Sokszor, sokféleképpen írtunk már a zentaiak nagy álmáról, a szeptemberben felszentelt Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplomról, viszont az épület tervezéséről keveset tudunk. Ezúttal Tóth Vilmos magyarkanizsai építésszel, az emléktemplom tervezőjével azokról a gondolatokról, elvekről beszélgettünk, amelyek ennek a nem mindennapi épületnek a megtervezésében ötvöződtek.
Ma már tényként beszélünk arról, hogy Tóth Vilmos tervezte a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplomot. Milyen út vezetett ahhoz, hogy az öné lett ez a nemes küldetés?
– Amikor Zentán a kilencvenes évek derekán kikristályosodott, hogy a zentai csata emlékének az 1997-ben sorra kerülő 300. évforduló alkalmából templomot szeretnének állítani, az épület terveinek elkészítéséhez meghívták a Tisza menti és a környékbeli kis régió építészeit. Egy pályázatot hirdettek számunkra, s díjazást is előirányoztak a legjobb három pályázó számára. A nyolc meghívott építész közül végül hatan tettünk eleget a meghívásnak, és a bizottság az első helyet az én pályamunkámnak ítélte. Érdekes kihívásnak bizonyult, hiszen nem egyszerűen egy templomot kellett tervezni, hanem egy egyházi és egy történelmi évfordulót kellett ötvözni, formában megjeleníteni. A zentai csata 300. évfordulója egy katonai esemény volt, egy győztes csata sok vérveszteséggel, sok emberáldozattal, a másik pedig Kis Szent Teréz halálának 100. évfordulója, tehát egy gyönyörű szép fiatal apáca rövid e világi életét is bele kellett vinni a megjelenítésbe.
Milyen gondolatok, érzések kavarogtak önben, míg készültek a tervek, milyen elvek szerint dolgozott?
– A csatával kapcsolatban azonnal egy táborra asszociáltam, azon belül katonai sátrakra, és ha már sátor, akkor lehet jurta is, és ebből alakult ki a templomrésznek egy jurtaszerű kupolás megjelenési formája. Mivel győztes csatáról van szó, a tornyot úgy alakítottam ki, hogy diadalívszerű kapuzata legyen magának a templom bejáratának, és ezt külön kellett választani a toronytól, mert szerkezetileg sokkal jobb az építménynek, ha a torony külön áll. A tornyok általában magasak, nagy a súlyuk, és sok esetben tapasztalni a régi templomoknál is, hogy a torony süllyedése szerkezetileg kicsit meghúzza a templom többi részét. Ilyenkor jelentkeznek a torony környékén nagy repedések. Én ezt el akartam kerülni, ezért úgy oldottam meg, hogy szétválasztottam a kettőt, és ha már szétválasztottam, akkor egy szép diadalkaput is terveztem, hiszen győztes csatáról van szó.
Tudtam, hogy Zentán korábban már belefogtak egy templomépítésbe, a városházának srégen a Szent István-templomot szerették volna felhúzni, de az az építkezés megrekedt, pedig a falak már a tető magasságáig álltak. Annak a tégláit idővel szét is húzták, az oszlopelemekből hirdetőoszlopok váltak Zenta-szerte, és úgy tudom, hogy a kaszárnyában is akadt belőlük néhány. Nekem az volt az ötletem, hogy ha maradtak ilyen elemek, akkor építsük be őket, mentsük át őket egy új történeti cselekedetbe. Egy régi elképzelést máshogyan megvalósítani – ilyesvalami gondolatok fogantak meg bennem az átmentés kapcsán, így kerültek a fel nem épült Szent István-templom oszlopai a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplom bejáratához. Ha megnézzük az emléktemplom bejáratát, láthatjuk, hogy egy timpanon került rá, és ezzel is a Szent István-templom főbejáratára utaltam, hiszen azon is volt.
Az emléktemplom belső tere faszerkezetből épült ki felső, központi világítással. A fény fentről tör be a templomba, és a kupolabordákon keresztül, mint a nap sugarai, úgy vezetik le a fényt a hívekre, akik éppen istentiszteleten tartózkodnak a templomban. Érdekességként mondanám el, hogy a kupola ragasztott faelemeit, vagyis a tetőszerkezet tartóelemeit egy Budapest feletti német faluban készítették a mesterek, és hosszú éveken át a régi zentai bútorgyár raktárában tárolódtak, egészen addig, míg össze nem jött a pénz a felszerelésükre. A templom oldalsó falaira kis ablakokat terveztem abban a reményben, hogy vitrázsok kapnak helyet rajtuk, mert imádom a vitrázsokat, és hála istennek lettek is, belefért az összes magyar szent meg boldog, sőt még kettőt rá kellett tenni a kórus feljárataira is. A vitrázsokat Korhecz Papp Zsuzsanna készítette, meg az oltárkép is az ő munkája, az oltárt pedig Valkay Zoltán építész tervezte. A belső berendezéssel már nem én foglalkoztam, a székeket például ft. Nagy József atya saját elképzelése szerint valósította meg.
