Góbi Rita táncművész, koreográfus, táncpedagógus a táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenysége elismeréseként nemrégiben Harangozó Gyula-díjat vehetett át. A tehetséges művész április 22-én az Újvidéki Színházban is bemutatja 2 m² című monodrámáját, amelyben az emlékekkel, az emlékezéssel foglalkozik. Góbi Ritát elsősorban az előadásról és jelenlegi munkáiról kérdeztük.
Milyen produkciót láthat az újvidéki közönség?
– Az időskori elmagányosodás az emberek kétharmadát érinti. Az előadás témái az időskor, a magány és az emlékezés. Mibe kapaszkodhatunk, ha már csak magunkkal folytatunk párbeszédet? Amikor egy idős embert látunk, vajon el tudjuk-e képzelni, hogy mi mindent élt már át? Milyen lehetett fiatalon? Milyen céljai és lehetőségei voltak, milyen életet élt? Vajon időskori énje tud-e kapcsolódni a fiatal önmagához vagy a test öregedése magával húzza-e a lelket és a szellemet is?
Az előadást apukámnak készítettem. A végeredményt már nem láthatta, de amíg velünk volt, folyamatosan inspirált. Koreográfusként évek óta dolgozom színészekkel, bábszínészekkel, így ennek a darabnak a rendezője Somogyi Tamás, akivel több vidéki bábszínházban dolgoztunk együtt. Imádom, amikor lehetőségem adódik mozgással megfűszerezni a prózai darabokat. Szeretem kidolgozni a részleteket, lendületet adni, tempót változtatni, a testhelyzeteket megkoreografálni. Számomra minden tánc, például egy leülés, pohárfelemelés is.
Időről időre visszatérsz Újvidékre, milyen érzés itt színpadra lépni, miért tartod fontosnak, hogy szülőhazádban is megmutasd a tehetséged?
– A gyökerek visszahúznak. Csakis a szakmám miatt mentem egy picit északabbra, Budapestre. Nem volt könnyű döntés, de a tánc iránti elhivatottságom gyerekként is már olyan erős volt, hogy a tanulást, fejlődést éreztem a legfontosabbnak. Mindezeket a tapasztalatokat, kutatásokat, elmélyült alkotásokat szeretném a szülőföldem lakosaival is megosztani. Volt lehetőségem játszani Japánban, Mexikóban, Kanadában, Koreában, Ázsiában, szerte Európában, de amikor Pestről délfelé tartok és átlépem a határt, valami megváltozik bennem.
Nemrégiben Harangozó Gyula-díjban részesültél, amellyel kiemelkedő alkotói, előadói és pedagógiai munkádat ismerték el. Mit jelent számodra ez a díj, illetve általánosságban az elismerések?
– Öröm, hogy azzal foglalkozhatok, amit nagyon szeretek, ez az életem mozgatórugója. Nagyon szépen köszönöm a támogatásokat. Amióta az eszemet tudom a tánc köt le. A tánc által tapasztalok, tanulok, fejlődök, változom. Mindegyik napomat az elmélyült munka jellemzi, koncentráció, különböző próbafolyamat egyidejűsége, gyors váltások, logisztika, szervezés, egymásrafigyelés, döntések halmaza, így amikor jött a díj híre, egy pillanatra megálltam. Kinyitottam az ablakot, visszatekintettem, hogy az elröppent idő alatt már mennyi mindent megvalósíthattam, és, hogy még mennyi mindent szeretnék.
Szívesen kísérletezel munkáid során, milyen stílusok és technikák határozzák meg a koreográfiáidat?
– Amikor készül egy új mű, mindig egy erős vágy van bennem. Közölni szeretnék, nem leírni, hanem lerajzolni, erős vizuális színpadi képekbe önteni. Imádom, hogy az alkotás közben komplexen gondolkodhatunk. Amikor egy mű születik, a gyerekkori divattervező, festőművészeti, zeneművészeti hajlamaimat is alkalmazhatom. Imádom az összművészeti jellegét.
Ha jól tudom, online tornákat is tartasz.
– Évek óta folyamatosan fejlesztek egy karbantartó, átmozgató tréninget, ami bárkinek szólhat. A sok tapasztalat megmutatta, hogy ami nekem jólesik és hasznos, kondícióban tart, másoknak is jó lehet. Ha másnak is jó, csináljuk együtt! Rájöttem, ha nem mozgok, fáradt, lusta, álmos, motiválatlan vagyok, nem tudok koncentrálni. Érdemes szánni egy picit időt a test átmozgatására, ha nincs kedvünk, fel sem kell kelni. Vannak gyakorlatok, amelyek a széken ülve, földön fekve vagy állva végezhetők. Nagyon pici helyen elférünk, a nap bármely szakaszában elővehetjük a kedvenceinket. Engem mindig az érdekel, hogy a mozgás, a tánc hogyan hat azokra az emberekre, akik más szakmával keresik a kenyerüket, mást tanulnak, másba lettek szerelmesek.
Honnan ered a tánc iránti szereteted?
– Gyerekként a tánc szabadsága, kreativitása, játékossága ragadott magával. Tánc közben zsigerileg önmagam lehettem. Mindezeket őrzöm, és igyekszem közvetíteni a kollégáknak, munkatársaknak, nézőknek, tanítványoknak, a legkisebbeknek.
Min dolgozol jelenleg? Milyen terveid vannak az idei évre vonatkozóan?
– Motivál, hogy a tánc egy olyan nemzetközi nyelv, ami bárhol érthető, megdobogtatja a szíveket, így nagy lendülettel szervezem a nemzetközi turnékat. Az idén már megjártuk Németországot, Szlovéniát, Szerbia után jön Észtország, Finnország, Szlovákia, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Lengyelország, Horvátország és még, amiről nem tudok. Áprilisban két premier lesz, az egyik Ascher Tamással a Katona József Színházban, a másik pedig Bartal Kiss Rita bábrendezővel a Mesebolt Bábszínházban, Szombathelyen. Nyárra készül két helyspecifikus előadás, az interaktív gyerekdarabokkal átszeljük a vidéki fesztiválokat, lesznek táborok, workshopok, őszre jönnek a darabfelújítások. Mindezek közben azon gondolkodom, hogyan fogjak bele egy saját iskola megteremtésébe, hogyan lesz támogatása a művészetnek.
Nyitókép: Részletek a 2 m² című monodrámából (Fotó: Piti Marcell)
