Tavaly megtapasztaltuk, hogy igenis lehet kicsi, sőt pici gyerekkel is nyaralni. Persze, azt is szem előtt kell tartani, hogy egy kicsit több szervezést, egy kicsivel több odafigyelést igényel. A tavalyi balatoni kiruccanásunk, akkor egy nem egészen kétéves gyerekkel, jól sült el, és tudtuk, vagy legalábbis reménykedtünk benne, hogy még vissza fogunk térni a magyar tenger partjára. A körülmények szerencsés összjátékának, és persze anyuka kitartásának köszönhetően az idén is lefoglaltuk a szállásunkat, és meglepő módon az indulás időpontjának közeledtével nem szaporodtak a gondok – csak eggyel küzdöttünk, de azzal igen sokáig, hogy hogyan férünk be az autóba. Tavaly a háromszemélyes kiscsaládunk (plusz anyuka pocakjában a negyedik) és a cuccaink teljesen megtöltötték az autót, most viszont már négyen voltunk, és egy babakocsit is be kellett pakolni. A kérdés, mit hagyjunk otthon, ki miről tud lemondani. Azután elkészült a lista, hogy mi is az, amit feltétlenül vinnünk kell, azután elkezdődött a pakolászás, és induláskor, hajnali 4 óra körül, azt állapítottuk meg, hogy jók vagyunk, minden befért, ráadásul kényelmesebben vagyunk, mint egy évvel korábban. Hogy ez hogy történhetett meg, a mai napig talány.
Gondtalan utazás, gondtalan érkezés, és gondtalan ottlét egy héten keresztül. A kritikus pont az alvás. Hogyan lehet a nem megszokott környezetében egy egyszobás apartmanban elaltatni egy nem egész három és egy nem egész fél éves gyereket? Válasz: Koncentrációval, türelemmel, erős idegekkel. Azután ezt is megtanultuk, és mindenki aludt, amikor aludnia kellett, mindenki ébren volt, amikor ébren kellett lennie. Alvás a parton? Pipa! Alvás babakocsiban? Pipa! Apa karjában? Anya karjában? Pipa! Alvás ágyban? Pipa! Autóban? Simán! Pipa! Persze időbe tellett, míg mindenki felvette a ritmust, az utazósebességet, de egy kis odafigyeléssel ez is megvalósítható. Odafigyelés? Pipa!
Ha hideg a víz, nem fürdünk, ha hideg a víz, irány a játszótér, minden partszakasz családbarát, látótávolságon belül játszóterek, de talán, ami ennél is fontosabb, mindenhol árnyék, hogy az egyszerű vándor, turista, esetünkben a család, hűvösben tudjon pihenni, aludni, vagy csak úgy lenni, ezt nagy betűvel is leírom, LENNI. Míg otthonról a horror jön felénk, történetek a pokoli negyven fokos kánikuláról, addig mi azon aggódunk, hogy a víz ne legyen túl hideg, mert, jaj. Természetesen ott is meleg van, de a víz közelsége, és a már említett árnyék (százéves platánok, lájk) miatt az ember nem érzi. Ahogy a nap jár az égen, az árnyék is vándorol, de ha ügyes az ember, és a nap folyamán hajlandó követni, és körülbelül tízszer átpakolni a cuccait pár méterrel arrébb, akkor egész nap nem találkozik a napfénnyel. Ennek köszönhetően a leégés, ami el tudja rontani az ember üdülését, elmaradt.
A felerősödő szél a jó móka alapja. Viszi a parton hagyott labdát, a pokrócot, ami így zászlóként is funkcionál, de hatalmas hullámokat is generál, aminek egy majdnem hároméves kisfiú nagyon örül, vele együtt hullámzik, ugrál, kacag, sőt kiabál, azután persze egy nagy adag víz lenyelése után prüszköl, és sírásra görbül a szája, de nézd csak, jön egy másik, egy még nagyobb, na most, hopp, hullám, és ezt is leírom nagybetűkkel, HULLÁM, így ahogy ő mondja, amikor látja, hogy közeledik, közeledik, és most, ugorj!
Fagyizni is csak okosan, szépen, körültekintéssel, ami itt 900 forint, amott 500, csak egy kis sétába telik, és spórolhatunk, hogy a Balaton, a drágasága miatt sokszor szidott Balaton ne legyen olyan drága, hogy szerbiai fizetéssel is teljesíthető legyen.
Közben a Kék Szalag vitorlásverseny is elstartol, a vizet egész nap különböző színű vitorlák lepik el. A Balatonátúszást viszont elhalasztják. Ez az utolsó napunk. Reggel esőre ébredünk, szakad, hűvös van, és ez a hűvös nagyon jól esik, de akkor ez azt is jelenti, hogy a fürdés elmarad. De sebaj, délelőtt megindulunk haza, és nem kell kánikulában utaznunk. Nézzük a jó oldalát. A Dunáig 20–23 fok és eső, Bajánál évfordulós ebéd, apuka persze halászlét, anyuka valamilyen rántott csirkét, Dodi sült krumplit, a kicsi pedig a rágókáit, és azt az ígéretet, hogy másnap elkezdjük a hozzátáplálást, lesz krumpli, batáta, alma, banán, minden földi jó. Baja után szárazság, szomjúság, kókadó természet. Csak az elmúlt napok járnak a fejünkben, arról beszélünk, nézegetjük a fotókat. Jövőre is? Naná! Addig még egy-két tiszai pancsolás? Naná!
