Táncos, színész és édesanya. Ezek mindegyike jellemzi Sztarenki Dórát, akinek neve egyre ismertebbé válik nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl is. Ennek oka egyebek mellett, hogy egy tíz Oscar-díjra jelölt filmben, A brutalistában játszott, Adrien Brody oldalán. Brody nem mellesleg megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó aranyszobrocskát. Dórát mindig is körbevette a művészet. A nézők látták már a Barátok közt, a Mellékhatás és a Terápia sorozatban. Dórával, mondhatom, kalandosan beszélgettünk a filmről, a magánéletéről és a terveiről. Közvetlensége kifejezetten pozitív hatással bír környezetére, ahogyan ez az interjú alkalmával is tapasztalható volt.
Hogyan került rá sor, hogy te alakítsd Adrien Brody egyik jelenetpartnerét?
– A Budapesten forgatott külföldi produkciókban a pármondatos kis szerepeket, ami egy-egy nap forgatást jelent, általában itthoni színészek játsszák. Ezt a feladatot ilyenkor kiadják egy casting ügynökségnek, amely a szerepekre olyan embereket keres, akik beszélnek angolul. Ebben a filmben pedig több ilyen kisebb szerep volt. Kértek egy bemutatkozó felvételt, amelyben egy percet kellett beszélni, pusztán azért, hogy halljanak angolul kommunikálni, emellett az előző munkákból egy összevágott anyagot is megnéztek. Ezt követően jeleztek vissza azoknak, akik szimpatikusak voltak a rendezőnek, és után be kellett hozzá menni egy beszélgetésre. Elmondta, hogy mit szeretne, milyen a karakter. Valójában az én jelenetem félig improvizációs volt a filmben. Benne volt a forgatókönyvben, hogy lesz egy ilyen jelenet, de nem volt leírva, hogy pontosan mi zajlik benne.
Mennyivel volt másabb egy ekkora kaliberű filmben játszani, mint egy másik hazai filmben? Izgultál? Hiszen Adrien Brody olyan színész, akit szerintem mindenki ismer.
– A jelenet előtt nagyon izgultam, de leginkább amiatt, mert fogalmam sem volt, hogy pontosan hogyan alakul. Nagy vonalakban ismertem, hogy mi lesz, de mivel nem volt pontosan leírva, mit kell játszani, nem tudtam, mit várnak tőlem. A forgatást illetően az az érdekes, hogy ezeknek a nagy külföldi filmeknek a stábja, melyeket itthon gyártanak, hatvan százaléka magyar emberekből áll. Tehát a sminkesek, a világosítók és a díszlet- és jelmeztervezők között is sok volt az ismerős. Csak a rendező meg a színészek, esetleg a vezetői posztok, például a vezető fodrász külföldi, de az összes többi munkatárs magyar. Magában a munkafolyamat nem sokban különbözött egy itthoni forgatástól, mert nagyon sok hazai szakember dolgozott rajta. Természetesen a főbb szereplők többnyire külföldiek voltak, mint Adrien Brody, Guy Pearce, a rendező, Brady Corbet és az operatőr. Nekem összesen egy napom volt ebben a filmben. Az elején nagyon tartottam attól, hogy mi lesz. Ez olyan, mint a színházban: amíg nem lépünk ki a közönség elé, nagyon izgulunk, majd az adrenalin átalakul valami mássá, és már csak azt vesszük észre, hogy ugyanúgy működünk, mint ahogyan ilyen helyzetben szoktunk. Annyi másra koncentrál utána az ember, hogy elfelejt izgulni. Brodyval is ez volt, de érdekes, hogy nem a bemutatkozásnál vagy a jelenet átbeszélésénél izgultam, hanem az első próbafelvételnél. Adrien Brodynak csodálatos energiája és megjelenése van, sugároz magából valamit, ami szinte tapintható, amikor ott vagyunk mellette. Ha ebből tudunk meríteni, akkor ez kölcsönhatásba lép egymással, amelyből nagyon jó együttműködés alakul ki. Szerintem innen indul az egész, hogy kifele figyelünk a másikra. Nagyon sok partner nem a másikra figyel, hanem magára. Úgy pedig nem lehet játszani, hogy csak magadra figyelsz, mert abból szólótánc lesz, ami soha nem fog úgy kinézni, úgy szólni, mint egy duó. Tehát ez csapatmunka, együtthatás, kölcsönhatás. Az emberek között is akkor érzed jól magad, ha az, akivel beszélsz, figyel rád, visszaad abból, amit te mondtál, így te is többet adhatsz. Ha ez az állandó kölcsönhatás jól működik a színészetben, az nagyon felerősíti egymást.
