Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet. Ebben a rovatban a magaméit írom le, remélve, hogy ezekben a sztorikban az Olvasó is megtalálja majd (a) magá(é)t. Recept is lesz, lehet utánunk csinálni – sütni, főzni, enni: lenni.
Levendulaszüret ideje van. Vajdaságban is egyre több helyen kínálkozik alkalom esemény jelleggel, kapcsolódó természeti élményben részt venni.
Nyugat-Bácskában első alkalommal tartottak levendulafesztivált a LavenderLand szervezésében, a Nemesmilitics és Sári közötti ültetvényen.
Éppen arra jártunk, egyik eseményről jövet, egy másikra menet, és a látványra szinte „kivetettük magunkat” a még haladó járműből, hogy belesétálhassunk a levendulásba, majd mindezt megörökíthessük néhány fotóval, szelfivel. Szándékunkkal nem voltunk egyedül, többen is így tettek, annál is inkább, mert a természeti élményhez kisebb vásár is kapcsolódott. A helyi és környékbeli kézművesek kínálták portékáikat a levendulaültetvény végében, továbbá fiatalokból álló énekes-gitáros duó zenei hangulatot biztosított a nem mindennapi programnak. Csak gratulálni lehet az ötlethez, a megvalósításhoz, egyáltalán a növénytermesztés nemes tevékenységéhez.
A levendula azzal együtt, hogy páratlan látványt nyújt, gyógyító erővel hat, nemcsak összetevői, hanem termesztésének folyamatai, kreatív felhasználási módjai és értékesítésének lehetőségei folytán is. Zombor évekkel ezelőtt nyilvános pályázati felhívást tett közzé a vidéki női vállalkozások, a falvakban élő nők számára a zombori önkormányzat területén. A Női vállalkozások faluhelyen elnevezésű projektnek köszönhetően 60 ezer növényt ültettek el. Meghonosították a levendulát ezen a tájon, illetve a projektumban résztvevő hölgyek egyesületbe tömörülve, egymást segítve végezték a termesztést, ezáltal egyénileg és együtt is fejlődtek, fejleszthetik a települést, ahol élnek.
A levendulából illóolaj, víz, szappan, tea és sok minden más készül. Jómagam rendszeresen vásárolok helyei termesztőktől ilyen és ehhez hasonló termékeket. Ha pedig már ennyi mindenre jó, üdvös a levendula, gondoltam egy merészet, és virágos receptekre vadásztam, majd találtam is.
Mindenekelőtt a mindmegette.hu oldalon olvasható a levendula konyhai használatával kapcsolatban egy jó tanács, amely szerint nagyon fontos a mértékletesség, ugyanis erős aromájának köszönhetően épp csak egy leheletnyi elegendő a kívánt ízhatás eléréséhez.
Tippjük pedig a receptekhez: „A szárított levendula virágait lecsipkedve könnyen készíthető házilag pl. levendulás cukor, fehér vagy barna kristálycukorral, illetve porcukorral elegyítve és máris nem mindennapi fűszerrel gazdagodik a fűszeres polc. 20 dkg cukorhoz egy teáskanálnyi tiszta virágnál nem érdemes többet keverni. Levegőtől elzárva, már néhány óra elteltével használható, de akár hónapokig is tárolható.”
Egy könnyű, nyári levendulás desszert:
Levendulakrémmel töltött csokoládérolád
Hozzávalók (16–18 szelethez) a tésztához: 10 dkg étcsokoládé (min. 60 százalék kakaótartalommal), 2 tojás, 7 dkg porcukor, 6 dkg puha vaj, 4 csapott ek. rétesliszt, 1 tk. vaníliakivonat; a levendulakrémhez: 12,5 dkg mascarpone, 2 dl tejszín, 1 púpozott ek. porcukor, 1 púpozott tk. levendulás cukor.
Elkészítése: Egy 28 × 28 cm- es négyzet alakú tepsit sütőpapírral kibélelünk, és a sütőt 170 fokra előmelegítjük. A tésztához a csokoládét vízfürdő fölött megolvasztjuk. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéből kemény habot verünk. A tojások sárgáját a cukorral, a vaníliával és a puha vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a csokoládét, alaposan elkeverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a fehérje habját, végül hozzászitáljuk a lisztet. A tésztát az előkészített tepsibe simítjuk, és kb. 10–12 perc alatt megsütjük. Amíg a tészta sül, elkészítjük a levendulakrémet. A tejszínt félkemény habbá verjük, majd belekanalazzuk a mascarponét, hozzáadjuk a kétféle cukrot, és az egészet habos krémmé keverjük, felhasználásig hűtőszekrényben tároljuk. A csokoládés tésztalapot egy sütőpapírral fedett, nedves konyharuhára borítjuk, az így felülre került sütőpapírt eltávolítjuk, a még meleg lapot szorosan feltekerjük, és a nedves konyharuhába csavart rudat hagyjuk kihűlni. A már hideg roládot óvatosan kitekerjük – a tészta kevésbé lesz rugalmas, mint a hagyományos piskóta, ezért előfordul, hogy megtörik, de a végén korrigálható. A hideg levendulakrémnek kicsit több mint a felét elsimítjuk a tésztán, a maradékkal pedig kívülről bevonjuk. Legalább 2 órára hűtőszekrénybe tesszük, de akár egy fél napot is várakozhat a tálalásra. Kb. 1,5 cm-es szeletekre vágva tálaljuk.