Isten a világban nem található. Ha az ember kifelé néz, nincs sehol. De ha befelé néz, akkor sincs sehol. Isten nem objektiválható. Isten ott van, ahol… én őbenne vagyok, és ő énbennem. (Hamvas Béla: Scientia sacra)
A romlás jelei
Glüküsz ápejró polemosz – Édes a háború a tapasztalatlanoknak – mondták egykor az európai kultúrát megalapozó ógörögök. Filozófiához való készségük erős, szinte szenvedélyes volt, mégis a tapasztalás útján jutottak el a bölcseleteikhez. A tapasztalások szándékát és nyomait rendre felismerjük Zsáki István képein is. Az elmúlás és az újrasarjadás biológiailag szentesített körforgása azonban kevés lenne képi üzeneteinek a megértéséhez, ehhez okfejtésükre is szükség van. Ő maga a romlás jeleiről ezt mondja: „Amikor bennünket a NATO bombázott, azt bizony igazságtalannak éreztük. Mindenki azt mondta: Miért? Hiszen mi nem bántottunk senkit! Hát igen, senkit… Miközben mindenki előtt világos volt, hogy már évek óta folyik a felelőtlen pusztítás egy tönkretett, szétesett országban…”
Dulce bellum inexpertis – Édes a háború azoknak, akik nem próbálták. Ezt mondták a latinok is egykor.
Megnyitó
Mi, Budapest környékén élő vajdaságiak, minden alkalmat megragadunk, hogy újra találkozhassunk egymással. A régi beidegződéseinket, a régi közösségünk által beszélt, közös érzelmi szálakat pengető „vidékies” nyelvezetünket ma is sokkal jobban szeretjük a globálisnál. Az „elszármazott” értelmiségiek általában megmaradtak jóérzésű vajdaságinak. A megnyitón most is voltak Budapesten és környékén élő délvidékiek, akiknek nem a megnyitóval nagyjából egy időben zajló foci-világbajnokság mérkőzése járt az eszükben. Inkább arra voltak kíváncsiak, hogy miféle elemorzsiát hozott magával otthonról Figaró.
A Belvárosi Művészek Társaságának tulajdonában lévő Nádor Galériában (Budapest, V. kerület, József nádor tér 8.) bemutatásra kerülő festmények, olajképek Zsáki István topolyai festőművész selyemfényű metafizikai remekei. Most éppen Pécsről érkeztek Budapestre, egy valóra vált vándorkiállítás második vagy harmadik stációjaként. A kiállítás megnyitója 2018. július 11-én volt, és Kovács Péter Balázs Munkácsy-díjas képzőművész, házigazda köszöntőjével kezdődött.
A kiállítást pacséri születésű földink, Szombathy Bálint Munkácsy-díjas képzőművész és művészeti író nyitotta meg. A művészetekben kitűnően tájékozódó szépségkutató a közös gyökerek és érzelmi kötődések mellett jól érzékeltette azokat a hangsúly-pontokat, amelyekre érdemes odafigyelnünk, ha a mester palimpszeszt jellegű képeit elemezzük. Zsáki István aszkézises festménysorozata nemcsak esztétikus, technikai bravúrokkal létrehozott opus, hanem egyben az újrafogalmazható tájsebek tárháza is. Az ismétlődő motívumok imamalomszerű, pörgő lírikájukkal hatnak ránk, de ez csak a külcsín. Szombathy jó érzékkel emelte ki a pannon tájat elemző művész mintavételi szenvedélyét. Az eleve elrendeltséget magáénak valló mikroanalízist, amelyben festőnk mantrázó műveleteivel a bácskai anyaföld humuszrétegeit elkülönített színfoltokként elemzi és kezeli.
A feketét, a sziennát, a vörös föld tulajdonságait kézirat-töredékes pergamen- és tafotarongy lepedőkre teríti, miközben kompozíciós elemekkel, biológiai törmelékekkel tarkítja. A bácskai röghöz ragaszkodás e felülírásos couleur locale élménye a hazai táj szeretetét is idézi. Elmosódó, kaparásos háttérszövegeknél többet a kompozíciói már nem kívánnak, a mester nyomokban kimutatható elvontságig ívelő festészeti törekvéseit festői intimitásokkal, minimalizmusokkal ellensúlyozza. Nem hold- vagy Mars-béli mintákat elemez, hanem az élet Bácskai földmintá(zata)it gyűjtögeti. Miközben keskeny pallót képez a valóság és az absztrakció között lebegő félálom-világ talányainak az azonosításában.
