Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet. Ebben a rovatban a magaméit írom le, remélve, hogy ezekben a sztorikban az Olvasó is megtalálja majd (a) magá(é)t. Recept is lesz, lehet utánunk csinálni – sütni, főzni, enni: lenni.
A skandináv országok, számunkra rejtélyesnek ható miliője már gyermekkoromban megérintett. Talán a Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal című történettel kezdődött. Svéd–csehszlovák–japán televíziós animesorozatról van szó, amely Selma Lagerlöf műve alapján készült. Később képregény formájában is beszereztem, elolvastam. Nagyon megmozgatta a fantáziám a sztori: az állatok iránti tiszteletlenség, kegyetlenkedése folytán, büntetésből manóvá változtatott fiúcska története, aki okulásul kapja a képességet, hogy érteni kezd az állatok nyelvén, beszélget velük. Ennek hatására jobb emberkévé válik, közben pedig beutazza a világot Márton lúd hátán, egy oktondi pocok társaságában. Lélekformáló, kedves történet…
A mesék lírai (sz)épségét pedig talán még előbb, de szintén skandináv forrásból tapasztaltam meg, szívtam magamba. A dán meseíró, költő, Hans Christian Andersen megindító tanmeséi voltak a kedvenceim. És nem pont a legismertebb, A kis gyufaárus lány, hanem több másik. Mind szomorú véget ér, ahogy szinte minden Andersen-mese, de gyerekként is éreztem, érdemes lehet mélyre menni, ott van a lényeg, az igaz-valós(s)ág.
Ezeknek a skandináv történeteknek a világa aztán a felnőtt életemben is helyet kapott. Az egyik nagyon jó barátnőm Norvégiába költözött. Hüttéket látott és lakott, hagyta magát elvarázsolni a sarki fénytől, olyannyira, hogy az immár ott született lányának az Auróra nevet adta. Jusztina ügyes, talpraesett teremtés, tudott alkalmazkodni, beilleszkedni, boldogulni az ottani élet minden területén. A norvég, a skandináv konyhaművészetet szintén kiválóan elsajátította. Öröm volt hallgatni is, amikor sorolni kezdte, mennyi ínycsiklandó receptet tud, amelynek összetevői, jellege akár még közös is lehet bizonyos itteni ételsajátosságokkal: pinnekjøtt – szárított bárányborda –, sült disznóoldalas, édes kelt tészták: diákkenyér, luca kalács, fahéjas kalács meg rizskása krém. Választottam közülük egy ünnepi főételt és édes keltet is. Csodálattal közlöm és köszönöm, Jusztina! Jöjjenek a norvég ízek:
Sült disznóoldalas
A hentest kérjük meg, hogy hagyja a bordákon a szalonna részét bőröstül. A bordákat fűrésszel vágja el, de csak a csontot, hogy a hús egyben maradjon, de később könnyen vágható legyen a pecsenye. Az így kapott négyszögletű húsdarab bőrös részét beirdaljuk, hogy apró négyzeteket mintázzon, amitől majd szép ropogós lesz a bőre. Pár nappal sütés előtt gazdagon bemasszírozzuk sóval, borssal.
A trükk abban rejlik, hogy magas falú tepsibe egy hőálló edénykét vagy alumínium-fóliából gyúrt gombócot helyeznek a hús alá, hogy a bőrös felével felfelé egy kis dombot alkosson a hús. A húsdarab közepe magasabban kell hogy álljon, mint a széle, hogy a zsír lefolyhasson róla, így lesz ropogós. A tepsi aljába vizet öntünk, és lefedjük alufóliával úgy, hogy az ne érjen a hús felületéhez, mert ráragad. Fontos az is, hogy jól lezárjuk a fóliát, hogy párolódjon a hús. 220 fokon kb. 60 percig pároljuk így, majd fólia nélkül tovább sütjük 1-1,5 órát.
Párolt káposzta, főtt krumpli és almalekvár dukál hozzá. Tartósításmentes almalekvárt is készíthetünk mellé. Így: a darabokra vágott, hámozott almát cukorral, fahéjjal sűrűre főzzük folyamatos kevergetés mellett.
