Benedek Domokos, így a hároméves kor felé közeledve már tudja, és így is mondja: Benedek Domokos. Eddig csak Dodi, és még ma is mindenkinek Dodi, de ha azt kérjük, hogy a teljes nevét mondja, akkor már Benedek Domokos – büszkén, egyenes háttal, mintha csak az égbe mondaná.
Benedek Ágoston, így féléves kor felé közeledve, még csak mosolyogva, néha hangosan követelőzve, néha türelmetlenül, de alaphangon csendesen, figyelő tekintetét körbe-körbe járatva a világon. Egyébként Ádó. Hivatalosan Ágó lett volna, de a nagytestvér még a születése előtt döntött, hogy hagyjuk a fenébe a G hangot, legyen inkább D, az könnyebb, és eleve a Dodinál már jól begyakoroltuk, és na, egye fene, legyen Ádó.
Két külön világ, két eltérő világ, két különböző hang a házban. Százhúsz négyzetméter, ami néha sok, néha kevés. A hangok a csukott ajtón keresztül is hallatszanak, a sírás a ház egyik pontjától a másikig mintha akadálytalanul jutna el. A sírás a fizikai akadályokat könnyedén veszi, a feladótól pillanatok alatt eljut a címzettig, aki majd kezd vele valamit, szükség esetén reagál rá, szükség esetén nem, mert néha az a legjobb megoldás, a legtöbb mi adható. A sírás anya haján keresztül is átsuhan, ám mintha a hajszálak lefognák a hangokat, a sírás egy idő után elhalkul, majd egyik pillanatról a másikra megszűnik. A mágikus hajkorona mindkettejük kedvence, ennek következtében a parányi kezecskék előszeretettel kotorásznak benne, és előszeretettel húznak ki belőle egy-két-sok szálat. „Égnek áll a hajam” – persze csak amíg van minek.
Reggel hét óra van. Sírás. Kezdődik. Nevetés. Kezdődik. Ennyiben le is lehetne írni egy napot. Egy kis sírás, egy kis nevetés, meg, ugye, evés, alvás meg pelenkacsere. Az egész napos show könyvekkel kezdődik. Jó reggelt, mit olvassunk? Mi isszuk a kávét, és te? Melyik Bogyó és Babóca könyvet szeretnéd ébresztőnek? Egyiket sem? Pipp és Polli? Boribon? Menta Márton? Dinók? Járgányos könyv? A rovaros? Egyik sem? Kisautók? Játékok? Nézném a rajzfilmet. De még alszanak a tévében, még nincsenek ébren, ilyenkor nincs jó műsor. Rajzolni szeretnél inkább? Vagy gyurmázni? A menü napról napra ugyanaz, és az ébredés milyensége dönti el, hogy melyik lesz adott pillanatban a befutó, és hogy meddig lesz az adott szórakozás a befutó. Be tudom fejezni a mesét vagy sem? Van még két oldal, utána majd játszunk! Jó, játszunk! És akkor játszunk, sajátságos szabályok szerint játszunk. A játszószőnyegen az egész család anya és apa asszisztál, a nagyobbik belemerül a játékba, de nem feledkezik meg rólunk, igyekszik minket is bevonni, vagy legalábbis felhívni magára a figyelmet, míg a kisebbik egyelőre csak megfigyel, a szülők kezében, vagy egy pihenőszékben, vagy egy ideje egyre gyakrabban, hasalva, kíváncsi szemeit ide-oda jártatva – „Figyelj és tanulj” – örök igazság, még egy kicsi és te is ugyanezt teszed, még egy kicsi és te is ugyanígy, sírva és nevetve, ordítva és kacagva.
Kedvenc szó: ENYÉM. Minden más ennek van alárendelve, az ENYÉM irányítja a mindennapokat, a játék irányát is ez határozza meg, sőt a könyveket és a meséket is ez irányítja. Minden az ENYÉM, vagy ha nem az, akkor az ENYÉM volt, esetleg az ENYÉM lesz.
Dodi fiú. Márk fiú. Zsófi lány. Eszter lány. Ádó baba. Aki baba, annak nincs neme, ő csak baba, a nem majd később jön, talán ha az adott illető elkezd járni vagy beszélni. Ez is fontos kérdés, „Tud beszélni?” Ha nem, akkor baba, ergo sem fiú, sem lány, egyszerűen baba. Minden ilyen egyszerűen. A napok is egyszerűen folynak. „Úristen, már ennyi az idő?!” Megyünk. Futunk. Mindig és mindenhova. Most én is. Lapzárta. Folytatása következik.
