Rovatunknak már többször adtak témát az apróságok, amelyeknek a helyesírásban figyelmet kell szentelni, hiszen egy fölösleges ékezeten, egy hiányzó vesszőn, egy-két betűnyi különbségen elcsúszhat a mondanivaló. Inkább írásban, mintsem élőszóban tetten érhető hiba, amikor két hasonló alakú szót fölcserélünk egymással figyelmetlenségből, esetleg tájékozatlanságból. Ez alkalommal a töméntelen és a töménytelen közötti eltérésre – valamint hasonlóságra – térünk ki.
Szemléltetésképp idézünk néhány példát:
Amikor a Zorka a 900-as évek elején elkezdett működni, és beleengedték ezt a töménytelen szennyvizet, ekkor lett a sziksós tóból szulfátos tó.
…a természetben szétszórt töménytelen mennyiségű mérgek miatt senki sincs biztonságban.
Erdei bozótosban, végtelen kukoricatáblákban nyomultak előre, miközben minden talpalatnyi helyet csak töménytelen vér árán tudtak elfoglalni.
Töménytelen sok cukrot fogyasztanak az európai fiatalok.
A példamondatokba kivétel nélkül a töméntelen szó illene a töménytelen helyett – igaz, a különbséget nemcsak élőszóban, hanem írásban is nehéz fölfedezni. Lássuk, mit is jelentenek ennek a szópárnak a tagjai! Az értelmező szótár szerint a töméntelen megszámlálhatatlanul sok, rendkívül nagy vagy sok. Népies, régies alakváltozata a teméntelen. A töménytelen pedig a tömény szó fosztóképzős származéka, jelentésére tehát nem nehéz következtetni: nem tömény; tömény nélküli. Ennek ismeretében az első példamondat egészen más értelmet nyer: a töménytelen szennyvíz talán nem is annyira veszélyes, szemben a töméntelennel… Valójában a töménytelen ritka szó, azaz ritka lenne, ha nem fordulna elő a szópár másik tagja helyett.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a töméntelennek igenis van kapcsolata a töménységgel, minthogy ennek a származéka (némely szótár biztosnak, mások bizonytalannak tartják ezt az eredetet). Az sem teljesen helytálló, hogy ami töméntelen, az megszámlálhatatlanul sok lenne: ha elég türelmünk van, éppenséggel meg is számlálhatnánk. A tömény ugyanis ótörök eredetű, a honfoglalás előtti időből való jövevényszó, és az átadó nyelvből származhat az egykori számnévi jelentése: tízezer; nagyon sok. Eredetileg a magyar szó is ezt fejezte ki, majd tízezres értékű bankjegyet, valamint nagy sereget. A ma is használatos melléknévi jelentések – népes, zsúfolt; kevéssé telített, nagy fokú – a nyelvújítóknak köszönhetők, akik a töm ige származékának vélték, és az akkor divatos -ány, -ény képzővel hozták összefüggésbe.
Ha már szóba került a töm ige, érdemes kitérnünk azokra a szavakra, amelyeknek valóban lehet hozzá közük: mesterséges szóalkotással keletkezett, nyelvújítási elem a tömeg, melynek végződése a -g névszóképző. Az ősi, finnugor kori töm szavunk ezenkívül számos más származékszó alapjául szolgált, csak a közöttük levő kapcsolat meglazult: tömb, tömör, tömzsi, töpörödik stb. A hasonló hangzású szavakról gondolkodva eszünkbe juthat még a tömérdek (ill. alakváltozata, a temérdek), amely szintén a töm származéka lehet – ezt valószínűsítik a korai jelentései: vaskos, zömök, sűrű, súlyos –, alakulásmódja azonban bizonytalan, hiszen kezdetben csak temérdek formában élt, és a szóvég sem értelmezhető képzőként. Hasonló a helyzet a nyelvújítás során elterjedt tömkeleg szóval, amellyel kapcsolatban érdekesség, hogy eredetileg a kerti útvesztőt nevezték így; mai értelmének kialakulásában szerepet játszott a tömeg főnévvel való hasonlóság. Mégsem ezzel, hanem talán a töm igével áll kapcsolatban, habár a szóvég ez esetben sem nevezhető képzőnek.
Visszatérve a kiindulópontként szolgáló szópárhoz: talán segít a közöttük levő különbség megjegyzésében az, ha arra gondolunk, korántsem mindegy, hogy a mulatozás során a poharunkba kerülő alkohol töméntelen, avagy töménytelen.