Édesapád neves színész, Sztarenki Pál. Milyen volt színész gyermekeként felnőni? Mindig is ez a pálya felé haladtál, vagy szerettél volna teljesen másik utat választani?
– Eredetileg táncosnak készültem, a Táncművészeti Főiskolán tanultam, amelyen színészmesterség óráink is voltak, hiszen egy táncosnak is kell bizonyos fokú színészi képzettség. Ekkor jött egy gondolat, hogy inkább átiratkoznék a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Előtte viszont sosem foglalkoztatott ez a pálya, de nagyon megtetszett, amit csináltunk, az, hogy meg lehet szólalni a színpadon. Ám már csak két évem maradt hátra a táncművészetin, így nem szerettem volna egyik művésziskolából átmenni a másikba, mert elölről kellett volna kezdenem az öt évet. Úgy gondoltam, hogy ha már valami mást tanulnék, valami pluszt, akkor inkább valami kézzelfoghatóbb szakmába vágnék, nem pedig még egy művészeti diplomát tennék a zsebembe, így végül letettem róla. A Terápia című sorozat által mégis a színészi pályára kerültem. A sorozat egyik szerepére egy 16 éves kamaszlányt kerestek, és mivel a Táncművészeti Főiskolán néhány évvel korábban egy másik film kapcsán bejöttek castingolni, lefotózni minket, így bekerültünk az adatbázisba. Három évvel később, teljesen véletlenül kiderült, hogy ebben az adatbázisban még benne vagyok, akkor már 21-22 éves voltam. Felhívtak, hogy volna-e kedvem eljönni egy válogatásra. Ebben az időben az ExperiDance-ben táncoltam. Elmentem erre a többkörös castingra, melynek végén, három-négy hónappal később megkaptam a szerepet. Tulajdonképpen az volt az első filmes, pontosabban sorozatbeli munkám. Neves színészek voltak mellettem, mint Nagy Ervin, Csákányi Eszter, Szamosi Zsófi, Nagy Zsolt, Marozsán Erika. Melléjük kerültem be színészi diplomával nem rendelkező emberként, ahol annyira megtetszett ez a munka, hogy el is bizonytalanodtam. Azon gondolkodtam, hogy mi lesz velem, de úgy döntöttem, a sorsra bízom: ha érkezik még felkérés, és kapok lehetőséget, akkor nagyon jó, és élni fogok vele; ha pedig nem, akkor pedig ez egy jó kitérő volt, egy jó élménnyel az életemben. Hála Istennek, úgy alakult, hogy utána jöttek még felkérések.
Kacsingatsz a színház felé is?
