Fokozott érdeklődéssel várja a székvárosi közönség a Mephisto című darab bemutatóját az Újvidéki Színházban. Boris Liješević vállalta a mű színpadra állítását.
A rendező, akinek eddigi munkáját a Mira Trailović, Ljubomir Muci Draškić, Bojan Stupica, Anđelko Štimac, Petar Kočić, Ardalion, a Kultúra Szikrája és Sterija-díjjal, továbbá a Napok – Bátor Új Világ (Dani – Hrabri novi svet) szarajevói magazin díjával ismerték el, valamint rendezői díjban részesült a Barski ljetopis fesztiválon és a čortanovci Új Várszínház Fesztiválon is. Kitüntetettje az Atelje 212, a Szerb Nemzeti Színház és a Jugoszláv Drámai Színház éves díjainak.
A rendező, aki az Újvidéki Művészeti Akadémia docense, a bemutatásra kerülő darabban a főszerepet, Höfgen színész megformálását Balázs Áronra, sokak kedvenc színészére bízta. Pályáját többek között Sterija-díjak, Pataki-gyűrű, a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiváljának díja, a Magyar Köztársaság Kultúrminisztériumának Jászai Mari-díja, a Vajdasági Művelődési Intézet Kultúra Szikrája elnevezésű elismerés fémjelezi.
Balázs Áron mellett az Újvidéki Színház társulatának tizenkét színésze: Német Attila, Szalai Bence, Mészáros Árpád, Sz. Elor Emina, Crnkovity Gabriella, László Judit, Dienes Blanka, Banka Lívia, Kőrösi István, Giricz Attila és Ozsvár Róbert alakítja a szerepeket a bemutatásra kerülő Mephisto produkcióban. A rendezővel kitűnően együttműködő Fedor Šili dramatizálta Klaus Mann-nak az előadás alapjául szolgáló regényét, Lénárd Róbert munkája a dialógus magyar változata.
Az előadás műsorra tűzésének okáról, jelentőségéről szólva Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója kiemelte: „Az író Klaus Mann e halhatatlan regényben a nemzetszocializmusnak nemcsak az ébredését, hanem a térhódítását, a másik ágán pedig egy művésznek, Höfgen színésznek a vergődését mutatja be a saját nemzeti művészetében."
– A főszereplő kétségbeesett felkiáltással fejezi ki, hogy ő igazából a német nyelv rabja. Akkor, amikor felajánlják neki azt a lehetőséget, hogy az egyre sötétebbé váló náci Németországból emigrálhat. Ő ennek a felajánlásnak úgy nem tesz eleget, hogy elmondja: értsék meg, ő német nyelven alkotó színész. Amennyiben kilépne a saját anyanyelvéből, gyakorlatilag gyökértelenné és támasz nélkülivé válna. A regényben egyik vonal a diktatórikus rendszernek a felépülése, a másik pedig ez a kulturális közeghez tartozás mint identitásszegmens.
A darabnak a történelmi kontextusa az a járvány, amely sokkal több áldozattal jár, mint például a spanyolnátha vagy egyéb járványok. A tünetek persze az emberi magatartásnak a más felületein is terjednek. Ugyanúgy terjed az az eszmeiség, mint egy betegség. De természetesen sokkal több áldozattal járt annak az eszmeiségnek a terjedése, mint az előtte levő és az utána következő járványos fertőző betegségek. Biztosak vagyunk abban, hogy a néző föl fogja ismerni ennek a járványnak a megjelenését, ha másképp nem, akkor meg fogja érezni – fogalmazott Venczel.
– Klaus Mann regénye (1936) Mephisto idejét mutatja be, aki megkaparintotta a világot – mondta a rendező Boris Liješević. – Mintha a történelemben ciklikusan váltakozna Faust ideje és Mephisto ideje. Klaus Mann arról az időről ír, amikor Mephisto, az ördögi szellem – a szerző megfogalmazásában – egy színész révén lépett be a világba. Tudjuk, hogy mi lett a vége annak a világnak.
Mi előadást készítünk, hogy feltegyük magunknak a kérdést: Milyen is ez az idő, amelyben élünk? Vajon Faust vagy Mephisto ideje? Mintha Mephisto a világot a vége felé vezetné – fogalmazott Liješević, majd hozzáfűzte: a Szabó István rendezte Mephisto a kedvenc játékfilmje. Nem volt kérdéses, hogy újra megnézi-e, mert e film feltárja a főszereplő lelkét.
