Goethe utolsó szerelme

1749. augusztus 28-án, tehát 275 éve született Johann Wolfgang von Goethe német író, költő, grafikus, művészetteoretikus, természettudós, jogász és politikus. Weimarban, ahol Goethe 1775-től élt, 1781-től ünneplik ezt a dátumot, és minden évben többféle programmal készülnek. Goethe házában – amely ma múzeum – kiállításokat, előadásokat, a ház kertjében a fiataloknak virágkötést, játékokat, táncot szerveznek.

Goethe Frankfurtban született, Weimarba Anna Amália nagyhercegnő meghívására érkezett, aki pártfogolta, és az író egy virágzó kulturális környezet részese lett. Amália fia, Károly Ágost nagyherceg nemesi rangot adományozott neki, kinevezte őt titkos tanácsossá, a hercegi tanács tagja lett, részt vett a város minden eseményében, a nagyherceggel igazi barátok lettek. Goethe szerette az antik művészetet, sok szobrot, festményt gyűjtött és állított ki házában, maga is festett. A ház körül nagy park terül el, itt található a kertlak – ide húzódott vissza sokszor az író a fárasztó államügyek után.

Első regénye, az Ifjú Werther szenvedései hatalmas sikert aratott. A mű megjelenése után öngyilkossági láz futott végig Európán a szerelmesek körében – 1974-től kezdődően a pszichológia a média hatására elkövetett, utánzáson alapuló öngyilkosságot David Phillips amerikai szociológus nyomán Werther-effektus névvel illeti. Az első kiadás 1774 őszén a Lipcsei Könyvvásár alkalmával jelent meg, rögtön bestsellerré vált, és híressé tette huszonöt éves szerzőjét egész Németországban.

A cselekmény önéletrajzi elemeket tartalmaz: Goethe írói szabadsággal ábrázolja saját plátói vonzalmát a mással eljegyzett Charlotte Buff iránt. Az öngyilkosság motívumát Goethe barátjának, Karl Wilhelm Jerusalemnek az öngyilkossága ihlette. Lotte regénybeli alakja Maximiliane von la Roche vonásaiból is kölcsönzött, aki a fiatal Goethe ismerőse volt a regény keletkezésének idején.

Amíg Goethe Strasbourgban jogot tanult, szerelmes lett Friederike Brionba, egy lelkész lányába. Kirándulásaik, együttlétük ihlették Goethét szerelmes versek írására (Pusztai rózsa, A kedves közelléte). De a stúdium után otthagyta a lányt, akinek az élete tönkrement, soha nem ment férjhez. A már említett Charlotte Buff-fal Wetzlarban ismerkedett meg, ugyanis néhány hónapos jogi gyakorlaton volt ott, a hölgy jó családból származott, egy hannoveri tiszttartó felesége lett. Goethe szerelmes volt a hölgybe és udvarolt neki, bár férjével is barátkozott. Ezt a szerelmet nemcsak ő dolgozta fel az Ifjú Werther szenvedéseiben, hanem erről Thomas Mann is regényt írt Lotte Weimarban címmel. Goethe a szerelmi háromszöget nem sokáig bírta elviselni, és távozott (a jegygyűrűt viszont ő vette a párnak).

Charlotte von Stein Weimarban élt, Amália nagyhercegnő udvarhölgye volt, férjes asszony, több gyermek anyja. Nagy szerelem szövődött Goethe és Charlotte között. Goethe 2000 levelet írt neki, de egy idő után nyomasztotta ez a kapcsolat, és titokban elutazott Itáliába másfél évre. Charlotte ezt soha nem bocsátotta meg Goethének.

Christiane Vulpius kalaposlányként dolgozott. A legenda szerint féltestvére számára kért írói segítséget Goethétől, mire ő ezt válaszolta: „Ha velem hálsz, segítek!” De szerelmesek lettek egymásba, és 1788-tól titokban együtt éltek, mivel Christiane nem volt „szalonképes”, a weimari elit mindennek elmondta a nőt: „Fertőbe rántotta szegény Goethét!” Egy fiúgyermekük született, és Goethe végre – a nagyherceg beleegyezésével – feleségül vette. Erre a közvélemény így reagált: „Ha ő a nevét adta, mi egy csésze teát igazán adhatunk a hölgynek!”

18 évig éltek együtt jó házasságban. Christiane 51 évesen beteg lett, és meghalt. Goethe többet soha nem nősült újra. Felesége sírjára a következő feliratot vésette: „Hiába várom, hogy átragyogjon a nap a felhőkön, mindaz, amit vele az élettől nyertem, elveszett!”

Abban az időben divatos volt fürdőkbe járni. Főleg Karlsbad (Karlovy Vary) és Marienbad (Mariánské Lázně) cseh fürdők voltak közkedveltek. Itt ismerkedett meg a 72 éves Goethe a 17 éves Ulrike Levetzow-val (1804–1899). Ő volt az író utolsó szerelme. A ragyogó szépségű lány (anyjával, Amália bárónővel tartózkodott a fürdőben) művelt volt, sokat olvasott, Strasbourgban tanult, kedves volt, jó humorérzékű, jól megértették egymást Goethével. Sokat sétáltak, nyelvtani játékokat találtak ki, este táncoltak. Goethe igyekezett kihúzni magát, és fiatalosan lépkedni, választékosan öltözködni. Ha fiatal férfi közeledett Ulrikéhez, féltékenységében visszavonult a szobájába. 1823-ban megkérte Károly Ágost herceg barátját, hogy kérje meg számára Ulrike kezét. De a lány és a családja diplomatikusan visszautasították.

Goethe visszautazott Weimarba, és soha többet nem ment Marienbadba. Fájdalmában megírta a híres Marienbadi elégia című költeményt. Martin Walser német író Goethe utolsó szerelméről kitűnő könyvet írt, Egy szerelmes férfi címmel.

Ulrike Levetzow később úgy nyilatkozott, hogy Goethével való kapcsolata nem szerelem, hanem barátság volt. Nem ment férjhez, a család cseh birtokán lévő kastélyban élt Trebovicén. Kis iskolát nyitott, ahol maga is tanított. Emlékét egy kis múzeum őrzi, és egy közös szobor Goethével Marienbadban. 1899 novemberében halt meg, 95 évesen. Sírjára egy koszorú érkezett őszi virágokkal, melyek Goethe kertjéből származtak.