Luca kalács
Hozzávalók: 45 dkg liszt, 7,5 dkg cukor, 1 élesztő, 1 kk. só, 2 tk. kardamom, 2,5 dl tej, 2 csipetnyi sáfrány, 1 tojás, 7,5 dkg szobahőmérsékletű vaj.
Mérjük ki a lisztet, cukrot, kardamomot, sót, sáfrányt egy edénybe, langyosítsuk meg a tejet, majd tegyük bele az élesztőt. Amikor az élesztő felfutott, keverjük hozzá a tojást, és adjuk a száraz hozzávalókhoz. Sokáig kell dagasztani, hogy levegős, könnyű tésztát kapjunk (kb.10 perc). Ezután a kockázott vajat jól beledolgozzuk a tésztába. Akkor fejlődött elég glutén, ha lecsípünk belőle egy darabot, és az ujjunkkal úgy szét tudjuk húzni, hogy szinte átlátszó legyen a közepe anélkül, hogy szakadna. A tésztát langyos helyen a duplájára kelesztjük. A sáfránynak köszönhetően szép, sárga színű, különleges ízű tésztát kapunk. A sárga jelképezi a fényt, amit Szent Lúcia hozott Luca napján.
A tésztából kukacokat sodrunk, és mindkét végét ellenkező irányba feltekerjük, hogy egy díszes S betűt kapjunk. Tojással lekenjük, és a csavarokba egy-egy nagyszemű mazsolát teszünk. Aranysárgára sütjük.
Mindettől máris felmelegedett a test és a lélek. Így bevackolva magunkba(n) csak egy ütős skandináv krimi kell a kézbe. Nálam Jo Nesbø a befutó. Olvasmányos, igényesen „megmunkált” és társadalomkritikus. Hogy mi lehet a titka a skandináv detektívsztorik sikerének? Talán a helyszín, a környezet… hogy eleve „fagyos” a hangulat, amelyben élni még csak-csak, de meghalni ott, az kész, instant horror…!
Jusztina egyébként mesélni szokott arról is, milyen a havas romantikán túli, való élet Norvégiában, és néhány jeles tény azért eljut hozzánk a világhálóról is. Tudjuk, a Norvég Királyságban az élet igyekszik nagyon emberi léptékű lenni. Ha jól tudom, az első a társadalmi egyenlőségi listán világszinten. Ami pedig számomra, mezei tollforgató számára különösen jól hangzik: amikor Norvégiában valaki kiad egy könyvet, a könyv átmegy a Norvég Művészeti Tanács ellenőrzésén, és ha megfelelő, azonnal 1000 példányt vásárolnak belőle, amit az ország könyvtárainak küldenek szét.
Amint mondtam, Jusztina barátnőmnek pompásan sikerült beilleszkedni. Például ott képezte magát tervezőgrafikussá. Mindemellett hallottam tőle arról is, hogy a mentalitásbeli különbségeket nehéz megszokni. Az ember egyéni jogait olyannyira tiszteletben tartják, hogy ez a magunkfajta közép-európai ember számára túlzás is lehet. Egy példa: rendezed a ház előtti kiskertet, a szomszéd is kint van az utcán, de nem köszön rád, nem azért, mert nem törődik veled, csak egyszerűen nem akar beleszólni a privát szférádba. Hm… A társasági élet is ennek jegyében zajlik, szervezettnek mondható. A hétköznapok a munka és a szűk család jegyében telnek, a társalgás, a barátkozás lehetőségeit a munkahelyileg szervezett sörözések, ebédek teremtik meg és tartják fenn.
Mindeközben pedig időnként a 24 órás nappalok ébersége tart edzésben, máskor a nagy fehér egyenlőség borítja Norvégia népére áldott takaróját. Innen nézve mindennap karácsonyi lehet a hangulat, ott élve pedig bizonyosan valami egészen más, amit csak az érthet meg, aki nem, hogy oda született, hanem oda máshonnan érkezett.