Palimpszeszt
Zsáki István síkfelületeire, kétdimenziós látszat-tereire érdemes odafigyelnünk. A filozofikus alkatú jelhagyó mester markáns metafizikai tereket nyitogató tapasztalt tájfestő. Több évtizede építgeti már elképzelt, álombéli pannon tájait. Bemutatásra kerülő festménysorozata a Csend címet viseli. Képei diszkrét, tompa háttérfénnyel ragyognak. Kompozíciós ellenpontként a kép előterébe helyezett terményeinek lenyűgöző az intimitása. Ezek apróságok: kavicsok, csigavázak, kórók, aszalódó almák, hagymák, porló, bomlófélben lévő termények.
Ember sehol, csupán jelentéktelennek tűnő, aszott, de magmegtartó termények. Lényeges lényegtelen dolgok az üledékes kompozíciók elhagyott mulandóság-oltárán. Ahol tán még az Örökkévaló jelenléte is szükségtelennek bizonyul: majdhogynem felesleges. (?)
Mert itt csak az időn kívüli mozdulatlanság honol. Tarkítva érthetetlen szövegutalásokkal, ősi jelzésekkel, jeltöredékekkel. Tépett fecnikkel, elmosódó, már olvashatatlan, levakart és újra írt (átírt) porladó sorokkal. A megtört pannon provincia meglelt kéziratos nyomai: málladozó drapériákra hintett színes porok, törmelékek: festéknyomok és humusz. A mindenséget jelképező magvas szimbiózis-szimbolikák pergamenbe ágyazottan, redőkbe hajtogatva, tafotarongyokba csomagoltan türelemmel várják az új sarjadás lehetőségét.
Vajon véletlen egybeesés, hogy a mester alkotásait rokoníthatjuk az idei, 40. bácskossuthfalvi – moravicai 9+1 művésztelep témájával, a palimpszeszttel? A palimpszeszt középkori eredetű szó, a kódexmásoló szerzetesek azon kifejezése, hogy a régi és használatban nem lévő vagy elrontott pergamenekről levakart szövegeket különféle okokból újraírják, kijavítják. A pergament újrahasznosítják.
A mester
Zsáki István 1942-ben született Topolyán. Főiskolai tanulmányait 1967-ben végezte Pristinában, és 1975 óta tagja a Vajdasági Képzőművészek Egyesületének. Bajsán és Topolyán képzőművész szakos tanárként dolgozott, ma nyugdíjas. Több művésztelep munkájában vett részt. A Csurgói Művésztelephez 1969-ben csatlakozott, alapító tagja a bácskossuthfalvi 9+1 Nemzetközi Művésztelepnek és a szabadkai Bucka-Gányó Művésztelepnek is, több jugoszláviai és magyarországi művésztelep visszatérő vendége. Munkái topolyai, zentai, óbecsei, szabadkai, lendvai, eszéki, zalaegerszegi, tokaji, hajdúböszörményi, budapesti, veránkai… köz- és magángyűjteményekben is megtalálhatók. Mintegy száz külföldi és belföldi önálló kiállítása volt. Jelenleg a Topolyai Művésztelepnek és képtárának (Art Gallery) a vezetője.
A mester egész életében a szülővárosához ragaszkodott, és megmaradt tősgyökeres topolyainak.
A művész olyan, mint a gyerekember: a születése óta megszokott, megtanult környezete élete végéig megtartó erővel bír, annak relikviáival játszadozik a legszívesebben. Zsáki István markáns képviselője a hely jellegére erősen összpontosító művészeknek. Azt a keményvonalas vajdasági festőnemzedéket, amelynek vonulatai a topolyai és a zentai művésztelepek legjobb képviselői voltak, és akikről elmondható, hogy expresszív-figuratív, szürreális érzületű vagy elvontságokba hajló, lényeglátó tájfestészetük kifejezetten délvidéki. Sokan vannak. Szilágyi Gábortól Ács Józsefig, Sáfrány Imrétől Dobó Tihamérig, Torok Sándortól Maurits Ferencig, Markulik Józseftől Benes Józsefig, Nemes Istvántól Zsáki Istvánig igen hosszú a sor: vajon lesz-e folytatása?