– A Thália Színházban a kisszínpadon volt a színházi debütálásom, amelyet Koltai Róbert rendezett, Az asszony beleszól című egyfelvonásos darabban. Ezt követően a Jurányiban kezdtem el játszani, majd a Rózsavölgyi Szalonba is hívtak, így szépen lassan egyre több színházi darabban szerepeltem. Három-négy évet a Centrál Színházban is játszottam, majd két évvel ezelőtt lett egy olasz ügynököm, így elkezdtem Olaszországba járni filmes válogatásokra. Kicsit úgy éreztem, hogy meg kell próbálnom ezt a vonalat is, mert korábban éltem Olaszországban, és anyanyelvi szinten beszélem az olaszt. Onnantól kezdve, hogy elkezdtem színházban játszani, összeegyeztethetetlen volt a táncos lét. Egy évet jártam ki aktívan, ám mivel a férjem itthon dolgozott, nem tudtam áttenni a bázist oda, ami szükséges lenne ahhoz, hogy könnyebben előreléphessek. Bő egy évvel ezelőtt volt egy mozifilmszerepem. Nem volt nagy szerep, de nekem mégis mérföldkő volt. A sors fintora, hogy bár olasz film, nem kellett olaszul beszélnem benne, hanem magyarul meg franciául. (nevet) Úgyhogy ez az olasz szereplés egyelőre még várat magára.
Fiatal anyuka vagy. Hogyan egyezteted össze a munkát az anyasággal?
– Nem egyszerű összeegyeztetni a dolgokat. A Pinceszínházban van egy előadás, amelyben játszottam, még mielőtt elmentem szülni, azt most visszavettem, havi két előadást játszom, sokszor csak délután, így egyelőre ez megfelel. Lett volna lehetőség Olaszországban, amikor a pici két hónapos sem volt, így nem vállaltam el. Akkor még nem tudtam volna vele kiutazni, és nem is akartam. Azt gondolom, hogy ilyenkor mindenkiben változik a prioritás, ami szerintem így van jól. Ez az időszak az, amikor a gyerek élvezi az elsőbbséget. Persze, ha lesz olyan munka, akár film, akár színház, amit meg tudok csinálni úgy, hogy ne sérüljön a kötődés a gyermekemmel, illetve hogy az ő igényei ki legyenek elégítve, akkor örömmel elvállalom. Nagyon szívesen csinálom ezt, de nem a gyerek rovására. Nemrég itthon forgattam volna egy sorozatban angolul, nem is volt pici szerep. Viszont nem tudták biztosítani a feltételeket, hogy a kicsi ott lehessen a közelemben egy szobában egy kísérővel, úgyhogy vissza kellett utasítanom a munkát. Ám nem bánom, hiszen úgy vagyok vele, hogy ahol fontos lesz, hogy én alakítsam azt a bizonyos karaktert, ott megoldják, hogy velem lehessen a fiam.
Sztarenki Dóra
Édesapád neves színész, Sztarenki Pál. Milyen volt színész gyermekeként felnőni? Mindig is ez a pálya felé haladtál, vagy szerettél volna teljesen másik utat választani?
– Eredetileg táncosnak készültem, a Táncművészeti Főiskolán tanultam, amelyen színészmesterség óráink is voltak, hiszen egy táncosnak is kell bizonyos fokú színészi képzettség. Ekkor jött egy gondolat, hogy inkább átiratkoznék a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Előtte viszont sosem foglalkoztatott ez a pálya, de nagyon megtetszett, amit csináltunk, az, hogy meg lehet szólalni a színpadon. Ám már csak két évem maradt hátra a táncművészetin, így nem szerettem volna egyik művésziskolából átmenni a másikba, mert elölről kellett volna kezdenem az öt évet. Úgy gondoltam, hogy ha már valami mást tanulnék, valami pluszt, akkor inkább valami kézzelfoghatóbb szakmába vágnék, nem pedig még egy művészeti diplomát tennék a zsebembe, így végül letettem róla. A Terápia című sorozat által mégis a színészi pályára kerültem. A sorozat egyik szerepére egy 16 éves kamaszlányt kerestek, és mivel a Táncművészeti Főiskolán néhány évvel korábban egy másik film kapcsán bejöttek castingolni, lefotózni minket, így bekerültünk az adatbázisba. Három évvel később, teljesen véletlenül kiderült, hogy ebben az adatbázisban még benne vagyok, akkor már 21-22 éves voltam. Felhívtak, hogy volna-e kedvem eljönni egy válogatásra. Ebben az időben az ExperiDance-ben táncoltam. Elmentem erre a többkörös castingra, melynek végén, három-négy hónappal később megkaptam a szerepet. Tulajdonképpen az volt az első filmes, pontosabban sorozatbeli munkám. Neves színészek voltak mellettem, mint Nagy Ervin, Csákányi Eszter, Szamosi Zsófi, Nagy Zsolt, Marozsán Erika. Melléjük kerültem be színészi diplomával nem rendelkező emberként, ahol annyira megtetszett ez a munka, hogy el is bizonytalanodtam. Azon gondolkodtam, hogy mi lesz velem, de úgy döntöttem, a sorsra bízom: ha érkezik még felkérés, és kapok lehetőséget, akkor nagyon jó, és élni fogok vele; ha pedig nem, akkor pedig ez egy jó kitérő volt, egy jó élménnyel az életemben. Hála Istennek, úgy alakult, hogy utána jöttek még felkérések.
