Nálunk akkor került legelőször okoseszköz a másfél éves kezébe, mikor egy alkalommal éppen úton haza, több száz kilométer, valamint a sokadik könyv és játék után, az unott és a hosszú utazástól nyűgös gyermek hangos tiltakozásba kezdett. Mérlegeltem. Ki nem vehetem az ülésből az autópályán százhússzal suhanó autóban a gyereket, de arra meg képtelen vagyok, hogy öt percnél tovább hallgassam a sírást, ami teljesen jogos részéről, hiszen már jómagam is legszívesebben autóba sem ülnék. Ekkor ismertük meg a Bogyót meg a Babócát is, és miközben a másfél éves rámarkolt a telefonomra, s nagy érdeklődéssel figyelte a színes képkockákat, engem az anyai bűntudat gyötört, mert megfogadtam, hogy nem lesz nálunk rajzfilmezés, agyzsibbasztás. Aztán lett. És így vagyunk ezzel nagyon sokan. Azt azonban már kevésbé tudjuk és látjuk, milyen károkat és nehézségeket tud okozni, ha gyermekeinket túl korán avatjuk be a virtuális világ csodáiba. A digitális eszközök legkisebbekre gyakorolt hatásáról Magó Apró Virginia okleveles logopédust kérdeztem.
Arra gondoltam, első körben fontos lenne behatárolni mit is jelent a digitális eszközhasználat – vagyis milyen eszközöket értünk pontosan ez alatt a gyűjtőnév alatt?
– Röviden, minden olyan elektronikus eszköz kezelése, alkalmazása ide tartozik, melynek használatakor a gyermek a virtuális térben van – tehát mobiltelefon, tablet, tévé, számítógép.
Nyilván minden korosztály esetében más aspektusokra kell figyelni, felügyelni, ezért leszűkíteném a kört, beszéljünk csak a 0–3 éves korosztályról. Milyen negatív hatásokat gyakorol a digitális eszközök alkalmazása a legkisebbekre?
– A kicsik idegrendszere ebben az időszakban nagyon érzékeny és rohamos tempóban fejlődik. A tapasztalataikon keresztül szerzik az ismereteket a világról természetes, játékos közegben. Mindent megtapogatnak, megkóstolnak, megszagolnak. Figyelik szüleik viselkedésükre adott reakcióit, mimikáit, hangját, beszédét. A digitális eszközökkel a gyerek nem tud egy ilyen jellegű interaktív kapcsolatba kerülni, ami során fejlődhetne a kommunikációja, szociális képességei és a mozgása. Jellemző, hogy a túl sokat „kütyüző” gyerekek nem beszélnek, vagy a nyelvi képességeik elmaradnak az életkori elvárttól, és/vagy viselkedésbeli eltéréseket mutatnak. Kétéves kor előtt egyáltalán nem szabadna képernyőnek kitenni a kicsiket, még úgy sem javallott, hogy csak háttérzajként szóljon a tévé.
Bár tudtam/tudtuk nem a legjobb megoldás, nálunk gyakran került elő a mobiltelefon például hosszú utak alkalmával, mikor órákig utaztunk, s a könyvek és játékok már nem voltak érdekesek tovább. De a mai világban egyébként is egyre nehezebb teljes mértékben kikerülni a digitális eszközök valamelyikét. Lehet egyáltalán jól használni ezeket az eszközöket? Baj az, ha ritkán ugyan, de akkor is találkoznak a virtuális világgal, ha egyébként még nem kellene?
– Vannak olyan helyzetek, amikor elkerülhetetlen a használat és jó, hogy vannak. Például, ha a nagyszülőkkel csak videóbeszélgetésen keresztül tudunk kapcsolatot tartani. A nagyobbak részére már vannak kifejezetten jó rajzfilmek, fejlesztő célú applikációk, de két-hároméves korig mindenkit arra buzdítok, hogy teljesen kerülje ezeket. Utána is maximum napi 15–20 percnyi képernyőidőt adjunk. Minden elhatározás kérdése, de ha mégis ilyen tartalmakkal kínáljuk a gyereket, akkor is legyünk tudatosak. Ne adjunk egyszerre képet és hangot is. A rajzfilmeket vizsgáljuk meg előzetesen, a képkockák ne cserélődjenek benne 5 mp-en belül. Meglepődnénk, hogy a legkedveltebb, legártalmatlanabbnak tűnő rajzfilmekben milyen gyorsan váltakoznak a képek. Korosztálytól függetlenül fontos, hogy a szülő jelen legyen, közben beszéljen a gyerekkel, segítsen a tartalom feldolgozásában, a digitális eszköz nem használható bébiszitterként. Vizsgáljuk meg a saját eszközhasználati szokásainkat is. A gyerek a szülői mintákat utánozza, ha mi értelmes tartalmakat fogyasztunk és mértékletesek vagyunk, a gyerekek is ezt követik majd pici kortól kezdve. A digitális eszközök az életünk részei, és jó, hogy vannak, de a tudatos felhasználásuk nagyon fontos, főleg, ha gyerekeknek kínáljuk azokat. Nem mindegy, hogy milyen életkorban, mire és mennyit használjuk ezeket.
Szakmádon belül mennyire jellemző, hogy a nyelvi nehézségek mögött éppen a képernyőzés áll?
– Nagyon jellemző, olyannyira, hogy már a vizsgálat alapvető részévé vált, hogy feltérképezem a gyerekek és a szülők képernyőhasználati szokásait. Sajnos hiába terjed az információ egyre inkább, hogy mennyire káros a fejlődés szempontjából, ha a korai időszakban képernyő elé ültetjük a gyerekeket, a rossz szokások és ennek negatív hatásai mégis növekedő tendenciát mutatnak.
