Mint szénfekete bogarak csendben, sorban, úgy ülnek az öregek a házak előtt az alkonyatban.
Alma - A fotó Homoródkarácsonfalván készült 2018 őszelőjén (Léphaft Pál felvétele)
Mindennap ünneplőben, a kispadon szent tétlenségben, kalapban, ingben, tisztes feketében. Ők már nem járnak templomba, nem járnak szántani, vetni, sem almát, sem szőlőt szüretelni. Hozzájuk minden vasárnap személyesen jár ki a nagy szakállú Isten. Kalapot emel, majd odaül melléjük parasztgúnyában, és két fehér angyallal csendesen imádkozva forgatja köveit irdatlan malmának. Ül a két öreg fehérlő arccal a fa árnyékában, nagyokat hallgatnak. Esteledik, szürkületben már mindegy, hogy melyik az Isten, melyik az ember.
Mint szénfekete bogarak csendben, sorban, úgy ülnek eperfák alatt a kiszolgált öregek a nyáresti melegben. Már nem várnak semmit.
Eljön az ideje mindennek, eljön annak is, amikor már nem úr a muszáj, amikor már nem tartozik rájuk sem a holnap, sem a mögöttük levő világ. Eljön az idő, amikor mindaz, amit egy felsőbb rend kötelezővé tett számukra, átminősül és megszűnik. Feloldozást kapnak erényeik, s bár dolgaik bevégeztettek, ülnek még egy ideig, szénfekete bogarak sorban a ház előtt a kispadon.
Mint szénfekete bogarak a vakító fényben, lassan elfogynak emlékeim, el a régi öregek, el a régi utcák, a naplementék, a kispadok, el a dús lombú fákkal beárnyékolt világ. Rajtunk a sor, vegyünk bátran ünneplőt, üljünk a ház elé a kispadra, mint kiszolgált fekete angyalok feltámadáskor.
Mint szénfekete bogarakhoz az alkonyatban, talán mellénk ül az Isten.