Kacsingatsz a színház felé is?
– A Thália Színházban a kisszínpadon volt a színházi debütálásom, amelyet Koltai Róbert rendezett, Az asszony beleszól című egyfelvonásos darabban. Ezt követően a Jurányiban kezdtem el játszani, majd a Rózsavölgyi Szalonba is hívtak, így szépen lassan egyre több színházi darabban szerepeltem. Három-négy évet a Centrál Színházban is játszottam, majd két évvel ezelőtt lett egy olasz ügynököm, így elkezdtem Olaszországba járni filmes válogatásokra. Kicsit úgy éreztem, hogy meg kell próbálnom ezt a vonalat is, mert korábban éltem Olaszországban, és anyanyelvi szinten beszélem az olaszt. Onnantól kezdve, hogy elkezdtem színházban játszani, összeegyeztethetetlen volt a táncos lét. Egy évet jártam ki aktívan, ám mivel a férjem itthon dolgozott, nem tudtam áttenni a bázist oda, ami szükséges lenne ahhoz, hogy könnyebben előreléphessek. Bő egy évvel ezelőtt volt egy mozifilmszerepem. Nem volt nagy szerep, de nekem mégis mérföldkő volt. A sors fintora, hogy bár olasz film, nem kellett olaszul beszélnem benne, hanem magyarul meg franciául. (nevet) Úgyhogy ez az olasz szereplés egyelőre még várat magára.
Fiatal anyuka vagy. Hogyan egyezteted össze a munkát az anyasággal?
– Nem egyszerű összeegyeztetni a dolgokat. A Pinceszínházban van egy előadás, amelyben játszottam, még mielőtt elmentem szülni, azt most visszavettem, havi két előadást játszom, sokszor csak délután, így egyelőre ez megfelel. Lett volna lehetőség Olaszországban, amikor a pici két hónapos sem volt, így nem vállaltam el. Akkor még nem tudtam volna vele kiutazni, és nem is akartam. Azt gondolom, hogy ilyenkor mindenkiben változik a prioritás, ami szerintem így van jól. Ez az időszak az, amikor a gyerek élvezi az elsőbbséget. Persze, ha lesz olyan munka, akár film, akár színház, amit meg tudok csinálni úgy, hogy ne sérüljön a kötődés a gyermekemmel, illetve hogy az ő igényei ki legyenek elégítve, akkor örömmel elvállalom. Nagyon szívesen csinálom ezt, de nem a gyerek rovására. Nemrég itthon forgattam volna egy sorozatban angolul, nem is volt pici szerep. Viszont nem tudták biztosítani a feltételeket, hogy a kicsi ott lehessen a közelemben egy szobában egy kísérővel, úgyhogy vissza kellett utasítanom a munkát. Ám nem bánom, hiszen úgy vagyok vele, hogy ahol fontos lesz, hogy én alakítsam azt a bizonyos karaktert, ott megoldják, hogy velem lehessen a fiam.
Nyitókép: A brutalistában Adrien Brodyval (Fotó: Kesjárné Mészáros Annamária)
