellenére megszületett a több mint száz oldalas kiadvány, melyet egy különleges, színvonalas irodalmi est keretében mutattak be. A csoport egykori és jelenlegi kiemelkedő szavalói mondták el egyik kedvenc versüket, énekeltek népdalcsokrot.
– Amikor 2018-ban megkértek arra, vállaljam el a feladatot, hogy összegezzem, írjam le, mi minden történt velünk, akkor volt éppen húszéves az Aurora, és volt egy nagyon szép jubileumi műsorunk. Egy nagymama jött oda hozzám azzal a kéréssel, hogy írjam meg, mi minden történt, mert különben feledésbe megy. Az évekig készült kéziratunkat Kisimre Szerda Anna és Rácz Ejzler Evila nézték át, majd a lektor, szerkesztő Buzás Márta volt. A megmunkálás során néhány dolog sajnos kimaradt, amit nagyon szerettem volna, ha bekerül, de egyébként valóban egy szép emlékkönyv lett.
Az ünnepélyes könyvbemutatón többen felléptek az egykori és mostani szavalók közül, abban az időben hányan fordultak meg a csoportban?
– Körülbelül ötvenen, állandóan jöttek-mentek, a végén is 15-en voltunk. Mindig jó volt a hangulat, nem irigykedtek egymásra a gyerekek, igyekeztem minden alkalomra mást vinni, és különösen nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy nekik való legyen a szöveg, amit tanulnak. Mindig sikerült megtalálni azt a szöveget, ami éppen nekem való – mondta többször Kocsis Zsuzsi, az egyik sikeres tanítványom, vagy Sihelnik Lenke megjegyezte egyszer, hogy öt szöveggel járta a versenyeket, és mindig a legjobbak között volt, egyik kedvence Faludy György Óda a magyar nyelvhez című verse volt.
A sok-sok díjon, elismerésen kívül pontosan az volt egy jó érzés, ahogyan az előadó és a szöveg egymásra találtak?
– Talán éppen ennek köszönhető, hogy akárhova mentünk, mindig ott voltunk a legjobbak között. Sokat jártunk Magyarországra is. Miskolc, Tatabánya, Szekszárd, Budapest, Eger, Szentes, Topolya testvérvárosában, Szentesen többször is felléptünk különböző műsorokkal.
Az Aurora nemcsak szavalócsoport, hanem beszédművészeti és nyelvművelő is, számos Kazinczy-díjjal tértek haza a Szép Magyar Beszéd versenyről.
– Az akkori Vajdasági Nyelvművelő Egyesület elnöke, Kaszás Károly a rádióban dolgozott, az iskolarádiónak készítettünk műsort, és ő csalt bennünket először Győrbe. Rácz Lívia volt akkor a legjobb diákom, a tankönyvből választottunk szöveget, végigcsináltuk a versenyt, végül kapott Kazinczy-érmet, és a határon túliak közül a legjobb lett. Ez volt az indulás 1998-ban, utána már Topolyán tartottuk a vajdasági szintű versenyt, s azóta is így van ez, Vajdaságból 5-6 diák jut el évente a győri döntőbe. Húsz vajdasági érme van a vajdaságiaknak, és ebből 12 Topolyának. Emellett különdíjaink is vannak, ez a rangos elismerés könyvjutalommal, festménnyel, Péchy Blankának köszönhetően pénzjutalom is jár. (Péchy Blanka magyar színésznő, előadóművész, író, nyelvművelő, rádiós műsorvezető, a bécsi magyar nagykövetség kulturális attaséja, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója, alapítványtévő és a Kazinczy-díj megalapítója, érdemes művész – a szerk. megj.)
Ez a legnagyobb büszkeség, vagy van még hasonló?
– Van nagyon sok szép emlék, kirándulások, műsorok, sok első díjunk, 2003-ban a Magyar Kultúra Alapítvány székházában tartották meg az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett szavalóversenyt, melynek témája a hazafias költészet volt. Az anyaországiakkal versenyeztünk, Beretka Katinka első, Kokrehel Juli második, Rózsa Szabina különdíjas lett. Ezt nagyon nagy eredménynek tartottam, az első két díjazottat meghívták a gálaműsorra is. Tudok én szigorú is lenni, ott is nagyon sokat gyakoroltunk, még sírtunk is, de végül csodálatosan sikerült a fellépés.
Az Aurora műhelyt gimnáziumi tanárként Tóth Ferenc alapította, azóta is ápolják a topolyai költő, néprajzkutató emlékét.
