Tóth Péter Lóránt Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó tavaly augusztus 31-én indult el Borból, hogy megtegye azt az utat, amelyen Radnóti Miklós 3200 társával végigment egészen Abdáig. Útján a Pannon RTV munkatársai, Herczeg Zsolt és Szalai Adrián, valamint Lukács Attila operatőr is végigkísérték. Az erőltetett menet huszonnégy napján folyamatosan forgattak. A versvándor útjáról egy tizenhárom részes sorozat és egy egész estés dokumentumfilm is készült. A vágást és az utómunkálatokat Horváth Inesz végezte el.
A sorozat első részét vasárnap este, március 15-én láthatták a Pannon Televízió műsorán. A részletektől az alkotókkal és a versvándorral beszélgettünk.
Kinek az ötlete volt a dokumentumfilm-forgatás?
Herczeg Zsolt: Tóth Péter Lóránt versvándor ötlete volt, hogy végigjárja azt az útvonalat, amelyen Radnóti Miklósék is végigmentek. Az volt a terve, hogy néhány helyszínről tudósítson a Pannon TV. Ekkor született meg az az ötlet, hogy dokumentumfilmet forgatunk, majd kitaláltuk, hogy sorozat is készüljön. Szerintem jó ötlet volt, hogy kieszeltük, hogy sorozatot is érdemes csinálni. Főleg az utómunka miatt, mert könnyebben átlátjuk a nyersanyagokat. Nagyon örülök, hogy a sorozat ötlete megszületett, mert így bővebben beszélhetünk a versvándor útjáról – nemcsak ötvenkét percben, hanem epizódonként 20–25 percben is.
Mi volt a legnagyobb kihívás számotokra a forgatás ideje alatt?
H. Zs.: Nekem az volt a legnagyobb kihívás, hogy folyamatosan készen kellett figyelnünk úgy, hogy nem tudtuk, mi fog történni, hova fog menni a versvándor, mit fog mondani, kivel találkozik. Fel kellett készülni az útközben felmerülő helyzetekre, azokra megfelelően kellett reagálni, hogy fel is tudjuk venni a történéseket, és párhuzamba tudjuk állítani, kapcsolni tudjuk Radnótihoz az adott pillanatot. Igyekeztünk megfelelő helyszíneket találni a jelenetekhez, hogy ne csak ad hoc jelleggel forgassunk.
Lukács Attila: Az, hogy elmentem a forgatásra, nagy kihívást jelentett. Úgy gondolom, hogy kevesen dolgoztak egy csaknem egy hónapos forgatáson. Nem sokkal a forgatás előtt tudtam meg, hogy el fogok utazni. A forgatás kezdete fárasztó volt, mivel egész nap, reggeltől estig dolgoztunk. A kollégákat sem ismertem, így össze kellett rázódnunk. Számomra nagyon jó tapasztalatot jelentett. A kollégák is nagyon jók voltak. Mindennap más volt, új kihívásokkal találkoztunk, és sokszor rögtönöznünk kellett.
Szalai Adrián: Én több kihívással is találkoztam. Az indulás előtt két nappal tudtam meg, hogy forgatni fogok, szóval kevés időm volt felkészülni az útra. Az eredeti stáb más elfoglaltság miatt nem tudott menni, és Zsolt felkért, hogy én is menjek velük. Nem bántam meg, hogy elvállaltam, mert sokat tanultunk az egészből. A másik kihívás az volt, amit Zsolt is említett, hogy állandóan tettre késznek kellett lennünk, és mindent rögzíteni kellett.
Naponta mennyi időt töltöttetek a forgatással?
H. Zs.: Sokat mondó tény, hogy 140 óra nyersanyagunk van. Úgy nézett ki egy napunk, hogy hajnalban ébredtünk, mert általában akkor kellett elhagynunk a szállást. Ki kellett pakolni a felszerelést és a saját dolgainkat, ezeket bepakolni az autóba. A forgatás sokszor reggeltől este 8-9-ig tartott, mert Tóth Péter Lóránt többször fellépett, és ezeket az alkalmakat is felvettük. Ezután pihentünk egy fél órát, és következett a nyersanyagok elmentése.
