Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet. Ebben a rovatban a magaméit írom le, remélve, hogy ezekben a sztorikban az Olvasó is megtalálja majd (a) magá(é)t. Recept is lesz, lehet utánunk csinálni – sütni, főzni, enni: lenni.
Elkezdődött a nagyböjt és az önmegtartóztatás időszakában gyötrő módon még jobban esik ábrándozni az étkek nyújtotta élvezetről, arról nem is beszélve, hogy tavaszba tart velünk az idő múlása. Az idő a koronavírus idején igencsak ellentmondásosan telik, és még a belső időnket is groteszk módon „megtréfálják" a COVID–19 teremtette külső körülmények. Mindenesetre a tavasz, így vagy úgy, de eljön, a vírus pedig remélhetőleg egyre távolabb kerülhet a mindennapjainktól, és jó érzés arra gondolni, hogy talán újra nyitottak lehetnek az ajtók, ablakok, hívogathatjuk egymást a készülő étek ínycsiklandó illatával. Jusson eszünkbe azonban, hogy most mégiscsak böjt van és bizony Nyugat-Bácska falvainak kis közösségei számára a hagyományok jelentik a legbiztosabb támpontot. A különböző ünnepkörökhöz társuló népszokások ismeretét – például, hogy nagyböjtben nincs mulatság – a gyermekektől és a fiataloktól is elvárják.
A régmúltban az étkezéseknek is szigorú szabályai voltak. Doroszlói, néprajzi jellegű gyűjtéseim során a megboldogult, drága jó emlékű Tancsik Zsuzsi néni egyebek közt ezeket mesélte a böjti étkezésről: „Nagyböjt első napján az edényeket fertőtlenítettük, kilúgoztuk a zsírtól. Szerdán és pénteken nem ettünk húst, pattogattak kukoricát, módosabb házaknál hal is került az asztalra, meg a sóban-vízben főzött vagy jobb esetben vajjal kevert rántással készített bab volt a gyakori étek, továbbá gyakran sós-paprikás kenyér űzte el egy időre az éhségünket."
Illett tehát kiböjtölni húsvét ünnepét, és minden bizonnyal nem ártott jól belakni a böjti időszak kezdete előtt. Ezt a hagyományt követtük mi is a barátokkal, amikor farsang utolsó hétvégéjén angol reggeli illatával „festettük be" a falusi utca levegőjét. Ferenc és Ilona angol reggelit készített és a „farsang farka" örömére engem is meghívtak.
Az „angol" megnevezés ennek az ételkompozíciónak az esetében valószínűleg azt jelentheti, hogy bőséges, gazdag. Mi tagadás, az volt! A fogás alapja két tükör- vagy buggyantott tojás, sült kolbász vagy virsli és ízlés szerinti fajtájú sült krumpli. Mindezek mellé köretként bármi mehet, tetszés szerint. Vendéglátóim baconbe tekert kirántott sajtot (camembert fajtájút, mert az kéregben van és belül folyós), továbbá extraszűz olívaolajjal leöntött vegyes salátát és ízesített majonézt, mustárt meg lepényt tálaltak fel mellé. Hosszan, minden szeletkéjét külön-külön és egymásba tunkolva javaslom fogyasztani az angol reggelit. Élményben és (táp)értékben sem okoz csalódást. Ilyenformán tökéletesen illeszkedik a mi bácskai gasztronómiai kultúrkörünkbe, nevezhetnénk akár falusi reggelinek is, ugyanis egész napra ellát energiával. Fogyasztása után testi erőnk teljében nézhetünk a hamvazószerda elébe, amikor is hal kerül az asztalra. Legyen sülve vagy főve, a lényeg, hogy együtt, lélektápláló családi körben elfogyasztva az igazi. Kedvencem a sült ponty: a halszeleteket pirospaprikával ízesített kukoricalisztbe forgatjuk és forró, bő étolajban vagy zsírban pirosra sütjük. Sok helyen ettem már, de kevés helyen igazán jót. Mindenesetre halat enni mindig ünnepélyes szertartás. Nem kapkodjuk el, módszeresen fogyasztjuk. Lelassítjuk az időt, magunk körül is. Átlépünk az étkezés egy szellemi dimenziójába, nemcsak fogyasztunk, hanem ízlelünk és átlényegülünk. Bizonyos értelemben a böjtnek is lényegi része az elmélyülés. A kevesebb több étekből is. Ám ha netán mégis éhen maradnánk a böjti napok alatt, talán nem vétünk nagyot, ha megidézzük az elmúlt farsang hangulatát és kisütünk egy adag perecet. Íme, a legjobb recept:
Farsangi perec
Hozzávalók: 1 kg liszt, 1 tojás, 1 élesztő, 1 kk. cukor, 2 dl tej, 10 dkg zsír, 1 ek. olaj, 1 ek. só; a kenéshez: 1 tojássárgája; a sós öntethez: liszt, víz, só.
Elkészítése: Az élesztőt felfuttatjuk a tejben, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk. A tésztát fél órán át kelni hagyjuk. Ezt követően újra átgyúrjuk, és a közepes keménységű tésztából vékony csíkokat formázunk, ezeket perec alakúra hajtogatjuk, megkenjük mindegyiknek a tetejét tojássárgájával. A pereceket a 220 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Amikor már átsült mindnek az alja, teteje egyaránt, és majdnem kész, kivesszük a sütőből, és csurgassuk le a pereceket liszt, víz és só keverékével. Visszatesszük a tepsit a sütőbe még néhány percre, hogy a keverék rásüljön a perecekre.
Azt nem tudom, illik-e böjt idején jó étvágyat kívánni, mindenesetre jó egészségért fohászkodni áldásos lehet, ezekben a mostani „beteges" időkben. A „régi öregek" úgy mesélték, ők nem érezték nehéznek a böjti áhítatot. Zsuzsi néni: „Hét teljes hétig péntekenként imádságos lélekkel, prosecióban, menetben jártuk végig a Széchenyi – ma Zmaj Jovina – utcától induló kálvária stációit, amelyek egy mesterséges dombban végződtek, ahol feszületek álltak, Krisztust és a két latort mintázó kegyszobrokkal."
Természetes volt tehát számukra, hogy az edényekkel együtt a lelküket is „kilúgozzák" ebben az időszakban. Életkompozíció a javából! Lehet, de vajon tudjuk-e utánuk csinálni?
