Négyen vagyunk a családban, de időnként ez jóval többnek tűnik. Néha a gondolatainkat sem halljuk, egymást meg pláne. Anyukával ilyenkor csak egymásra nézünk, bosszúsan vagy mosollyal, és konstatáljuk, hogy ez most ilyen, egy ilyen korszak, aminek talán sohasem lesz vége, tekintve, hogy a két kicsi minden erejével azon van, hogy ha csak lehet, hangosabb legyen a másiknál, túlharsogja a testvérét. Hangerőben verjük az összes ismerősünket, talán egész Olaszországot és minden bizonnyal Spanyolországot is.
Ádó elmúlt egyéves, most már tudja, hogy van hangja, és szereti is használni. Hangosan kiáltozik, amikor örül, amikor boldog, hangosan kiáltozik, amikor szomorú, valami baja van, hangosan kiáltozik, ha a másik nem engedi oda a játékokhoz, eltolja vagy megüti. Próbálkozik a szavakkal. Anyuka szerint nem is olyan régen tisztán kimondta, hogy ANYA, ami teljes egészében hihető, hisz próbálkozik vele egy ideje, sőt néhány nappal ezelőtt egy APA-szerű valamit is mondott, vagyis lassan meglesz neki ez is. Dodi egyszer vidáman újságolta, hogy „Ádó kimondta az első szót, azt mondta, DEJ” – nézőpont kérdése… Szóval alakul a beszéd, csakúgy mint a felállás, a járás. Rohamléptekkel fejlődik, és nem győzzük követni.
Nem győzzük követni Dodi beszédfejlődését sem. Nála most ez a leglátványosabb, vagyis a leginkább hallható. Elmúlt hároméves, néhány hang még nincs a helyén, néha a ragozás akadályokba ütközik, de kétségtelen, hogy szinte minden megvan, már csak a finomhangolásra van szükség. A címben említett mesterész és tengerész is tőle származik. Egyik nap a talán kedvencnek tekinthető blúzát vette fel, amit talán már ki is nőtt, de ragaszkodik hozz, és amire egy szerszámokkal megrakott szerszámövet nyomtattak, hogy úgy nézzen ki, mintha a gyerek azt hordaná magán. Öccse ezzel szemben egy csíkos felsőt kapott, mire megjegyeztük, hogy „látod, te vagy a mester, Ádó meg a tengerész”, erre felugrott és az örömtől megittasulva hangosan felkiáltott: mesterész és tengerész! Vettünk egy füzetet, amibe majd leírjuk a különféle kifejezéseit, mondásait, de olyan gyorsasággal ontja magából az újdonságokat, hogy nem győzzük füllel sem követni, lejegyzetelni meg pláne nem tudjuk.
A nagy fejlődés közepette majdnem megfeledkeztünk az alvás fontosságáról. Jómagam mindig is odafigyeltem arra, hogy eleget aludjam, viszont ez egyáltalán nem magától értetődő, igenis tudatosságra van szükség ebben is. Persze arra is anyuka figyel oda, hogy a kicsinek meglegyen a napi két alvása, és mindez valami rendszer szerint történjen, és hogy a nagy hangzavarban, a nagy játékban ne felejtsük el, hanem ragaszkodjunk ahhoz, hogy eleget aludjon a gyerek, mert elengedhetetlen a megfelelő fejlődéshez. Hogy a nagyobb is aludjon egyet nap közben, úgy döntöttünk, hogy aludjon ott az oviban. Szeptembertől jár óvodába, és habár a téli szünet egy kicsit megtörte a lendületét, február közepére visszarázódott, és újra örömmel, mosollyal lép be az intézmény épületébe. Korábban nem aludt ott, hanem délben, az ebéd után hazahoztuk, viszont mivel otthon képtelen aludni, nem akar kimaradni és lemaradni semmiből és semmiről, kénytelenek voltunk úgy határozni, hogy aludjon az óvodában. A múlt héten meg is kezdte, és a dolog sikerrel is járt, már az első nap jót aludt. Mindennap másik plüssállatkát visz az oviba, de működik a dolog, és mindennap déltől kettőig alszik, vagy legalábbis pihen, ennek köszönhetően délutánonként otthon is jobb a hangulata, nem fáradt. Persze ez azzal jár, hogy már nem nyolc órakor fekszik le, hanem kilenckor kell ágyba könyörögni, és ilyenkor már mindenki fáradt és álmos, és elege van a napból, de azután alszik reggelig, és fél hétkor az ébredés sem olyan nehéz, van lehetősége felkészülni az újabb napra.
Az alvás mellett arra is oda kell figyelni, hogy a kicsik a „szabadidejüket” a megfelelő módon töltsék el. Ott kell mellettük lenni, ott kell koordinálni minden mozdulatukat, elsősorban a békesség miatt, de azért is, hogy újabb és újabb dolgokat mutassunk, tanítsunk nekik, vagy ők nekünk. Ugyanakkor rendszeresen programokat is kell szervezni a számukra. Természetesen erről is az anyjuk gondoskodik, ő az, aki odafigyel arra, hogy az ovi után milyen programjuk legyen, mikor kell pihenőnapot tartani, hétvégén mennyi vendégeskedés, vendégvárás fér bele, hogy alvás is legyen, élmény is legyen, mindenből elég, semmiből se sok, se kevés, hanem pont ideális arányban.
Most éppen ilyenek a mindennapjaink. Szülőkként mindig álmosak vagyunk, annak ellenére, hogy ha jól számolom, mi is eleget alszunk.