Sz. A.: Átlagban napi négy órát aludtunk. Volt, hogy egy kicsit többet, és az is megtörtént, hogy kevesebbet.
L. A.: Volt olyan, hogy hajnali háromig dolgoztunk. Archiválnunk kellett az anyagokat. Reggel pedig ismét fel kellett kelni.
H. Zs.: A huszonnégy nap alatt két szabadnapunk volt. Az első szabadnapunk egy hét forgatás után volt Belgrádban. Azt ki is használtuk, mert nagyon fáradtak voltunk, meleg is volt, sokat gyalogoltunk. A következő pihenőnk Újvidéken volt. Ahelyett, hogy rendesen pihentünk volna, kitaláltunk néhány jelenetet, amelyek beleillettek a történetbe, tehát a szabadnapunkon is forgattunk. Ezzel azt akarom szemléltetni, hogy mindenki a sajátjának érezte ezt a projektumot.
Milyen volt a versvándorral együtt dolgozni?
L. A.: Az elején egy kicsit nehéz volt, mivel ragaszkodott az elképzeléseihez, a kijelölt útvonalakhoz. Tartanunk kellett magunkat az időhöz és az útvonalhoz. Ez is egy nagy kihívás volt számunkra. Az út végére nagyon jó barátok lettünk.
H. Zs.: Kellett egy hét ahhoz, hogy összeszokjunk.
Sz. A.: Belgrádig volt egy kísérője, akivel a nap végén közösen megbeszélték a történéseket. Utána csak mi maradtunk, és azután kovácsolódtunk össze.
H. Zs.: Tóth Péter Lóránt kísérője az irodalomtanára, Bődi Szabolcs volt. Ő ismertette meg vele Radnóti életútját. Amikor az irodalomtanár megtudta, hogy Péter egy ekkora vállalkozásra adja a fejét, felajánlotta neki, hogy Bortól Belgrádig elkíséri egy mikrobusszal. Ezen a szakaszon nem volt szállása Péternek, és a mikrobuszban aludt. Belgrádtól minden településen volt szálláshelye. Úgy láttuk, hogy Péter Belgrádig nagyon feszült volt, mert az első nap eltévedtünk, egynapos lemaradásba kerültünk. Belgrádban volt az első előadása, és nem akart rögtön késéssel indítani. A lemaradást egy hét alatt behozta.
Sz. A.: Bajtársias viszony alakult ki közöttünk. Kellemes volt. Gyorsan eltelt az idő. Amikor benne voltunk, nehezebbnek tűnt, de nagyon szép emlékeink vannak.
Mikorra várható a film bemutatója?
H. Zs.: A sorozat első epizódját március 15-én tűztük műsorra a Pannon Televízióban. Tizenhárom részes lesz, átlagban 25 perces epizódokkal. Emellett készül egy ötvenkét perces, egész estés dokumentumfilm is, amely a sorozat kivonata lesz. Most fogunk a filmmel foglalkozni, mert az volt a terv, hogy először a sorozatot készítjük el. A sorozat nyersvágása kész, még hátravan az utómunka. Úgy gondolom, hogy márciusra elkészül, de még nem tudjuk, hogy mikor fogjuk bemutatni. A filmben több zsánert ötvöztünk. Az indulás pillanatát, és a másfél órás ünnepséget Borban híradósan vettük fel. Maga a film kreatív vagy jelen idejű dokumentumfilm, amely egy-egy szituációra épül. Szeretnénk, ha emellett ismeretterjesztő is lenne, hogy sok minden kiderüljön Radnótiról és verseiről. Ezenkívül útifilm is, és vannak benne a versfilmre jellemző elemek is. Ennek a négy dolognak az ötvözete a film.
Sz. A.: Más jellegű lesz a film és a sorozat. A sorozat középpontjában Péter áll, a film pedig inkább Radnóti Miklóssal foglalkozik. Ez az alapelképzelés.
H. Zs.: A produkciónak két főszereplője van. Az egyik Radnóti Miklós, a másik Tóth Péter Lóránt, aki végigjárja azt az utat, amelyet annak idején a költő megtett. Meg kell találni az egyensúlyt abban, hogy egyszerre megtudjunk valamit Péterről, és arról az időszakról, amikor Radnóti Bortól Abdáig gyalogolt. A kettő ennek az ötvözete. Nyilván, több tér jutott Péternek, ám a filmben mindez más irányba mozdul, hiszen nagyobb szerepet kap Radnóti.
