Az NN Ultrabalaton egy 221 kilométeres ultramaratoni futóverseny a Balaton körül. Az idei, május eleji, tizennyolcadik megmérettetésen a zombori születésű Vranić Valentin ezt a távot 22 óra 28 perc alatt tette meg, és a 300 versenyzőből összesítettben 20. lett. Az ifjú programozóval, maratonfutóval a nem mindennapi sportteljesítmény(ek) jellemformáló voltáról, a mindig újabb célok, az állhatatosság, az önfegyelem fontosságáról, az áldozathozatal beérő gyümölcseiről beszélgettünk.
Hol élsz, mivel foglalkozol a mindennapokban?
– Szegeden élek a barátnőmmel. Az idén januárban, egy csaknem féléves munkanélküliség után egy külföldi cégnél kezdtem el webfejlesztőként dolgozni a programozói karrierem folytatásaként. Így leginkább a munka-futás-párkapcsolat szentháromság jellemzi a napjaimat, mindig másmilyen felállásban.
Mi motivált a 211 kilométer megtételére?
– Három vagy négy éve fogalmazódott meg bennem először az Ultrabalaton gondolata, amikor megláttam egy ismerősöm Facebook-posztjában, hogy csapatostul körbefutották a „magyar tengert”. Idővel az elképzelésből cél formálódott, és Toldi Péter (szintén ultrafutó) edzőmmel közösen építettük fel az ide vezető utat. Maga a motiváció folyamatosan változott, de leginkább azt szerettem volna bebizonyítani magamnak és a körülöttem lévőknek, hogy nagy dolgokat igenis el lehet érni kitartással, fegyelemmel és némi áldozat árán. Továbbá cél volt az odavezető út bejárása, ami rögös, kanyargós, de semmiképp sem lineáris, és valahogy mindig visszafelé tekintve érthető meg.
Hogyan zajlik a négynapos verseny, amely köré teljes programsorozat épül?
– Az UB-t az idén szervezték meg 18. alkalommal, így hivatalosan is nagykorú lett az esemény. Maga a verseny inkább csapat- és cégcentrikusnak tűnt nekem első és második érzésre is, mivel sokkal több a futó, versenyző, aki így, és nem egyéniben teljesíti ezt a távot. Az esemény epicentruma Balatonfüred, itt van az alfája és ómegája a versenynek, végül is egyetlen kört kell megtenni. A versenyközpontban különböző cégek standjai reklámokkal bombázták az arra járó versenyzőket, kísérőket. Csütörtökön volt a fősátorban a teljes eligazítás, amely jórészt a csapatoknak, illetve az „elsőbálozóknak” szólt, mindez egy szponzor által szervezett, tésztaparti keretein belül. Nagyon kellemes és izgatottsággal teli volt bent a hangulat, főleg, hogy a magyar ultravilág nagyjai is megjelentek, akik ott már nemcsak a YouTube alakjai voltak számomra, hanem 3-4 méterre álltak tőlem. Csak pár nevet említek: Maráz Zsuzsi, Bogár Jani, Lubics Szilvi, Rakonczay Gábor, Simonyi Balázs…
A verseny az egyéni, 2-3-4-5 fős váltók számára pénteken reggel 7 órakor kezdődött, és a 31 órás szintidővel fejeződött. Szombaton ugyanez megismétlődött a 6–13 fős csapatok számára, ez igazán jó csapatépítő is lehet. A célba érők névvel ellátott rajtszalagot kaptak, valamint egy befutóérmet és egy pólót. Továbbá a 24 óra alatt teljesítők egy extra sub24 medállal távozhatnak.
Milyen meghatározó élmények értek az út során?
