Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját dolgozták fel a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Jáccunk Trupp tagjai, akik hétfőn este a helyi színházban, másnap pedig Nagykikindán a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján mutatták be munkájuk gyümölcsét a nagyérdeműnek.
A darab ugyan közvetlenül nem beszél egy ország gazdaságának a széthullásáról, az úgynevezett privatizációról, mindennek az elkótyavetyéléséről, és a közvagyon külföldi kézre játszásáról, de mindezek hatásáról a falusi kisemberre nagyon is. Arról, hogy mindez hogyan nyomorította meg testileg-lelkileg a jobb sorsra érdemes kisközösségeket. A vágyódás, az elvágyódás keserédes története ez. A világvégi falu, Irgács egy állóvíz, ahol nem történik semmi, lassan emészti fel önmagát. Élőhalottként bolyongó emberek, akik boldogok is lehetnének, vagy szerelmesek, egy idegen, aki csalóka reményt hoz magával, hogy aztán a teljes reménytelenséget hagyja maga után. Egy parttalan és kiúttalan történet, amely mégis megnevettet bennünket, ugyanakkor könnyeket csal a szemünkbe.
László Sándortól, a darab rendezőjétől megtudtuk, hogy egy régóta felvetett elképzelést valósítottak meg a csapattal.
– Hosszabb ideje tervezgettük a mű színpadra állítását, ugyanis a társulatnak egy jó ideje nagyon tetszik ez az előadás. Sokat meséltem nekik róla, ahogyan arról is, hogy ezt a darabot én már rendeztem korábban az Újvidéki Színházban. Voltak, akik látták is annak idején, és most azt szerették volna, ha itt is belevágunk. Komoly próbatétel ez egy társulatnak. Nagyon mély emberi drámákat mutat be, ugyanakkor szinte ugyanolyan mélységű humoros vonulata is van a darabnak. Jobbnál jobb szerepek vannak benne, jó színészi teljesítmények lehetségesek az előadásban, ami ugyancsak vonzotta a színészeket – fogalmazott a rendező, aki arra is kitért, hogy bár rögös utat jártak be a próbafolyamatok során, a közös munkának és összefogásnak köszönhetően sikerült megvalósítaniuk az előadást.
– Egy nagyon izgalmas és nehéz próbafolyamaton vagyunk túl. A legnagyobb kihívást most is a próbák egyeztetése jelentette. Amatőr társulat vagyunk, ahol mindenki a saját elfoglaltságai mellett a szabadidejét áldozta fel a színházra. A hivatásos színházaktól eltérően mi nem tudtunk naponta két próbát tartani. Nagyon sokszor hetente csupán egy alkalommal volt lehetőségünk találkozni. A darab nehézsége azonban megkövetelte, hogy minél előbb gyorsítsunk a tempón. Nagyon sok türelemmel, de sikerült áthidalnunk a nehézségeket – mondta László Sándor.
Először fordult elő a társulat fennállása óta, hogy a trupp nem minden tagja szerepel a produkcióban. Általában úgy szokták összeállítani az előadásokat, hogy mindig mindenki benne tudjon lenni. Ez most másként történt, de az, hogy az oszlopos tagok közül nem tűnik fel mindenki a színen, nem jelenti azt, hogy nem vették ki a részüket az előadás létrehozásában. Volt, aki a plakát tervezését vállalta magára, vagy a díszlet összeállításában vállalt fontos szerepet. Ugyanakkor új név is feltűnt a szereposztásban, tehát bővült is a csapat Óvári Dániel személyében, aki életében először lépett ilyen minőségben színpadra. Nyilván nem ismeretlen neki a színpad világa, hiszen zenészként és énekesként ismerős a vajdasági közönség számára. Valahol a családi hagyományt követi ezzel a vállalásával, ugyanis a nagyszülei egykoron oszlopos és kedvelt színészei voltak a temerini színháznak, most pedig ő maga is nagyszerűen helytáll a színpadon.
– László Sándor keresett fel az ajánlattal, ő gondolt rám ebben a szerepben, és szerette volna, hogyha én is csatlakozok a társulathoz. Először nem akartam elvállalni, mert annyira el vagyok havazva, hogy úgy gondoltam, egyszerűen képtelenség belevágni. Aztán mégis hagytam magam rábeszélni, amit nem is bántam meg, mert egy varázslatos utazásként éltem meg ezt a próbafolyamatot. Mindenki nagyon segítőkész, nagyon megértő volt. Nyilván voltak nehezebb és gördülékenyebb pillanatok is. Úgy gondolom, most nagyszüleim is nagyon büszkék lennének rám, hiszen ők csaknem 50 éven át színészkedtek a temerini színházban – fejtette ki Óvári Dániel.
Az előadásnak családi vonulata is van, ugyanis a darabban szereplő kocsmárost és lányát apa és lánya alakítja, Sziveri Béla és Sziveri Éva személyében.
– Az, hogy édesapámmal állhattam színpadra, nagyon sokat segített abban, hogy tudunk együtt gyakorolni. Nagyon jól érzem magam, amikor vele állhatok a színpadon, számomra ez büszkeség, úgyhogy nagyon örülök neki, hogy így alakult. Azt el kell mondanom, hogy amikor először kézhez kaptuk a szövegkönyvet, és megtudtam, hogy a női főszerepet fogom alakítani, nem számítottam rá, hogy ilyen nehéz lesz. A karakternek elég sok arcát kell megmutatnom a darabban. Egy magabiztos, talpraesett nőként is láthatjuk, de úgy is, mint egy szerelmi csalódást elszenvedett hölgyet. Úgy gondolom, hogy az ilyen dolgokat nagyon nehéz színpadon alakítani, és beleélni magunkat a karakter helyzetébe – mondta Sziveri Éva, aki szerint a darab könnyen belopja magát a közönség szívébe.
– A társas kapcsolatok teljes palettáját felvonultatja. Olyan jellemek vannak a műben, amelyek körülöttünk és közöttünk is megvannak. Egy falusi környezetben játszódik, ahová becsöppen egy Budapestről elmenekült fiatal művészember, aki szeretné megvalósítani az álmait, azután mégis a falusi közegben ragad. Mindenki a környezetében ismer olyan embereket, akik ebben az előadásban szerepelnek – tette hozzá.
A társulat tagjai egyetértettek abban, hogy jó egy olyan csapat tagjának lenni, ahol kiélhetik kreativitásukat. A legfontosabbnak viszont azt tartják, hogy Temerin újra a vajdasági magyar amatőr színjátszás palettáján szerepelhet, ahol az utóbbi években meghatározó tényezőként van jelen.
Nyitókép: Óvári Dániel, Sziveri Éva és Sziveri Béla (Ótos András felvétele)