Sz. A.: A film mindennap alakul. Folyamatosan beszélgetünk róla, újabb és újabb ötleteink vannak, tehát képlékeny az egész. Az útnak köszönhetően mindannyian másképp látjuk Radnóti műveit. Teljesen más az, amikor ott voltál azon a helyen, ahol az adott vers megszületett, és látod, amit akkor ők láttak.
H. Zs.: Igen, ez nagy varázsa az egésznek. Az, hogy végigjártuk ezt a hatalmas utat, és az adott helyszínre vonatkozóan hangzottak el versek. Például Lager Haydenau, Hetedik ecloga. Érdekes helyzetet teremt az, hogy egy-egy helyszínen Tóth Péter Lóránt elmondta az ott keletkezett verseket. Folyamatosan ezt a párhuzamot kerestük. Ez arra volt jó, hogy megértsük a műveket, és azt, hogy mi mindenen ment keresztül Radnóti. Ezt próbáltuk Péter által kifejezni. Ő közvetítő, ő az, aki zarándokol. A zarándoklat különböző lelki stációkba juttatja el az embert. Ez Péteren is látszott, hiszen az első nap amikor útnak indult, tele volt önbizalommal.
A zarándoklat során az ember a saját gondolataival foglalkozik. Azzal, hogy Radnóti útját járta végig, teljesen más aspektusba került az egész.
Sz. A.: Az Abdára való érkezésünk egy keserédes pillanat volt. Örültünk, hogy vége van a zarándokútnak, és közben tudtuk, hogy Radnótiéknak szomorú véget jelentett. Nagyon szomorú ott állni, ahol őt kivégezték, és tömegsírba került. Ránk biztosan hatással volt, reméljük, hogy sikerül úgy közvetítenünk az egészet, hogy a nézőkre is hatással legyen.
Inesznek szól a következő kérdés. Rengeteg nyersanyaggal kellett dolgoznod. Vágóként milyen volt ezen a filmen és a sorozaton dolgozni?
H. I.: Nagy kihívás volt, mert egyébként tévés vágó vagyok, és ez volt az első nagy projektumom. Örültem ennek a lehetőségnek, hiszen még sosem dolgoztam ebben a műfajban. Teljesen más volt, mint a napi munkám, hiszen híradós anyagokat kell vágnom. Számomra ez jó tapasztalatot jelentett, és sokat kaptam ettől a munkától.
Mi tetszik ebben a filmben?
H. I.: Azért is tetszik, mert szeretem a költészetet, és ez a film a valóságot mutatja be. A dokumentarista és útifilm jellege mellett még realitynek is nevezhető. Nagy hatással volt rám ez az alkotás. Azok a részek tetszenek a legjobban, amelyek a tájat, az érintetlen természetet mutatják be. Ezekben a jelenetekben zenei aláfestés is van.