– Számomra nagyon fontos volt ez a verseny, több szempontból is. Az egyik, hogy képes voltam annak idején megálmodni, hogy egyedül körbefutom, és most „itt állok a kapui előtt”, már csak ez az érzés mindent megért, pedig még egy lépést sem tettem. A másik tapasztalat, hogy tavaly októberben feladtam egy 160 km-es versenyt. Több dolog is közrejátszott, hogy ne tudjam befejezni, de leginkább fejben és lélekben nem voltam elég határozott. Mindez azóta kísért, mivel edzhettem, amennyit akartam és vizualizálhattam előre, de erős nyomot hagyott bennem, pedig küzdöttem, hogy ne így legyen. Így az UB-t már tavaly november óta úgy vártam, hogy minden hibát, amit eddig vétettem, a legnagyobb fegyelemmel szeretném kijavítani. A verseny előtti napon és éjjel már annyira izgatott voltam, hogy egy fikarcnyit sem voltam képes aludni és pihenni, így az első versenynapi gondolatom az volt, hogy „na, szuper, ezt megint elszúrtam”. Úgyhogy kételyből mindig akad… De valahogy, amint az ember elkezd cselekedni, szembesül azzal, hogy nincs mitől félnie, hiszen erre készül már évek óta, és mindig csak fokozatosan, saját magad felülvizsgálatával, meg kell oldani a fennálló problémákat, ellenben ha nincs rá orvosság, akkor el kell fogadni és továbbmenni. Ezt kell ismételni minél többször, aztán végül egy idő után, habár a kétely árnyéka még halványan ott van, de valami más, valami nyugodtabb és erősebb kezd úrrá lenni az emberen. Mindez a pozitív gondolatok erősítésének és a célok előtérbe helyezésének köszönhető. Számomra a nehéz pillanatokban legtöbbször az segít, hogy „látom magam” a célban, a többi futóval és a kísérőimmel, Petivel és Kingával.
Milyen emberi tapasztalatokkal gazdagodtál?
– Megértettem, hogy valóban az út a fontos és meghatározó egy bizonyos cél elérésében, habár ezt közhelyként előzőleg alkalmaztam is. Ha már ott vagy a célegyenesben, jelentsen ez akár 211 km-t, az már a gyümölcs, amelyért jöttél, hogy learasd. Így inkább, ha valaki a teljes emberi, lélekbéli transzformációra gondol egy ekkora táv legyőzésénél, az valószínűleg már előbb bekövetkezett a személynél, egy folyamat részeként, a versenyt megelőző időben, teljesen tudatosan vagy sem. Természetesen magán a versenyen kell a legtöbb kihívással szembenézni, és egyik verseny sem ugyanaz, ahogy az edzés sem. Így leginkább talán azt tapasztaltam, az erősödött meg bennem, hogy igenis képes vagyok elérni a céljaimat, ha az azokhoz vezető utat türelemmel és fegyelemmel kezelem. Valamint nagyon jó érzés volt végre fejben rendbe raknom magam, nem megijednem a képességeimtől, és folyamatosan ébernek maradnom, így növelve az általános önbizalmam és bátorságom.
Mindezek olvasatában is felemelő lehetett ilyen rangos helyezést elérni.
– Abszolút. Habár egyáltalán nem ez volt a cél, hanem, hogy teljesítsem a távot szintidőn belül. A felénél járva szóltak nekem először, hogy nagyjából hányadik lehetek (akkor valahol a 30. helyezés körül járhattam), de őszintén nem igazán mozgatott meg a hír, csak az volt bennem, hogy haladni akarok tovább, esélyt sem adni, hogy a kételyek előjöjjenek, vagy bármilyen más fizikai vagy mentális akadályba ütközzek. A cél vezérelt. Továbbá a külön érem, ami a SUB 24 órásoknak jár, már az is motivált, amikor láttam, éreztem, hogy ez bőven meg tud lenni.
Később az ismerősök, családtagok elmondása szerint, akik online figyelték a helyezéseimet, nagy izgatottsággal követték, hogy folyamatosan jövök fel a listán, és ebbe belegondolva még értékesebb lett számomra ez a verseny, hogy ilyen hatással lehetek, lehettem a közvetlen környezetemre.
Vannak-e további sportteljesítmény elérését érintő céljaid, illetve melyek a további terveid?
– Igen, vannak még céljaim az idei idényre is, egy 24 órás körözős verseny majd őszre, valamint az azt megelőző, egy 150–200 km-es verseny júliusban. Ami az ultrafutást illeti, van még egy nagy célom, a Spartathlon. Ez egy 246 km-es verseny Görögországban, Athénból kell eljutni Spártába, Leonidas szobrához. Ha minden jól alakul, akkor a mostani UB-vEl, valamint ha jól sikerül a 24 órás, illetve ha sérülésmentes maradok, ezekkel az eredményekkel már kvalifikálhatok a jövő évi SP-ra. Ami a szakmát illeti, most nagyon megtaláltam magam benne, de ez sokáig nem volt így… Most azt érzem, ebben szeretnék maradni addig, amíg csak élvezni tudom, amit csinálok. De vannak elképzeléseim, álmaim egy saját vállalkozás indításáról is a jövőben – hallottuk Valentintől.
