Igényes, szórakoztató, találkozások – ezt a három szót említette Béres Márta színésznő, amikor arra kérdeztem rá, hogy mely három szó az, amely először eszébe jut az Így vagy tökéletes című, Magyarországon augusztus 19-én mozikba kerülő legújabb filmről, amelynek női főszerepében láthatjuk viszont. A történetben egy sikeres reklámügynökség kiégett, kreatív igazgatójának, Andrásnak (Fekete Ernő) és egy spirituális sikerkönyv szerzőjének, Katának (Béres Márta) a macska-egér játékát élvezhetjük. Mártának a napokban a Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján a legjobb színészi alakítás díját is odaítélték az Anna Karenina című előadás címszerepéért.
Az így vagy tökéletes című vígjáték nem egy klasszikus romantikus komédia, és ezt a filmkritikusok is igazán értékelték. Hogyan sikerült a szerephez jutnod, felkérés volt, vagy pedig egy válogatón kellett átesned?
– Tulajdonképpen három éve kezdtem el szabadúszó színészként működni, kerestem a lehetőségeket, hogy kikkel dolgoznék szívesen vagy mit csinálnék szívesen, és elkezdtem castingokra járni. Felhívtam Zsótér Sándort, és tőle kértem tanácsot azzal kapcsolatban, hogy hogyan is juthatnék be ebbe a körforgásba. Felhívtam pár embert, akik felvettek egy adattárba, és így jutottam el Zsombolyay Lindához is, aki most az ügynököm. Volt sok olyan szerep, amire nekem nemet mondtak, volt olyan is, amelyre én mondtam nemet, és végül jött ez a szerep. Linda felhívott, hogy szerinte ez nekem való. Pesten találkoztam a rendezővel, volt két próbafelvétel, majd hívtak, hogy megkaptam a szerepet. Ez teljesen úgy ment, ahogy általában egy ember megkap egy szerepet, tehát végig kellett járni ezt a létrát. A rendezőnek volt egy elképzelése, hogy milyennek szerette volna látni a karaktereket.
Fotó: Ótos András
A film címe az, hogy Így vagy tökéletes, ami az általad alakított Tordai Kata könyvének is a címe. A film szereplői viszont éppen nem tökéletesek. Mi az, ami Katát különleges karakterré teszi?
– A legfontosabb különbség a megszokott romantikus komédia és ez a film között, hogy itt hús-vér emberekről van szó. Ezek az emberek nem retusáltak, nem szépítettek, és nem kétdimenziós emberek. Mindegyiknek megvan a maga kis története és élete, így az általam játszott Katának is. Ő egy olyan lány, aki nem érzi jól magát a bőrében. Egy átlagosan elégedetlen és boldogtalan életet él, és egyik nap elkezd írni egy segítő könyvet, ami váratlan sikert hoz neki. Előzetesben ennyit árulhatok el.
Ez a könyv egy ilyen spirituális bestseller, self-help könyv. A való életben mennyire vagy ezeknek a könyveknek a híve? Esetleg inkább a szépirodalom vonz, ami a filmben valamilyen szinten egyfajta ellenpólusként jelenik meg?
– Amióta megkaptam a szerepet, vártam ezt a kérdést. Gondolkodtam is rajta. Én szeretek olvasni, nagyon sokat olvasok, és azt hiszem túlléptem azon a fajta arrogancián, hogy vannak műfajok, amelyekre azt mondanám, hogy ezt soha nem olvasnám. Én olvastam ilyen típusú könyveket is, szépirodalmat is, az emberi működéssel kapcsolatos könyveket is. Az más dolog, hogy százszázalékosan egyetértek-e ezekkel, vagy hogy mit gondolok arról, hogy ezeknek mi a buktatójuk. Mindenesetre csak akkor tudom ezeket visszautasítani, vagy azt mondani, hogy még kérek belőle, hogy ha személyesen meggyőződtem arról, hogy nekem megfelel-e.
És ha te írnál könyvet, az milyen lenne?
– Valószínű, hogy családregény lenne, vagy a hétköznapi és a fikcióval játszó dolgot írnék.
Nem ez az első filmszereped, de a vajdaságiak többsége inkább a színházakból ismer. Mennyire volt éles váltás vagy kihívás a színpadról a filmvászonra kerülni?