|
A versvándor szemszögéből Milyen indíttatásból döntött úgy, hogy elindul erre a hosszú útra? Tóth Péter Lóránt: Nyolcadikos koromban Bődi Szabolcs, az akkori magyartanárom behozta a Radnóti Miklósról szóló órára a Bori noteszt. A tanár úr elmesélte, hogy Radnóti milyen úton ment végig, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie, mekkora élet-halál harc volt az útja Bortól Abdáig. Eközben úgy próbálta meg túlélni az egészet, és embernek maradni, hogy a versekhez menekült. Amikor a tanár a kezünkbe adta a Bori noteszt, és megláttam Radnóti írását, megdöbbenve tapasztaltam, hogy annak ellenére, hogy milyen úton ment végig a költő, el lehet olvasni az írását. Kisgyermekként annyira nagy hatással voltak rám ezek a versek, hogy elhatároztam, ha lesz rá lehetőségem, végigjárom az utat Bortól Abdáig. Erre kiváló alkalom volt a múlt év, mert akkor volt a költő születésének 110. és halálának 75. évfordulója. Útközben milyen kihívásokkal kellett szembenéznie? Mennyire volt emberpróbáló végigmenni Radnóti útján? T. P. L.: Rögtön az elején eltévedtünk. Augusztus 31-én délután kettőkor indultam Borból. Aznap 25 kilométert kellett megtennem, de 24 kilométer után elfogyott az út. Meg kellett állnunk nekünk is, és Bődi Szabolcsnak, a magyartanáromnak is. Felvétel a falak között (Herczeg Zsolt felvétele) Ő elkísért engem Bortól Belgrádig, egy nagyon gyéren lakott vidékről van szó, ahol még szálláslehetőség sem volt. A tanár úr kisbusszal követett, és felajánlotta, hogy minden este a járműben aludjak. Mivel elakadtunk és ránk sötétedett, úgy döntöttünk, hogy visszatérünk Borba. Sikerült rávenni a stábot arra, hogy kezdjük újra. Megígértem nekik, hogy Belgrádig behozom a hátrányt. Meg kellett tennem, hiszen Belgrád után minden településen vártak rám a helyi magyarok. Fontos volt számomra, hogy ne csak fizikai értelemben járjam végig az utat, hanem töltsük meg tartalommal a halottak útját. Bortól Abdáig Radnótiék menetében a 3000-ből 1600 ember meghalt. Azt is tudtam, hogy ezen változtatni nem tudok. Csak annyit, hogy Radnóti versein keresztül felhívjam a figyelmet arra, hogy ez többé soha ne történjen meg. Az út során körülbelül négyezer emberrel találkoztam, ennyien emlékeztünk meg Radnótiról. Sokszor a fiatalok is elkísértek engem egy-egy településen belül. Nagy nehézséget jelentett, hogy be kellett hoznom a huszonöt kilométeres hátrányt, meleg volt az úton, nagyon égetett a nap, az elején alig volt ivóvizünk. Támogattuk egymást, és közösen sikerült átlendülnünk a holtponton. Belgrádtól az motivált, hogy esténkét mindenhol nagy szeretettel vártak. Milyen volt együtt dolgozni a stábbal? T. P. L.: Mielőtt elindultam, nem ismertem a stáb tagjait. A stábon belül is csak ketten ismerték egymást. Össze kellett szoknunk, fel kellett vennünk egymás ritmusát. Tudtuk, hogy egymásra vagyunk utalva. Azonkívül, hogy szerettem volna végigmenni az úton és a helyiekkel találkozni, az volt a célom, hogy ebből az útból egy olyan dokumentumfilm készüljön, amely bemutatja, hogy Radnótiék merre jártak, és ma mi van ott. A stáb tagjai rengeteget dolgoztak, végig ott voltak, három kamerával vették fel az eseményeket. Nekik nem ért véget a nap, amikor a szálláshelyre értünk, hiszen át kellett másolniuk a felvételeket az adathordozókra. Az út alatt összekovácsolódtunk, összebarátkoztunk. Vannak olyanok, akikkel már azóta sikerült találkoznom. Bízom benne, hogy ezzel a dokumentumfilmmel egy picit szebbé tudjuk tenni a körülöttünk levő világot. Hogyan fogadták a helyiek egy-egy településen? T. P. L.: Nagy szeretettel és várakozással fogadtak mindenhol. Az út délvidéki szakaszán azt tapasztaltam, hogy az egész összehozta az embereket. Radnóti Miklósnak a szerbeknél is nagy tisztelete van. A boriak tudják, hogy kit ábrázol az egészségház melletti szobor. Ez az út összehozta a településeket is. Köszönetet szeretnék mondani az embereknek a vendégszeretetükért, hiszen mindenhol szállással és meleg étellel vártak. Ezek az emberek élettel töltötték meg az utat. A jövőben is tervez végigmenni egy ehhez hasonló úton? T. P. L.: Nem tervezek ilyen utat a közeljövőben. Szeretnék egy könyvet, egy útinaplót írni erről az útról. A Trianon 100. évfordulójához kapcsolódva a Magyarság Házának támogatásával a Kárpát-medence száz településén száz előadást fogok tartani a nemzeti összetartozás évének jegyében. |
