Kossa János nyelvész alkotta meg egy 1978-as írásában „a jugoszláviai magyar idegen szavak szótára” kifejezést, az olyan idegen eredetű szavakkal kapcsolatban, amelyek szerb nyelvi közvetítéssel szerepelnek a vajdasági magyarok nyelvében. Minden alkalommal, amikor az Osiris Kiadó Idegen szavak szótárát lapozom, és megakad a szemem egy ilyen kategóriába tartozó címszón, eszembe jut Kossának ez az írása, amelyben ennek a furcsa szótárnak a létrehozására tesz javaslatot, a maga ironikus stílusában:
„Hát már ilyen is van? – kérdezik bizonyára sokan. Ez idő szerint még nincs. De azt sem tagadhatjuk, hogy néha bizony szükség lenne rá. Ha más magyar nyelvterületről valók a jugoszláviai magyarok beszédjét hallgatják, vagy írását olvassák, nemegyszer úgy érezhetik, hogy elkelne egy kis szótár a megértéséhez. Elsősorban persze a köznyelvünkben garmadával előforduló szerbhorvát kifejezések miatt, de nem kevésbé az idegen szavak miatt is, amelyeket vagy nem ismernek, vagy másképp ismernek, s emiatt vagy nem értenek, vagy félreértenek bennünket. Nos, szerbhorvát–magyar szótárt szükség esetén még csak készíthetnének a mi magyar nyelvünk megértéséhez, de már az idegen szavak szótárával meggyűlne a bajuk. Mert a szerbhorvát idegen szavak szótárát nem értik, a magyarral meg nem sokra mennek; mivel egy sereg, köznyelvünkben használatos idegen szót nem találnak meg benne, vagy más formában találják meg, esetleg egészen más jelentésben, vagy más használattal, mint nálunk.”
Nyelvészeti cikkeiben ő maga is számos olyan példával foglalkozik, amelyek ebben a kötetben kaphatnának helyet: szanál, dróga, dezsurni, penkala, ekrán, remontírozás, karakterisztika stb. Némelyik ma már megmosolyogtató, mert nem olyan gyakori, mint a hatvanas–hetvenes években, ugyanígy a szótár „címében” szereplő jugoszláviai jelző sem helytálló. A furcsának tűnő példák mellett azonban találhatók olyan intelmek is, amelyeket ma is meghallgathatunk, a szanálás például azóta sem veszett ki a vajdasági magyarok nyelvéből; ami pedig a szótár „címét” illeti, egyszerűen helyettesítjük a „jugoszláviai” jelzőt a „vajdasági”-val. Ez a különös idegenszó-tár ugyanis azóta valóban napvilágot látott: 2004-ben megjelent a Mi ilyen nyelvben élünk című tanulmánykötet, benne a határon kívüli idegen szavak, lexikális elemek adattárával, valamint 2007-ben az Osiris Kiadó Idegen szavak szótára című kötete, amely a „szokványos” idegen szavak mellett tartalmazza a határon túli, köztük a vajdasági magyarok nyelvében használatos idegen elemeket is: nemcsak a szerb szavakat (uplatnica, nácselnik stb.), hanem a jelentésükben vagy formájukban a szerb nyelv hatását magukon viselő idegen szavakat is. Ezek az elemek a Piros ceruza rovatnak is rendszeres szereplői: foglalkoztunk már a szanálással, a tribünnel, a szemaforral, a szanitárissal, a kanalizációval, a montázsházzal, az integrális kenyérrel stb.
A „vajdasági magyar idegen szavak szótárát” ez alkalommal a fiskális címszóval bővítjük.
Többek között a Vedd el a számlát, és nyerj! nevű nyereményjáték irányítja rá a figyelmünket erre a régies hangzású jelzőre, mivel a játékban „fiskális” számlák vehetnek részt. A föllelhető példákból kitűnik, bajban vagyunk a szerb fiskalni račun kifejezés fordításával, és a legtöbbször a kézenfekvőnek tűnő fiskális számla megoldásra esik a választás – tévesen. Ha föllapozzuk az idegen szavak szótárát vagy az értelmező szótárt, azt találjuk, hogy a fiskális szónak két jelentése van, egy főnévi és egy melléknévi: előbbi értelemben ügyvédet jelent (régies minősítésű), utóbbi értelemben a jelentése államkincstári, az államkincstárba tartozó, onnan származó, azzal kapcsolatos (szintén régies); illetve a sajtónyelvben a fiskális politika olyan pénzügyi politika, amely a költségvetés kiadásaihoz a lehető legtöbb bevételt igyekszik biztosítani. Az első jelentéshez kapcsolódóan eszünkbe juthatnak Mikszáth és Jókai regényei, amelyekben bőven találkozhatunk fiskálisokkal – azaz ügyvédekkel –, akiknek a megítélése általában nem kedvező:
„– Ne prézsmitáljon annyit, Lengeffy, hanem mondja meg egyszerűen, mit akar. A kellékek megszerzése? Ne tegye magát nevetségessé! Földet, füvet és vizet. Ön egy fiskálisnál is rosszabb, Lengeffy. És azonfelül együgyű, mert azt hiszi, hogy egy balekkal van dolga. Pedig tudja meg, hogy már én is voltam komédiás. Nézzen csak meg jól.”
„– Ezredes! – szólt hozzá István gróf – fogasson be kegyelmed azonnal és hozzon Zsolnáról egy fiskálist.
– Melyiket?
– Mind egyforma ördög – felelte a várúr és a sok beszédtől kimerülve dőlt a fal felé.” (Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma)
„A fiskális úr pedig még azon este levelet írt nagyságos Kőcserepy úrnak. Mindössze ennyi volt a levélben:
»Tisztelt kedves barátom uram!
Consummatum est. (Elvégeztetett.) Holnap estefelé bátor leszek tiszteletemet tehetni.
Dátum s a többi.
Kedves barátom uramnak
alázatos szolgája
Maszlaczky Gábor, m. k.«” (Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán)
Az irodalmi kitérő után tehát megállapíthatjuk, hogy a kézenfekvő fordítás (fiskalni = fiskális) nem megfelelő, mert a fiskális melléknév a magyar nyelvben nem fedi pontosan ugyanazokat a jelentéseket, mint a szerb fiskalni jelző, még akkor sem, ha a második jelentés utal az államkincstárra. Föllapozva ugyanis a Szerb–magyar szótárt, a fiskalan meghatározásai között megjelenik egy harmadik is (az említettek mellett): pénztári, pénztár-; példaként a fiskalna kasa szerepel, amely magyarul memóriával rendelkező pénztárgép. A fiskalni račun lehetséges fordításai tehát: (pénztári) számla, nyugta, elismervény, bizonylat. Közöttük különbség mutatkozik a jelentésben, minthogy a számla az ügylet teljesítését, a nyugta pedig csupán az ellenérték átvételét igazolja. Ha nem pénzügyi szakszövegről van szó – a nyereményjáték kapcsán sajtóbeli híradásokban előforduló példák lelhetők föl –, akkor a fiskalni račun fordításaként megfelelő és kellőképp egyértelmű a pénztári számla kifejezés. A fiskálist pedig hagyjuk meg „hivatalánál” – a Mikszáth- és Jókai-regények szereplőjeként.
