A szilágyi Varga Eleonóra végzettsége szerint tanár, ám gyerekkora óta élete részét képezik a különböző alkotói folyamatok. A rajzolás, a festés néhány éve kaphatott teljes teret a mindennapjaiban. Elmondása szerint üvegfestményeinek megalkotása során az embertársai iránti szeretet és jóakarat vezérli. Alkotásait az Antalovics Péter költő könyvbemutatóit kísérő, Színek és fények című kiállítás keretében tekinthettük meg, Varga Eleonóra szülőfalujában, Szilágyin és Zomborban a Magyar Polgári Kaszinóban. Méltatói, Visinka Jenő festő és Wilhelm József történelemtanár egyebek mellett hangsúlyozták, Eleonóra alkotásai a hagyomány- és hitvilág szimbólumait ábrázolják, spirituális témákat jelenítenek meg. Továbbá a színekkel ügyesen játszó festményeken felfedezhető az alkotó egyéb, tágabb, elvontabb témák felé való elmozdulási szándéka is.
Egy letisztult üzenetet közvetítő művésszel, emberrel beszélgetni is páratlan létélmény. Ezt tapasztaltam Eleonórát kérdezve.
Ótos András felvétele
Hogyan vált életed részévé az alkotás?
– Gyerekkoromba nyúlik vissza a festés, rajzolás és kézimunkázás iránti szeretetem, mindig is jelen volt az életemben valamilyen alkotói folyamat és az a vágy, hogy valami(k)ből újat produkáljak. Megrögzött gyűjtögető lévén, legyen az színes papír, szalvéta, gyapjú, textil, kavics és egyebek, volt és van is mihez nyúlni. Volt itt a varrástól kezdve a kötögetésen át a ragasztgatásig minden. A lényeg, ami örömmel töltött el, hogy a két kezemmel valamit kreáljak. Lenyűgöztek a színek, formák, motívumok.
Gimis és egyetemista koromban, majd később a némettanári pályafutásom évei alatt egyre gyakrabban kaptam magam azon, hogy hacsak szabadidő adódik, „mozaikozok” (vagyis színes újságokból kivagdosott apró papírdarabkákból ragasztgatok képeket), illetve rajzolok/festek.
Már nem emlékszem, mikor kaptam ajándékba az első üvegfestékeimet, de arra igen, hogy milyen érzés volt, amikor kipróbáltam őket! Annyira megtetszett ez a festési folyamat és főképp az eredménye, hogy üvegekkel és további festékekkel bővült a gyűjtemény. Kevés üvegfelület maradt érintetlenül és egyre jobban lenyűgözött a színek és a fény összhatása.
Már csak az maradt hátra, hogy időt és teret teremtsek az alkotáshoz.
A tanügyi munka mellett persze ez elképzelhetetlen volt, ezért kiléptem onnan pár évvel ezelőtt. A megtakarított pénzem egy olyan lehetőséget és nyugalmat adott, hogy végre átadjam magam annak a folyamatnak, amely már meghaladja a kedvtelésnek vagy a hobbinak a fogalmát. Ezt a kezdetet jelenti a címlapon lévő üvegtábla, amit nagy boldogan telefestettem, a szabadságom megünnepléseképpen. Azóta alkotok, amióta újjászülettem.
Milyen technikákat alkalmazol az alkotás során?
– Mivel egyrészt lenyűgöznek a tűzzománcos alkotások, másrészt a templomok, katedrálisok és más épületek színes üvegablakai, vagyis maga az ólomüveg, legelőször a vitrázsfestékekhez és a rézdróthoz nyúltam. A vastagabb drót meghajlítgatva és az üvegre rögzítve adja a vastagabb kontúrt, a vezérfonalat, a vékonyabb rézdrótból pedig két szálat sodrok egybe, szintén kontúrozás céljából. Az így kialakított rekeszeket, részeket töltöm be festékkel, néhol annyira, hogy az már háromdimenziós lesz, vagyis könnyen kitapintható és követhető a motívum, akár behunyt szemmel is. Ennek is megvan a miértje, ha jobban belegondolunk …
Természetesen különböző színű kontúrfestéket is használok, ez gyorsabb és egyszerűbb módszer. A festékgyűjteményem egyaránt tartalmaz víz- és alkoholalapú üvegfestéket, ezek az üvegen élénkek és fényáteresztőek, de porcelánfestéket és akrilt is használok. Szeretek kísérletezni, variálni és szinte minden belefér, kivételt képez az alkohol- és vízbázisú festékek egybekeverése. Vékony, színes szalvétaréteg is került már üvegre és olvasztott gyanta, festékkel kombinálva. Ahogy már említettem, szeretek mozaikozni. Régebben különböző színű üvegeket kisebb-nagyobb darabokra törtem és ezekből készítettem képeket úgy, hogy a darabocskákat nagyobb üveglapra rögzítettem és az egészet beöntöttem vízüveggel. Ez az anyag egy idő után kifehéredett, megkristályosodott és gyönyörűen csillog, ha a fénnyel találkozik.
Mi az alkotói üzeneted?
– Röviden talán úgy lehet megfogalmazni, hogy EGYség és szeretet. Ez az érzés vagy állapot tölt el alkotás közben, ez csak úgy van és áramlik, és annyira csodálatos, hogy körbe tudnám ölelni az egész világot.
Leírhatatlan, nehéz megfogalmazni, de kívánok mindenkinek minél többet ebből a mindennapokban. Kívánom, hogy találják meg az emberek azt a hivatást, küldetést, amely számukra megadja ezt a békét és harmóniát. És kívánok sok-sok Fényt…
Kik vagy milyen helyzetek, szituációk hatnak rád, inspirálnak az alkotásban?