– Kétségtelen, hogy egy kicsit más energiákkal kell játszani filmben és színházban. Alapvetően persze ugyanaz a szakma, de másképpen kell beosztani az energiákat, és másképpen küldi az érzelmeit. De a színészet alapvetően ugyanaz, legyen az akár színpadon vagy filmen.
Milyen volt a forgatási folyamat, és mennyire sikerült a többi szereplővel az összhangot megtalálni?
– Nagyon jó volt, és amikor vége lett a forgatásnak, akkor egy kicsit sajnáltuk is. A háttéremberektől kezdve a színészekkel és a rendezőn át mindenkivel nagyon jó volt együtt dolgozni. A rendezőnek is ez az első filmje, és én is ezt gondolom az első filmemnek. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen volt az első találkozás. A filmben játszott nagyon sok ember, akikre én kiskorom óta csodálattal nézek, és nagyon megtisztelő volt, hogy velük játszhatok. Beigazolódott az, hogy nem hiába számítanak ők ekkora mesternek a szakmában, mert nagyon megérdemlik azt a pozíciót, ahol ők vannak.
A film bemutatóját többször is elhalasztották a koronavírus miatt. Most viszont a kíváncsi nézők a film YouTube-csatornáján beleleshetnek kisebb promós videók segítségével a filmbe. Az egyik ilyen promóvideóban Hegedűs D. Géza fogalmazza meg az Így vagy tökéletes egyik nagy dilemmáját, azt, hogy tudja-e szeretni két ember úgy egymást, hogy közben folyamatosan hazudnak egymásnak... Működhet-e egy ilyen kapcsolat, ha reálisan nézzük?
– A karakterem nem tudom, hogy mit szólna, de én minél idősebb vagyok, annál inkább vagyok a mellérendelő kapcsolat híve. Se barátságban, se szerelmen az alá- és fölérendelő viszonyt nem preferálom. Sikeresen szerintem csak azok a kapcsolatok működnek, ahol figyel az egyik ember a másikra.
Fotó: Ótos András
A film a művészek világába, azon belül is az írók világába enged betekintést. A művészvilág részeként, te mennyire érezted hitelesnek ezt az ábrázolást, és a művészek tényleg ennyire utálják a kritikusokat?
– Igen (nevet). Röviden ennyi lenne, de a művészek fokozottan hiú emberek, tehát, ha a kritikus szereti a művészt, akkor a művész is szereti a kritikust, ha a kritikus nem szereti a művészt, a művész sem szereti a kritikust. Ez primitíven hangzik, de megfelel a valóságnak. Sokáig nem olvastam egyáltalán kritikát, mert úgy éreztem, az érzelmi érettségem nincs azon a szinten, hogy meg tudjam fogadni, vagy hallani tudjam azt, amit én is a hasznomra tudok fordítani a kritikából. A film kapcsán most én is elolvastam az összes kritikát, és úgy érzem, most már van annyi tapasztalatom, hogy ne személyesen érintsen ez. Tehát, hogy a jó kritikától ne azt érezzem, hogy én vagyok a legfantasztikusabb ember a világon, a rossztól pedig azt, hogy mekkora lúzer vagyok, hanem elolvasom, és megpróbálom helyrerakni magamban.
A történet másik katalizátora a közösségi média volt. A film cselekményét úgy igazán egy közösségi médiára posztolt fénykép indítja el, amelyen a két főszereplője szerepel. A művészek ezeket a lehetőségeket van, hogy áldásként kezelik és teljesen kihasználják, és vannak olyanok is, akik inkább elkerülik. Te miért döntöttél úgy, hogy nem leszel rajta ezeken az oldalakon?
– Azt gondolom, hogy jónak kell lennie az embernek a szakmájában, és ezzel tud nyújtani magának és másoknak is. Ha megvan az a vágy, hogy az ember adni akar valamit a világnak, azt úgy is megtalálják. Azt gondolom, hogy ez a felület egy nagyon nagy csapda, biztos megvannak az előnyei is, amiből én kimaradok, de több hátrányát látom, mint előnyét. Persze nem zárom ki, hogy egyszer majd regisztrálni fogok, mert vannak nagyon hasznos csoportok rajta, mint amilyen például a közös utazásokat szorgalmazó csoport.