A katolikus templomoknál általában díszesebb megoldásokkal találkozunk. Ön milyen megfontolásból választott ilyen letisztult formavilágot?
– Az egész templomhoz puritán kivitelezést terveztem, hiszen katonai eseményhez is kötődik, nincsenek rajta apró díszek, részletek, inkább a maga egyszerűségével tölti be azt, amiért épült. Ehhez az alkalomhoz, ezekhez az évfordulókhoz érzésem szerint ez illett, és ezek szerint azok is ekképp gondolkoztak, akik az én pályamunkámat választották.
A pályázati leírásban úgy fogalmaztam, hogy Kis Szent Teréz emlékére egy virágcsokrot tettem le a térre. Az egésznek a helyszínrajza nagyon hasonlított egy virágcsokorra. A bejárati út olyan volt, mint a csokornak a szára, és akkor jött az az ötlet, hogy feltöltöm a templom külső falait, vagyis a jurtákat másfél méter magasságig, hogy tényleg úgy tűnjön, mintha virágrügyek törnének ki a földből. Felülnézetből ezt látjuk. Sok minden ötvöződik tehát ebben a templomban, benne van egy kicsit egy janicsársisak teteje, benne van a földből előbúvó rügyek formavilága, a jurták, a diadalkapuk formavilága, a zentai Szent István-templom formavilága, valamint az atya elképzelése is. Ő kérte, hogy olyan ötszáz férőhelyes templomot tervezzek, melyet kisebb részekre lehet osztani, hogy kisebb tereket tudjon fűteni, és egyszerre több előadásnak is helyet tudjon adni, ha lezárja az oldalsó hajókat. Így három részre osztottam a templomot, a két szélső rész 170 férőhelyes, a középső pedig 120–150. Ha a két oldalsó kupola alatt lezárja a teret, akkor párhuzamosan lehet előadásokat tartani.
Olyan lett, amilyennek megálmodta, vagy történtek út közben változtatások?
– A torony alatti szép falfelületekre és a templomban a tölcsérszerűen befelé vezető falsíkokra terrakottából szerettem volna domborműszerű megoldásokat, de ez az elképzelésem még nem valósult meg. Úgy képzeltem el, mintha a befalazott fal síkjából jönne elő a történelem, vagyis a török, a magyar meg az osztrák harcosok alakjai. Ők is az istentisztelet résztvevői lennének, vagyis az ő emlékükre épült templomban hallgatnák a hívők az istentiszteletet. Azért hoztam ezt szóba, mert erre ugyan nem volt pénz, de hátha ezek után még megvalósul, hiszen ez még egy érdekes színfoltja lenne a templomnak, és ezzel együtt alkotna kerek egészet. Én valójában a telek négy sarkába négy kis kápolnát is elképzeltem, hiszen a liturgia szerint bizonyos esetekben körbe kell járni a templomot, de ez nem valósult meg. Ezekhez csak vázlatok készültek, nem beszéltük meg az atyával, hogy kinek szentelné őket, de természetesen még utólag is lehet róluk szó, ha az atyának nincs más elképzelése.
Kezdetben még arról is szó volt, hogy a templom mellett kollégium épüljön a telken, mert a 90-es évek végén Zentának nem volt rendes kollégiuma, szóval egy zarándokközpont kialakítását tervezték középen a templommal, kétoldalt pedig a mezsgyéken egy-egy épülettel, ahol szállás, étkezőhelyiség kapott volna helyet, és előadóterem. Sok elképzelés volt, de ezeket csak a papír szenvedte el, tovább nem jutottak.
Milyen érzés volt belépni a teljesen elkészült templomba?
– Én a nagy esemény előtti utolsó két hétben nem jártam a helyszínen. Akkor már a mesterek megfeszített tempóban dolgoztak, és én nem szerettem volna ott akadékoskodni. Amikor odaértem a felszentelésre, számomra is voltak újdonságok. Jó érzés volt ott lenni azok között a falak között, melyeket én álmodtam meg. Meg szeretném dicsérni a zentai kommunális vállalat munkához való hozzáállását, hiszen a felszentelésre olyan gyönyörűen elrendezték a templom környezetét, hogy leesett az állam. Korábban is sokszor megfordultam ott, és tudtam, hogy nagyon elhanyagolt állapotba került az udvar, ezért még látványosabbra sikerült az átváltozás. A felszentelés utáni vasárnap újra elmentem a templomba, akkor tartották az elsősök táskaszentelő ünnepségét. Felülről gyönyörűen besütött nap, és nagyon jó érzés volt ott ülni. Nagyon sok fényképet is készítettem a fényben fürdő épületről, tényleg büszke voltam rá. Kívánom, hogy szeressék a zentaiak a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplomot legalább annyira, mint a noszaiak az övékét, amelyet szintén én terveztem.