– A gimnáziumban annak idején osztálytársak voltunk. Ismertem a tevékenységét. Hogy ne menjen feledésbe az a sok munka, amit ő befektetett – korán meghalt, tragikus balesetben, 40 évesen – a Kodály házban alakított csoport nevét tőle örökítettük át. A nagy hagyományú Tóth Ferenc Vers és Prózamondó Verseny is vajdasági szintű, amelyen minden évben megemlékezünk róla.
Az irodalmi tevékenységet jelzi még a Bálint-, azaz a Valentin-napi irodalmi pályázatunk is, már 24. alkalommal írtuk ki ebben az évben a község diákjai számára, a szerelem a téma, és igen közkedvelt a diákok között. Mi adunk orientációs témákat, melyek a szerelemmel kapcsolatosak, tavaly Petőfi, az idén Radnóti költészete adta a keretet.
A tanárnő jelezte, hogy szeretné, ha beszélgetésünk elsősorban a könyv kapcsán az Aurora Stúdióról szólna, de végül szeretném ha szólna önmagáról is. Ötven éve foglalkozik diákokkal, sokan közülük már édesanyaként, édesapaként tértek haza a könyvbemutatóra, és láthatóan rendkívül hálásak azért, ahogyan foglalkozott velük.
– Szabadkai születésű vagyok, az első munkahelyem Verbászon volt, és ott létesítettem az első önképzőkört. Nem volt tapasztalatom, de tudtam, hogy a versmondás, a zene befogadható, és már ott is találtam diákokat ehhez. A színházban léptünk fel különböző ünnepeken. Az igazgató külön megdicsért a korsótánc miatt, víz és bor volt a téma, Vörösmarty Mihály A vén cigány című versét szavalta el egy fiú hegedűkísérettel, szép jelenet volt, abból a gyerekből pap lett. Aztán lakásprobléma miatt kerültünk a férjemmel Topolyára. A Csáki Lajos iskolában kaptunk 1971-ben munkát, és kaptunk egy hetedik emeleti lakást. A gimnáziumba öt év után kerültem, miután a magyartanár, Tóth Ferenc és a felesége Újvidékre költöztek.
Az Aurora húsz éve számomra is nagyon sokat jelent, és én nagyon szurkolok, hogy továbbra is éljen a csoport. Utánam Gazsó Hargita, majd Péter Irén és most Molnár Krekity Olga vezeti, jó látni, hogy vannak tehetséges diákok.
Gimnáziumi tanárként, majd az Aurora vezetőjeként Borbála tanárnő ötven éve azoknak a fiataloknak nyújt támogatást, szakmai segítséget, akik kísérletet tesznek arra, hogy megfejtsék anyanyelvünk szépségének és helyes használatának titkát. A Magyar Életfa díj és a Topolya Pro Urbe-díj is itt van a szobában, ahol beszélgetünk...
– Számomra nagyon megtisztelő, hogy elismerték mindazt, amit tettem. Győrben Z. Szabó László-díjban részesítettek, ő a Szép Magyar Beszéd Verseny egyik alapítója, szervezője, a győri Kazinczy Ferenc gimnázium tanára volt. Olyan felkészítő pedagógus kaphatta meg ezt az elismerést, akinek a diákjai három évben egymás után Kazinczy-érmet érdemeltek ki, ezt én megkaptam, és büszke vagyok rá. Nagyon nagy elismerésnek tartom a Magyar Életfa díjat, melyre a Vajdasági Versmondók Egyesülete terjesztett fel. A város nagydíjára a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ javasolt. Persze nem ezekért dolgoztam, de megkaptam ezeket a díjakat, ami maradandó, és a sok-sok emlék, amit sikerült most könyvbe foglalni. A 2018-as jubileumi műsor után egy nagyon szép emlékkönyvet kaptam a diákjaimtól, amit nagy szeretettel nézegetek, olvasgatok. Arról írnak benne, hogy felnőttként a gyerekeiknek olvasnak fel verseket, és mekkora hatással volt rájuk az aurorás időszak. Hajvert Ákos, az egyik legjobb versmondónk sorait is sokszor elolvasom, aki személyes hangú vallomását írta le a kezdetekről, amikor bizonytalan volt, majd kezdte elhinni, hogy van keresnivalója ezen a területen, s mint fogalmazott „...azóta a vers az egyik legbiztosabb oszlop lett az életemben”.
Nyitókép: Sörfőző Kornél felvétele