– A színházi előadásban arról akarok beszélni, hogy mi történik azzal az emberrel, akit hatalmába kerít Mephisto. Mi történik azzal az emberrel, aki a siker felé haladva azt hiszi, hogy a legjobbat teszi magának? Mi történik azzal az emberrel, aki egész életét és minden embert alárendel az önimádatának, aki olyan jól manipulál a környezettel és az emberekkel, valójában pedig nem látja, hogy tönkreteszi magát? Vagyis nem látja, hogy minél több sikert ér el, és hogy amikor sikerének csúcsára kerül, valójában az alján van. Hogy megfordította a sikerét, hogy teljesen egyedül maradt, a környezete nélkül, az emberek nélkül, akik kreativitásának és tehetségének forrásai voltak. Meg akarom mutatni, hogyan kerül bele az ember a hazugságba, és hogyan válik ez a hazugság az ő igazságává; hogyan építi a világot hazugságból. A hazugság nem szilárd, nem kézzelfogható, és végül illúziónak bizonyul, mint a Faustban. Mintha ezzel a regénnyel Klaus Mann Goethe Faustjára válaszolna. Itt az ember Goethe Mephistóját játssza, és úgy járódik, mint Faust. Fiatalságot, gazdagságot kap, ajándékba kapja a világot, és végül Faust sorsára jut. Ami Goethénél halál, itt magány, elhagyatottság és hidegség. Ez a hazug élet valójában halál, valójában pokol! Mephisto megígéri Faustnak: Én szolgálni foglak ebben a világban, cserébe pedig te fogsz engem szolgálni a másvilágon – tehát a pokolba kerülsz. Pontosan ez történik a mi Mephisto-Faustunkkal – a pokolba kerül. Ez a dicsőség és ez a hatalom, ez minden. Csak ott a pokolban nincs Isten. Tudjuk, hogy a pokolban ki uralkodik. Olyan ez, mint Goethe Faustjának fordított perspektívája a XX. századból. Faust a tükör mögött.
Úgy gondolom, hogy az ember jellemének mélységeiről szóló darab mindig időszerű. Az előadásnak számos párhuzama és oka van, ami miatt ma fontosnak tekinthetjük, de a fő oka a kétszínűség, a köpönyegforgatás, amelyet felismerünk a mai korban, amely a sikert minden érték fölé emeli, mindent alárendel a sikernek. Henrik Höfgen kora ez. Manapság sok ilyen ember van körülöttünk – mondta a rendező. Boris Liješević Belgrádban született, Budván nőtt fel, ahol elvégezte az általános és a középiskolai tanulmányait. Újvidéken a Bölcsészettudományi Kar Szerb Irodalom és Nyelv Tanszékén, majd a Művészeti Akadémia rendező szakán szerzett oklevelet, és jelenleg ott tanít.
Balázs Áron színművész a próba után megosztotta velünk gondolatait arról, hogyan látja a szerepét.
– Hendrik Höfgen sajnos, önimádó és törtető, akit csak tehet, kihasznál a céljáért. Mindenkit irigyel, mindenkit utál, aki nála nagyobb sikert ér el a színházi világban. A célja, hogy elismert legyen, hogy a legjobbak közé tartozzon, minél magasabbra jusson. Ennek megvan az ára. Végül is „szerződést köt" az ördöggel. Az ördög figura, ideológiai téren mozog, de nem hátrál meg semmitől sem, csakhogy elérje a célját. Az előadás kapcsán feltehető a kérdés, meddig hajlandó az ember elmenni saját sikerének az érdekében, és vajon tudja-e vállalni a következményeit – mondta Balázs Áron. – Nekem majdnem mindegyik szerep azt jelenti, megtalálni a megoldást. Előszeretettel szoktam hangoztatni, hogy az éppen alakítandó figurának, szerepnek én magam kell hogy legyek a barátja, a pszichológusa, a gyóntatópapja – meg kell értenem, és valamilyen módon igazat is kell adnom neki – attól lesz hiteles – még akkor is, ha a közönség vagy a kívülálló úgy ítéli meg, hogy a szereplőnek nincs igaza, nagyon negatív ember. De nem hiszem, hogy mindenki úgy születik, hogy alapból negatív, vagy hogy rosszindulatú. Fogalmazhatok úgy, hogy nem épp a társadalmilag elfogadott keretek között mozog, de akkor is neki igaza van önmagával, illetve inkább önmagának. Sikerül-e megbirkóznom a szereppel? Inkább azt tartom szem előtt, hogy sikerül-e elfogadnom, sikerül-e érthetővé, megérthetővé, elfogadhatóvá tenni.
A civil életben gyakran megfordulnak a fejemben olyan kérdések, problémák, helyzetek, mint a darabban... Sok a tapasztalatom a színházi életben és a magánéletben. Ennek függvényében felteszem magamnak a kérdést: Vajon megtenném-e, amit Hendrik Höfgen? Tudnék-e aztán tükörbe nézni, tudnám-e fölvállalni önmagamat magam előtt és mások előtt is? De nem tudok szép párhuzamot húzni a szerepemmel, ami, gondolom, hogy jó is. Ezért birkózom a szereppel... Bízom benne, hogy az előadás mély értékeket fog hordozni, de nem tudom, a néző kit fog „magával vinni" az előadásról. Höfgenről megállapíthatja: „Ne adja Isten, hogy ilyenné váljak!" – fogalmazott az Újvidéki Művészeti Akadémián és az összes többi vajdasági színházban is működő, játékfilmekben is játszott, tapasztalt Balázs Áron. A művész, akit Venczel Valentin az Újvidéki Színház törzsgárdájának egyik legeminensebb képviselőjének tart.
A székvárosi közönség Balázs Áront legutóbb a Joseph Stein–Jerry Bock Hegedűs a háztetőn című musicalben és Genet A paravánok című darabjában jutalmazta vastapssal. Ő és az Újvidéki Színház társulatának többi kiváló tagja lép majd színpadra és bizonyít a március első felében várható Mephisto előadás bemutatóján.