Az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok tudományos tanácskozása ezúttal a Nyelvi kultúra – nyelvi viselkedés téma köré épült, amelynek keretében előadást hallhattunk többek között a nyelvi magatartásról, illemről, a trágárságról, a világhálós nyelvi viselkedésről, a szónoklattan (retorika) gyakorlati hasznáról, a jogi és hivatali nyelv buktatóiról. A nyelvről való gondolkodásnak – vagyis egy ilyen tanácskozásnak is – akkor van igazán értelme, ha nem csupán elmélet, hanem meríthetünk belőle a gyakorlatban is, azaz az elhangzottakat be tudjuk építeni a mindennapi nyelvhasználatunkba. A konferencia anyagából bőven építkezhetünk e szempontból is, hiszen minden szóbeli és írásbeli megnyilvánulásunk voltaképpen nyelvi viselkedés, és bennünket minősít.
Talán különösnek tűnik a szónoklattan, a retorika említése, hiszen azt gondolhatjuk, ebből aztán oly kevés gyakorlati hasznot látunk a mindennapokban. Holott gyakrabban találkozunk szónokokkal, mint hinnénk. Bárki, aki a nyilvánosság előtt megszólal, voltaképpen a retorika eszközeit használja, illetve kellene használnia. Politikusok, tanárok, intézményvezetők, sajtószóvivők, újságírók, műsorvezetők tudománya tehát, minden olyan emberé, akinek a munkájához szorosan hozzátartozik a közéleti megszólalás. Ilyen beszédhelyzetekben különösen fontos odafigyelni a nyelvi viselkedésre, hiszen elég egy nyelvhelyességi hiba, egy elejtett bizalmas stílusú, oda nem illő, esetleg trágár kifejezés, és a hallgatóság többé már nem tudja komolyan venni a szónokot. Ugyanilyen a megítélésük a jogi és hivatali nyelvben előforduló terpeszkedő kifejezéseknek, a passzív, körülíró szerkezeteknek, amelyek nehezíthetik a megértést, a hallgatónak tehát az lehet az érzése, hogy a szónok ezek mögé próbálja elrejteni a semmitmondó tartalmat. A helyzethez illő megfogalmazásról van tehát szó, szem előtt tartva, hogy ugyanaz a nyelvi jelenség – például egy nyelvhelyességi hiba, egy bizalmas stílusú vagy trágár kifejezés – más súllyal esik a latba egy négyszemközti baráti beszélgetés, kötetlen munkahelyi összejövetel alkalmával, illetve egy szónok, műsorvezető vagy újságíró szövegében.
A világhálós nyelvi megnyilvánulás vajon közéleti megszólalásnak számít-e? Hol helyezkedik el a fönt vázolt beszédhelyzetek között? Ahogyan a tanácskozás egyik előadásában elhangzott, ennek az újfajta kommunikációs közegnek a megnevezésére terjedt el Bódi Zoltán nyomán az írott beszélt nyelv kifejezés. Ezen a nyelven íródnak a chates csevegések, a Facebook-posztok, -kommentárok, egyes blogok stb. A közeg ugyan írott, de a nyelvhasználat az élőbeszéd jegyeit viseli magán (pl. töltelékszavak használata), emellett jellemzőek a rövidítések, a szmájlik, valamint az is, hogy kevésbé fontosak a helyesírási szabályok és az ékezetes betűk alkalmazása. Csakhogy a nyelvi viselkedésre ilyen helyzetekben sem árt ügyelni, hiszen – ahogyan már említettük – a magatartásunk minden megszólalásunk alkalmával minősít bennünket, legyen az akár egy internetes kommentár. Van, aki arról számol be, ugyanolyan gonddal szerkeszti a Facebook-hozzászólását vagy a csevegés szövegét, mint ha hagyományos levelet írna (megválogatja a szavakat, figyel a szóismétlésekre, minden írásjel a helyére kerül stb.); mások a kommunikációs helyzettől függően kötetlenebb stílusra váltanak (szleng, esetleg trágár kifejezések a bizalmas netes csevegésben); ugyanakkor annak is tanúi vagyunk, hogy az írott beszélt nyelv elemei átszűrődnek a köznyelvbe: élőszóban hangzik el a valszeg (valószínűleg) rövidítés, iskolai dolgozatban fordul elő a +van (megvan), a műxik (működik) stb. Utóbbi esetek a kódváltás képességének hiányára utalnak, vagyis a beszélő nem tud – esetleg nem akar – alkalmazkodni a kommunikációs helyzethez.
Pedig épp ez lenne a nyelvi viselkedés, a nyelvi illem elsajátításának lényege: hogy az ember bármilyen kommunikációs helyzetben megállja a helyét. A magyar nyelv tárháza ebben a rendelkezésünkre áll – a többi rajtunk múlik.
