Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, (p)illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet. Ebben a rovatban a sajátjaimat írom le, remélve, ezekben a sztorikban az Olvasó is megtalálja majd (a) magá(é)t. Recept is lesz, lehet utánunk csinálni – sütni, főzni, enni: lenni.
Az indián nyár a lagzik időszaka is. A fáradó napfény jó alapot biztosít a szabadtéri esküvői fotókhoz, könnyebb tartósítani az ételeket, nem olvadnak szanaszét tálaláskor a sütemények, és nem utolsósorban kevésbé izzasztja meg az embert az egy nap-egy éjszakát tart(hat)ó tánc.
Annak idején a nyugat-bácskai településeken, így Doroszlón is, több napos lakodalmakat ültek. Ezek alkalmával az étkezéseknek központi szerep jutott. Nagy mennyiségben főztek, egyik napról a másikra.
A Doroszló: egy bácskai falu élete című, 1977-ben kiadott helytörténeti kötetben az alábbiakat találjuk a doroszlói konyhaművészekről, de a sorok között olvasva e falu lakóinak, az étkezéshez való viszonyáról is:
„Papp Antalné Müller Katalin 1936-ban Filipovón volt a rokonoknál a szakácskodást tanulni. Ott már voltak asszonyok, akik specializálódtak lakodalmi ebédek főzésére. Amikor visszakerült Doroszlóra, nagy újságnak számított, hogy szakszerűen végezte a sütést-főzést. Majdnem 40 évig járt a lakodalmakat készíteni. Szaktudása és nagy gyakorlata sokban hozzájárult ahhoz, hogy a doroszlói lakodalmak konyhája vidékünkön jó hírnek örvendjen. A tudományát hamarosan eltanulta leánya, Anna, aki ma is folytatja ezt a munkát, csak már egy kicsit alkalmazkodva a korszerű követelményekhez.
Másik konyhaművészünk Korhamer Katalin, aki 70 éves. 24 éves korában özvegyen maradt két pici gyermekkel. Földje nem volt. Édesanyjával élt, aki vállalta a gyerekek nevelését, ő pedig elment dolgozni. Napszámba járt, gyári munkás volt, bejárónő és szolgált különböző helyeken (Verbász, Budapest).
1943-ban hazakényszerítették a bombázások. Itthon is különböző munkát vállal: bejárónő, takarítónő. Szabadidejében tortákat süt otthon, keresztelőkre, névnapokra, eljegyzésekre. Testvére biztatására (aki Szontán szakácsnő) 1945 körül elvállalja a lakodalmi sütést-főzést. Ezt a munkát már harminc éve végzi. Közben hat éven át nyáron a gyermeknyaralók szakácsságát is vállalta. Ma is még nagyon aktív és a doroszlói asszonyok mind jobban hozzá fordulnak, ha valamilyen ünnepség van a házban nyugodtan rábízhatják a sütés-főzés gondját Kati nénire.
Női szemmel nézve ezekre a művészekre, akik valóban művészien készítik el a tortákat és a süteményeket, és főzik, sütik a legfinomabb ételeket, majdnem tiszteletdíjért, megérdemlik, hogy az utókor megemlékezzen róluk.”
A lakodalmas sütemények témájában Kovács Endre doroszlói néprajzkutató Bölcsőtől a koporsóig című monográfiájában ilyen és ehhez hasonló „ízes” gyűjtésekre is lehet lelni:
„Régén, még ahogy mink is hallottuk az öregjeinktű, mindenféle lidzért még égyszérü »nap és holdat« sütöttek lakodalomra, de manapság még a városi cukrászdába sincsenek olyan jó sütemények, mind a doroszlai lakodalomba. Még is emlégetik a vidékiek, ha gyünnek, mer tényleg, tiszta dióbú még nagyon finom más mindénbű csinálják a süteményéket a lakodalomra.”
A doroszlói lakodalmas sütemények fejedelme pedig az égetett diós cukortorta, amelyről az alábbi feljegyzést találjuk a könyvben:
„A dióstorták csak az 1950-es évek utójátú vannak szokásba, amit a násznagynék hoznak, különféle formába: éggyik »lányt« hoz, a másik »babákat«, a harmadik »halat«, »csirkét«, »bárányt«....”
A cukortorták legendás doroszlói szakértője, sok évtizeden keresztül, megboldogult Diósi Katalin volt. Sajnos tőle már nem kérhetjük el a receptet, de hasonlóan (leírásában is) eredetire találtam a Zenóbia nevű blogon:
Égetett cukortorta – grillázs
Hozzávalók egy őzgerinc és egy kompótos tálkányi formához: 2 bögre darabolt dió, 2 bögre kristálycukor, 1 citrom, 1 tálka hideg víz, amibe mártogathatjuk a citromot, 2 pamut konyharuha, ezeket nedvesítsük be, és béleljük ki velük a formákat; a cukormázhoz: 1 tojásfehérje, 1 mk. citromlé, 15 dkg átszitált porcukor.
Elkészítése: A cukrot egy serpenyőbe öntjük, és elkezdjük melegíteni. Amikor elolvad, és szép aranyszínűre kezd karamellizálódni, beleborítjuk a diót, tovább kevergetjük, és figyeljük, hogy ne fröcsögtessük magunkra, mert fájni fog, viszont nem lesz időnk az égési sérüléseket ápolgatni, mert ezt keverni kell. Ha már jó, hozzáadjuk a diót, még két percig keverjük, aztán kezdjük el beleegyengetni a formákba. Gyorsan kell vele dolgozni, mert hamar megszilárdul, és akkor annyi a formázásnak. Szóval fogjuk az alaposan megmosott citromot, mártogatjuk a már odakészített hideg vízbe, és azzal a masszát egyenletesen szétmasszírozzuk vele az őzgerincben. Közben folyamatosan adagoljuk a masszát. Ha időközben elkezd összeállni a serpenyőben, akkor újra felolvasztjuk. Ha kész az alagút és a félgömb, a nedves konyharuha segítségével tálcára borítjuk a kész műveket. A mázhoz a tojásfehérjét kemény habbá verjük a porcukorral, nyomózsákba töltjük, és tetszés szerint kidíszítjük őket.
Élet és torta, ilyen egyszerű volna…?