– Úgy érzem, az egész eddigi életem benne lehet és benne is van az alkotási folyamatban, mintha körbeért volna az a sok élmény és tapasztalat, a sok ember, akikkel bárhol és bármilyen kapcsolatban voltam, akiket szeretek és a szívemben őrzök, függetlenül attól, hogy fizikailag sokáig vagy egyáltalán nem találkozunk. Ajándékként élem meg mindazt, amit hozzáadtak az életemhez és inspirál az a hálaérzet is, amely órákig képes eltölteni, miközben festek. A természet, főképp a vizek és a hegyek, az építészet, a festészet, az irodalom, a filmek, a zene és tánc, az utazások, összejövetelek és ünnepek, ahol az emberek jól érzik magukat. A jó beszélgetések a hozzám közel álló emberekkel szintén nagyon fontos és inspiratív.
Mi mindent láthatott a két kiállítás közönsége, illetve hogyan érezted magad alkotóként a kiállítások alkalmával?
– A kiállítások motívumvilága mindaz, amit eddig sikerült üvegre vinnem: mandalák, mozaikos alkotások, életfa-, illetve virágtőmotívum, virágok, állatok és az élet virága szimbólum. Persze a képeken kedvenc formavilágom dominál: a kör/gömb, a hullámok és a spirál. A kiállítások alkalmával ugyanolyan elégedett és boldog voltam, mint amikor festek. Ez az a felemelő érzés, amikor az embert végtelen szeretet tölti el. Így volt ez, amikor találkoztam és beszélgettem a vendégekkel. Örömmel láttam az arcokon, hogy amit adni tudok, az jó érzést vált ki a befogadókból. Megvolt a varázsa mindkét eseménynek. Az első, összművészeti est megálmodója Antalovics Péter, aki verseskötetének szilágyi bemutatójára elhívta zenészbarátunkat, Ódri Rudolfot és engem, hogy a gitár- és citerajáték legyen a zenei, az üvegfestményeim kiállítása pedig a vizuális művészi élmény. Beleéltem magam ennek megvalósításába és párom segítségével, aki készített egy kerek, belülről megvilágítható állványt, sikerült valamennyire elővarázsolni a vitrázstechnikával készült alkotások lényegét: a színek és fények összjátékát – bár a lámpa a természetes fényt meg sem közelíti, jóval több volt, mint a semmi. Egy hónappal később Zomborban, a Polgári Kaszinóban szintén verseskötetének bemutatójára kísértük el Petit – Rudi a zenével, én a festményekkel. Mondanom sem kell, mekkora élmény volt életemben először egy gyönyörű előcsarnokban kiállítani, és megtapasztalni azt is, hogy Zomborban, ahol éltem a gimnáziumi éveim alatt, pozitívan fogadták, amit hoztam. Ez a sok visszajelzés élőben megerősítette bennem azt, amit akarok és hogy érdemes ezt akarni. Mindkét kiállítás fantasztikus élmény volt és hálás vagyok mindenkinek, aki bármilyen módon mellettem állt, segített és bátorított abban, hogy mindez megvalósulhasson.
Megvásárolhatók az alkotásaid, illetve miként érhetők el a nagyközönség számára?
– Dolgozom azon, hogy az alkotások megvásárolhatóak legyenek a nagyközönség számára is, hiszen örömmel tölt el minden eddigi visszajelzés a rokoni és baráti körből, hogy szeretik a képeimet. Nagyon jó lenne, ha beteljesülne Visinka Jenő zombori festőművésznek az első kiállításon elhangzott kívánsága, hogy meg tudjak élni abból, amit szeretek. Továbbá egyre erősebben csengett a fülemben Wilhelm József történész véleménye, amely a második kiállítás megnyitója előtti megbeszélésünkkor hangzott el, hogy előbb-utóbb meg kell szólalni. Ez épp most történik, hiszen egy riporternővel beszélgetek.
Mit jelent számodra a szülőföld, a település, ahol élsz és annak közössége?
– A szülőföld bennem úgy fogalmazódik meg, hogy először is Földanya, a Földanyán pedig a Kárpát-medence. Talán mert Vajdaságban, azon belül Nyugat-Bácskában, vagyis szórványban élek magyarként, és nem igazán foglalkozom a mesterségesen meghúzott országhatárokkal. Éltem már a szülőfalumon kívül más helyeken, kis- és nagyvárosban, és egy ideig Németországban is dolgoztam, szóval soha nem ragaszkodtam egy adott országhoz vagy településhez. Az emberek, a barátok hiányoztak inkább akkor, amikor élethelyet változtattam. Ezért is vittem őket mindig magammal a szívemben, a sok-sok közösen megélt pillanattal együtt, és amikor találkozunk, nem érezzük az időt.
Őszintén mondva, soha nem gondoltam volna, hogy épp szülőfalumban fogok letelepedni, vagyis házat venni – márpedig ez történt pár évvel ezelőtt. Itt élnek a szüleim, a testvérem, a párom, itt van az a kedves, összetartó és együttműködő kis közösség, ahol zajlik az élet, nem unatkozunk. Innen elutazni és valami újat megismerni továbbra is lételemem, de most már bennem van az a nyugalom és biztonságérzet, hogyha el is megyek egy időre, bármikor visszajöhetek – és vissza is jövök. Rájöttem, hogy itt van az otthonom, a gyerekkorom… egyszóval a gyökereim. És ami még nagyon fontos számomra, hogy ezen a gyönyörű vidéken ápolhatom a hagyományainkat, kultúránkat, és minden napomat élhetem az anyanyelvemen: magyarul.
Nyitókép: Ótos András felvétele
